Caligula
Tinto Brass
1979
Caligula

A Filmtett szerint: 6 10 1

6

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Caligula

Színes, amerikai, olasz, 156 perc, 1979
Nemzetközi cím
Caligula

Történet

Caligula, a véreskezű római császár uralkodásának négy évét öleli fel a filmdráma, mely erotikus képkockái miatt (is) nagy port kavart 1979-ben, megjelenésének évében. Az alkotás 2007 végéig semmilyen formában nem jutott el a magyar közönség elé.

Ezt írtuk a filmről:

Történelmi pornótabló – Csapón kívül 46.: Caligula, 1979

Épp a mai napon született, kicsit több, mint kétezer éve Caius Iulius Caesar Augustus Germanicus, azaz Caligula. És éppen negyven éve, valószínűleg egy ugyanilyen forró augusztusban mutatták be Tinto Brass Caligula című filmjét, melyre enyhe kifejezés lenne az, hogy nagy port kavart, sőt még az is, hogy botrányos. A (szoft) pornónak is beillő erotikus-történelmi film (már ha létezik ilyen műfaj) peres ügyek tucatjait vonta maga után, cenzorok tömegét akasztotta ki. A filmet általában az egyik főszerepet játszó Helen Mirren szavaival szokták leírni: „művészet és genitáliák páratlan találkozása”.

Trivia, 2019. augusztus 31. – írta
Támogass egy kávé árával!
 
Caligula

Caligula

Színes történelmi, erotikus, 156 perc, 1979

Rendező:
Szereplők: , , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

6

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?