Európai Filmdíjak: megvan a válogatás Európai Filmdíjak: megvan a válogatás

Európai Filmdíjak: megvan a válogatás

Az Európai Filmakadémia bejelentette, hogy az idei válogatásba 48 film került be: ezek az alkotások kaptak ajánlást jelölésre a 2009-es Európai Filmdíj-átadón. A válogatásban 25 ország képviselteti magát – írja az EST.hu.

A legtöbb filmakadémiai taggal rendelkező húsz ország közvetlenül beszavazhatott egy-egy nemzeti filmet a szelekciós listára. A további filmekről egy válogató bizottság döntött, melynek résztvevői az Európai Filmakadémia igazgatóságának tagjai voltak, valamint néhány meghívott szakértő.

EFA-szobor

A következő néhány hét során az Európai Filmakadémia kétezer tagja szavaz majd arról, mely filmek kaphatnak jelölést az egyes kategóriákban. A jelöltek listáját az Akadémia november 7-én Spanyolországban, a Sevillai Filmfesztivál keretén belül hozza nyilvánosságra. A 22. Európai Filmdíjak gálájára – ahol a győztesek átvehetik díjaikat – Németország Ruhr Metropoliszában (azaz a Ruhr-vidéki Essenben) kerül sor december 12-én.

Európai Filmdíjak-jelölésre pedig esélyes lehet a magyar Nagy Viktor Oszkár Apaföld című műve is, hiszen szerepel a 48 filmből álló gyorslistán. A filmet először a 40. Magyar Filmszemlén vetítették (ahol elnyerte a külföldi filmkritikusok Gene Moskowitz-díját), majd hivatalosan március 19-én mutatták be a magyar mozik. További magyar vonatkozás ezenkívül, hogy a javasolt filmek közt van az osztrák Csontdaráló is, melyben szerepel Gryllus Dorka.

A filmek teljes listája megtekinthető az Európai Filmakadémia honlapján.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold