Ébredés
Elek Judit
1995
Ébredés

A Filmtett szerint: 10 10 1

0

A látogatók szerint: 10 (1)

10 (1)

Szerinted?

0

Ébredés

Színes, francia, magyar, lengyel, 105 perc, 1995
Eredeti cím
Ébredés

Történet

Az Elek Judit Anya, mi történelem lettünk? című regényéből készült film főhősnője, Kati, tizenhárom éves, amikor 1952-ben meghal az édesanyja. Apja a miskolci vasműben dolgozik, büntetésből igazgató-főmérnökből kohásznak lefokozva. A kislány magára marad a zsúfolt társbérletté átalakult lakásban. Képzeletben azonban életre kelti édesanyját, mert még szüksége van rá. Miután az egyik társbérlő, a volt antikvárius megkapja a kivándorlási engedélyt, és elutazik, Kati befogad a lakrészébe egy utcai könyvárus fiút, aki tiltott határátlépés miatt már a börtönt is megjárta.

Ezt írtuk a filmről:

„Mondom, ami van vagy volt” – Beszélgetés Elek Judit filmrendezővel

Elek Judit, a magyar újhullám egyik meghatározó alakja, akinek életművében egymást váltják a dokumentum- és játékfilmek, sokszor sajátosan vegyítve a két formát, a lírai dokumentumfilmtől a dokumentarista eszközökkel felépített fikcióig. A rendezővel a 11. Filmtettfeszten Visszatérés című filmje kapcsán beszélgettünk, amelynek jelentős része Kézdivásárhelyen és környékén forgott.

Interjú, 2011. október 17. – írta
Támogass egy kávé árával!
 
Ébredés

Ébredés

Színes filmdráma, 105 perc, 1995

Rendező:
Szereplők: , , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint:

10 (1)

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • A kegyelem

    Színes filmdráma, 131 perc, 2025

    Rendező: Paolo Sorrentino

  • Disclosure Day

    Színes sci-fi, thriller, 146 perc, 2026

    Rendező: Steven Spielberg

  • Toy Story 5

    Színes animációs film, kalandfilm, vígjáték, 90 perc, 2026

    Rendező: Andrew Stanton

  • Supergirl

    Színes akciófilm, képregényfilm, sci-fi, 108 perc, 2026

    Rendező: Craig Gillespie

  • De capul nostru

    Színes filmdráma, 94 perc, 2026

    Rendező: Tudor Cristian Jurgiu

  • Meghívás

    Színes filmdráma, vígjáték, 108 perc, 2026

    Rendező: Olivia Wilde

  • Vaiana

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, vígjáték, 120 perc, 2026

    Rendező: Thomas Kail

  • A zongorahangoló

    Színes bűnügyi, romantikus, thriller, 109 perc, 2026

    Rendező: Daniel Roher

erdélyi filmtár

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Friss film és sorozat

  • A kegyelem

    Színes filmdráma, 131 perc, 2025

    Rendező: Paolo Sorrentino

  • Disclosure Day

    Színes sci-fi, thriller, 146 perc, 2026

    Rendező: Steven Spielberg

  • Toy Story 5

    Színes animációs film, kalandfilm, vígjáték, 90 perc, 2026

    Rendező: Andrew Stanton

  • Supergirl

    Színes akciófilm, képregényfilm, sci-fi, 108 perc, 2026

    Rendező: Craig Gillespie

  • De capul nostru

    Színes filmdráma, 94 perc, 2026

    Rendező: Tudor Cristian Jurgiu

  • Meghívás

    Színes filmdráma, vígjáték, 108 perc, 2026

    Rendező: Olivia Wilde

  • Vaiana

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, vígjáték, 120 perc, 2026

    Rendező: Thomas Kail

  • A zongorahangoló

    Színes bűnügyi, romantikus, thriller, 109 perc, 2026

    Rendező: Daniel Roher