Vácz Péter

Vácz Péter

1988-ban született Budapesten. Tanulmányait a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola tervezőgrafika szakán kezdte, majd a Moholy- Nagy Művészeti Egyetemen animáció szakán folytatta, ahol BA (2010) és MA (2012) diplomáját szerezte. MOME-s tanulmányai alatt részt vett az ASF nemzetközi animációs produkciós workshopon és elvégzett egy professzionális 3D animátori képzést Dániában. BA diplomafilmjét (Patakiskola) több mint 20 nemzetközi fesztiválon vetítették, MA diplomafilmje, a Nyuszi és Őz pedig számos nemzetközi fesztiválon szerzett rangos díjakat, beleértve a Magyar Filmkritikusok Díját, egy különdíjat a Cannes Lions-i Fiatal Rendezők Díján, a gyerekzsűri díját Annecy-ban és a legjobb forgatókönynek járó díjat Rió-ban az Anima Mundin.

Filmjei a Filmtetten

Párnaarc

Színes kisjátékfilm, 11 perc, 2017
Rendező, Forgatókönyvíró

A zárkózott Béla hotelszobájának magányában egy párnafigura társat kreál magának, de az ismeretlen szobalány újra meg újra elágyazza újdonsült barátját.

Az animációsok furák

Színes animációs film, 2 perc, 2016
Rendező

Belépő feladatként a tábor animációs csapatának minden tagja húzott egy szót, és zsírkrétával pár másodperces animációt készített, amelyet mindenki maga narrált. Az eklektikus filmecske rászolgált Az animációsok furák címre.

Szignál 2016

Színes animációs film, 1 perc, 2016
Rendező

Egy forgatáson sosem alakul minden a terveknek megfelelően. De ennyire?!

Dear John

Színes , 4 perc, 2016
Rendező, Forgatókönyvíró, Animátor

Egy fiú és egy lány kirándulni indul a hegyekbe. Útjukat egy különös, fekete macska szakítja meg. Becsalja őket az erdő sűrűjébe, ahol sötét titkok várnak rájuk.

Elolvasom a kritikát

James – All I’m Saying

Színes , 4 perc, 2014
Rendező, Animátor

Egy sámánmaszk mögé rejtőzött férfi útnak indul, hogy megkeresse egy váratlanul elhunyt nő szellemét, mivel az evilági búcsúra már nem volt lehetősége. Képek a filmből

Mese (Tale)

Színes animációs film, 7 perc, 2014
Operatőr

Rajzfilm Lenocskáról, Vanykáról, a királyról, a királynőről, a rablóról, az őrökről, a lóról, a kovácsról, a tűzoltóparancsnokról meg a feleségéről Danyiil Harmsz írása nyomán. Képek a filmből

Elolvasom a kritikát

Vácz Péter

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes