Pál Adrienn
Kocsis Ágnes
2010
Pál Adrienn

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Pál Adrienn

Színes, francia, holland, magyar, osztrák, 136 perc, 2010
Eredeti cím
Pál Adrienn

Történet

A film Piroska, egy túlsúlyos, érzéketlenné vált ápolónő története, "aki nem tud ellenállni a krémes süteményeknek. Az elfekvőosztályon dolgozik, az életét körbefonja a halál. Egy napon útra kel, hogy megkeresse régen elvesztett gyerekkori barátnőjét. Miközben az emlékeit próbálja összegyűjteni, ellentmondásos utazásra indul a saját és azok emlékezetében, akikkel útja során találkozik".

Ezt írtuk a filmről:

Egy zsugorgató-zsugorodó filmfesztivál – 19. Alter-Native Marosvásárhelyi Nemzetközi Rövidfilm-fesztivál, 2011. november 2–6.

Azok, akik a marosvásárhelyi nemzetközi rövidfilm-fesztivált annak idején Alter-Native-ra keresztelték, talán nem is sejtették, mennyire illő lesz még 19 évvel később is ez a jelző – bár igaz, kissé negatívan átértelmeződve. Ez a rendezvény ugyanis sok szempontból annyira megőrizte hajdani jellegét, hogy 2011-ben már lassan nem is hasonlít egy nemzetközi filmfesztiválra.

Beszámoló, 2011. november 9. – írta

„Szexfilmtetsz, tesztfilmszett, feszt texmex” – 11. Filmtettfeszt, 2011. október 6–9., Kolozsvár

Tizenegy éve van Kolozsváron Filmtettfeszt, egy olyan dolog, amire büszke vagyok, amit szeretek, várok, szívesen látogatom, és elégedetten, mosolyogva gondolok vissza rá.

Beszámoló, 2011. október 11. – írta

Nehézkes mozi – Kocsis Ágnes: Pál Adrienn

Kocsis Ágnes 2006-ban komor lakótelepi meséjével, a Friss levegővel elhozta a Filmszemle legjobb elsőfilmes díját. Második rendezésével már egyenesen Cannes-ba repült, ahol elismerő tapsnak és díjnak is örülhetett. Hőse ezúttal is kiégett magányos figura, aki viszont nem ül egy kárhozott purgatóriumban, hanem útra kel megváltást keresni.

Kritika, 2011. február 1. – írta
 
Pál Adrienn

Pál Adrienn

Színes filmdráma, 136 perc, 2010

Rendező:
Szereplők: , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Beszélj hozzám

    Színes horror, thriller, 94 perc, 2022

    Rendező: Danny Philippou, Michael Philippou

  • Előző életek

    Színes filmdráma, romantikus, 105 perc, 2023

    Rendező: Celine Song

  • Szeánsz Velencében

    Színes bűnügyi, horror, thriller, 103 perc, 2023

    Rendező: Kenneth Branagh

  • Expend4bles (Feláldozh4tók)

    Színes akciófilm, 103 perc, 2023

    Rendező: Scott Waugh

  • Mammalia

    Színes filmdráma, kísérleti, 88 perc, 2023

    Rendező: Sebastian Mihăilescu

  • Az Alkotó

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2023

    Rendező: Gareth Edwards

Szavazó

Melyik filmet várod az idén ősszel-télen?

Szavazó

Melyik filmet várod az idén ősszel-télen?

Friss film és sorozat

  • Beszélj hozzám

    Színes horror, thriller, 94 perc, 2022

    Rendező: Danny Philippou, Michael Philippou

  • Előző életek

    Színes filmdráma, romantikus, 105 perc, 2023

    Rendező: Celine Song

  • Szeánsz Velencében

    Színes bűnügyi, horror, thriller, 103 perc, 2023

    Rendező: Kenneth Branagh

  • Expend4bles (Feláldozh4tók)

    Színes akciófilm, 103 perc, 2023

    Rendező: Scott Waugh

  • Mammalia

    Színes filmdráma, kísérleti, 88 perc, 2023

    Rendező: Sebastian Mihăilescu

  • Az Alkotó

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2023

    Rendező: Gareth Edwards