A Balatonnál lehet az új magyar filmfesztivál A Balatonnál lehet az új magyar filmfesztivál

A Balatonnál lehet az új magyar filmfesztivál

A Balaton térsége megfelelőbb helyszíne lenne egy rangos magyar filmfesztiválnak Budapestnél – jelentette ki Szőcs Géza kulturális államtitkár az idei Cannes-i Filmfesztiválon történtekről megfogalmazott közleményében. (MTI)

Az államtitkár úgy vélekedett, hogy egy ilyen, szeptember végi fesztivál akkor lenne igazán sikeres, ha a minőségi ázsiai filmgyártás fő európai kapuja lenne. Szőcs Géza továbbá azt is felvetette, hogy a fesztiválon egy fiatal filmesekből álló zsűri az ötven éve a világon bárhol készült, általa a legjobbnak tartott filmet jutalmazhatná. Évek óta foglalkoztatja egy hazai rendezésű nemzetközi filmfesztivál gondolata – írta az államtitkár összefoglalójában. A közleményben részletesen beszámolt arról, hogyan került kapcsolatba a MAPSz nevű produceri szövetséggel, amely azzal a tervvel kereste meg, hogy 2012 szeptemberétől nemzetközi filmfesztivált akar indítani, mely később A-kategóriás filmfesztivállá válhatna.

Az államtitkár leszögezte, hogy a kormány részéről soha nem ígért semmilyen pénzbeli támogatást a kezdeményezésnek, azonban a MAPSz ennek ellenére is kivitelezhetőnek ítélte meg a tervet.

Szőcs Géza kifejtette: „egy filmfesztivál csak akkor lehet sikeres, ha nemcsak a szűkebb produceri és szélesebb filmes szakma támogatja, hanem az egész ország." Az államtitkár közölte, hogy a magyar film és a magyar kultúra kérdésében is általános politikai és társadalmi konszenzus kialakítását tartja szükségesnek.

Címkék
Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold