Modern idők
Történet
Chaplin filmje a mindennapi élet elgépiesedésének szatirikus - ugyanakkor érzelmes víziója. Charlie, a kisember bekerül a modernkori pokolba, azaz egy gyárba. A futószalagnál végzett monoton munka miatt az őrültek házába kerül. Felépülése után véletlenül belekerül egy utcai zavargásba, emiatt börtönbe zárják. Szabadulása után megismerkedik egy árva lánnyal, akit a gyámhatóság intézetbe akar zárni. A lány ennivalót lop, Charlie pedig nem tud fizetni az étteremben, emiatt mindketten újra börtönbe kerülnek. Charlie könnyes-kacagtató kalandokon keresztül végigjárja a modernkori pokol bugyrait. Habár '36-ban már létezett a hangosfilm és ez az a film, ahol először volt hallható Chaplin hangja egy nonszensz dalban, a szakértők ezt a filmet tartják „az utolsó nagy némafilm-komédiának”. A hangtechnika tükrözi Chaplin ellenállását a változással (vagyis a hangosfilmmel) szemben, ez a film egy nagy korszaktól való búcsúzásnak is felfogható. Chaplin talán legnépszerűbb filmje.
Videó, előzetes, trailer
Jobb ha tudod: a Filmtett nem videómegosztó, videóletöltő vagy torrentoldal, az oldalon általában a filmek előzetesei nézhetőek meg, nem a teljes film!Ezt írtuk a filmről:
Az ízlés filmológiája – Jegyzetek a kulinária és a film kapcsolatáról
Az ízlelés és a szaglás – bár mellékérzetnek számít – a vizualitással közvetlen érzéki hatásokat fejez ki. Hasonló azonosulás fedezhető fel a pornográfiában is – nem véletlenül. A különbség leginkább ott ragadható meg, hogy a pornó kizárja az emberi létezés társadalmi, pszichológiai dimenzióit, míg a kulináris érzéki hatása (akár dramaturgiai funkcióival) „felruházhatja” ezekkel a „szereplőt”. „Az ember nem abból él, amit megeszik [...], hanem abból, amit megemészt” – írja a neves 19. századi gasztroesztéta, Brillat-Savarin. A film pedig kihasználja, hogy az ételből kibontsa ezt az érzetet és a gondolatot.
Mechanizált mesehősök – A burleszk öröksége az animációs filmben: 2. A komikus gépiesség az animációban
Chuck Jones Feed the Kitty (1952) című rajzfilm-klasszikusának egyik gegjében Marc Anthony, a bulldog egy általa védelmezett kiscicáról azt akarja elhitetni gazdájával, hogy az egy felhúzható játékfigura – ez a pillanat több mint a kutya rögtönzött kényszermegoldása, mert olyan hagyományhoz kapcsolódik ez a poén, ami kétségkívül keresztülszövi az élőszereplős burleszket és a (rajz)animációt egyaránt. Sőt, a komédia elméletében is rendre visszatérő koncepciónak mondható. A gépiességről van szó; mégpedig az automatikus mozgás- és viselkedésformák által eluralt figurák nevettető lehetőségeiről.1