Kitiltották Cannes-ból Lars von Triert Kitiltották Cannes-ból Lars von Triert

Kitiltották Cannes-ból Lars von Triert

Hitlerrel kapcsolatos megjegyzései miatt kitiltották Lars von Trier dán filmrendezőt a Cannes-i Filmfesztiválról csütörtökön, a művész elfogadta a szervezők döntését. (MTI)

Lars Von Trier szerdán váltott ki nagy megrökönyödést a fesztiválon, amikor Melancholia című filmje sajtótájékoztatóján kifejezte Hitler iránti szimpátiáját, és úgy fogalmazott, „Izraeltől tényleg a falra lehet mászni".

A filmes alkotó még szerdán Cannes-ban kiadott közleményében elnézést kért szavaiért, és tagadta, hogy antiszemita, fajvédő vagy náci lenne. „Természetesen nem rokonszenvezem Hitlerrel. Lehet, hogy disznó vagyok, de náci nem" – mondta csütörtökön. Filmje főszereplője, Kirsten Dunst úgy fogalmazott, senki sem viccelődhet azzal, hogy náci.

A rendező elfogadta kitiltását – tudatta Meta Foldager, a film egyik producere. A fesztivál joga eldönteni, hogy kit akar látni – tette hozzá a legjobb filmnek járó Arany Pálmáért versengő alkotás képviselője.

Thierry Frémaux, a fesztivál egyik vezetője telefonon közölte Lars von Trier rendezővel, hogy kijelentései miatt „persona non grata" lett a seregszemlén. Foldager szerint a rendező humorosan fogalmazott, mégis hibázott. A sajtótájékoztatón jelenlévő újságírók nem képzelték, hogy a rendezőt kitiltják majd a mustráról – vélekedett a producer.

A szervezők döntése szerint a Melancholia továbbra is versenyben marad, a kitiltás csak Lars von Triert érinti. „A cannes-i fesztivál vezetése úgy döntött, az embert bünteti, nem a művet" – fogalmazott Frémaux. „A zsűri teljesen független, és azért van, hogy a filmekről döntsön. Nem beszéltek velem vagy Gilles Jacob fesztiválelnökkel" – mondta.

A hírek szerint Lars von Trier ugyan elhagyta a fesztivált, de továbbra is Dél-Franciaországban marad, hogy népszerűsítse filmjét.

Ez az első alkalom a fesztivál több mint hatvanéves történetében, hogy kitiltottak valakit a seregszemléről.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes