Hamvazószerda
Papp Gábor Zsigmond
2004

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Hamvazószerda

Színes, magyar, 64 perc, 2004
Eredeti cím
Hamvazószerda

Történet

A film témája a Budapesti Műegyetem 1944–45-ben történt németországi kitelepítése.

1944 decemberében a nyilas kormány és a német parancsnokság úgy döntött, hogy mielőtt az orosz csapatok teljesen körülzárnák Budapestet, a műegyetem felsőéves hallgatóit tanársegédekkel és professzorokkal együtt – összesen 1600 embert – kitelepítik Németországba, hogy a háború után legyen, aki újjáépíti Budapestet. A diákok SAS-behívót kaptak, úgyhogy aki nem ment, azt katonaszökevénynek minősítették. Az egyik vonat Breslauba indult, a másik pedig Drezdába.

A drezdaiak 1945 januárjában az ottani műegyetem épületében hozzáláttak a tanítás folytatásához. Az egyetemen előadásokra jártak, szabadidejükben pedig végiglátogatták a gyönyörű műemlékváros nevezetességeit: a Zwingert és a Frauenkirchét, a világ legnagyobb evangélikus templomát, mindezzel nagy feltűnést keltve a városban, hiszen az ottani férfiak már évek óta kint voltak a fronton.

1945. február 13-áról 14-ére – húshagyó keddről hamvazószerdára – virradóan a magyar diákok végigélték a történelem legnagyobb bombatámadását, Drezda elhamvasztását.

Támogass egy kávé árával!
 

Hamvazószerda

Színes dokumentumfilm, 64 perc, 2004

Rendező:
Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

erdélyi filmtár

Szavazó

Milyen KPop-folytatást néznél legszívesebben?

Szavazó

Milyen KPop-folytatást néznél legszívesebben?

Friss film és sorozat