A budapesti Művész Moziban augusztus 21. és 25. között a nemzetközi filmfesztiválok legnagyobb kedvenceit újra nagyvásznon láthatta kedvezményes helyárak mellett a közönség. A fővárosban negyedik alkalommal megrendezett Mozinet Filmnapok keretén belül több filmet teltházzal vetítettek – közölték ma a szervezők.
![](/thumbs/fesztival_270.jpg)
Az idén ötnaposra bővült mustrán Berlin, Cannes, Karlovy Vary, Velence és Toronto sztárjai mellett Oscar-jelölt darabok is feltűntek. A legnagyobb érdeklődés Noah Baumbach imádnivaló vígjátékát, a Frances Hat, a Cannes versenyprogramjából érkezett, nagy vitákat kiváltó Borgmant, és Az utolsó éjszaka Párizsban című új Volker Schlöndorff-film két premier előtti vetítését kísérte. (Kritika a Filmtetten holnap!)
E három filmhez kísérőprogram társult: a Frances Ha kapcsán Sediánszky Nóra és Somorjai Enikő beszélgettek, míg Az utolsó éjszaka Párizsban történelmi tényeire Ungváry Krisztián világított rá az előadásában. A Borgman vetítését követően a Prizma Filmművészeti Folyóirat két munkatársa, Sepsi László és Jankovics Márton elmélkedett a közönséggel a holland szatíra szimbólumrendszeréről.
A zseniális Toni Servillo kettős főszereplésével készült politikai vígjáték, a Viva La Libertá – Éljen a szabadság! éppúgy közönségcsalogatónak bizonyult, mint a karácsonykor a mozikban már nagy sikerrel vetített, négy Oscar-díjra jelölt dráma, a Philomena – Határtalan szeretet. Az egyes vetítések előtt a jegyet váltók között a Művész mozi munkatársai a vetített film plakátjait sorsolták ki.
A filmnapok eseményeihez országosan több art mozi is csatlakozott: Debrecenben az Apolló mozi, Nyíregyházán a Krúdy mozi, Szegeden a Belvárosi mozi és Székesfehérváron a Barátság mozi.