Zányi Tamás kapta a Vulcain-díjat Cannes-ban Zányi Tamás kapta a Vulcain-díjat Cannes-ban

Zányi Tamás kapta a Vulcain-díjat Cannes-ban

Bár a szaksajtó főképp Nemes Jeles László nevétől és a Saul fia címtől zeng, a film összesen négy díjat hozott haza Cannes-ból: a zsűri nagydíja, a nemzetközi kritikusszövetség díja és a François Chalais-díj mellett a film hangmérnökét, Zányi Tamást is díjazták: övé lett idén a technikai megvalósításért járó Vulcain-díj.

A Saul fia „kiemelkedő hangmérnöki munkájáért” kapta a díjat Zányi Tamás – áll az indoklásban. Kritikánk szerint „A Saul fia… technikai bravúr… a képi világ, a hanghatások és az egész rendezői koncepció egyszerre hagyománytisztelő és modern”.

„Nagy meglepetés volt, úgy hívtak fel, mintha természetes lenne, hogy valaha is hallottam volna erről a díjról, pedig én nem szoktam böngészni a díjakat, valahogy elkerülte a figyelmemet. Most tudtam meg, hogy ez létezik ez a Vulcain-díj. De természetesen nagyon örülök!” – lelkendezett a hangmérnök a Filmhunak, akik az éjszaka közepén hívták fel telefonon Cannes-ból.

A Cannes-i Fesztivál technikai nagydíját (Prix Vulcain de l’Artiste Technicien) 1951-ben alapították. A francia Kép- és Hangtechnikai Főbizottság héttagú – hat francia és egy külföldi szakemberből álló – zsűrije ítéli oda évente egy, a fesztivál hivatalos válogatásában részt vevő film elkészítésében kiemelkedő teljesítményt nyújtott „filmtechnikai művésznek”. 2001-ben és  2002-ben nem adták át, 2003-ban pedig önállósult.

A díjjal többnyire operatőröket tüntetnek ki, de például 2009-ben Aitor Berenguer hangmérnök kapta a Tokiói légyottokért, 2010-ben a Biutiful hangmérnöke, Leslie Shatz nyerte el, 2008-ban pedig az Il Divo – a megfoghatatlan operatőre és hangmérnöke, Luca Bigazzi és Angelo Raguseo osztozott rajta. A magyar filmek közül technikai nagydíjat kapott 1957-ben Kollányi Ágoston Bölcsők című színes természetfilmje, 1965-ben pedig Banovich Tamás Az életbe táncoltatott leány című filmdrámája és Vadász János Nyitány című animációs filmje.

A díjat a fesztivál után, Párizsban fogják átadni. A trófea egy mozaik, amelyet Jean-Luc Godard A megvetés című filmje ihletett. Egy olyan filmkamerát ábrázol, amelynek vannak hagyományos és digitális kamerára jellemző elemei is.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen