Nóti Károly

Filmjei a Filmtetten

Civil a pályán

Színes vígjáték, 90 perc, 1952
Forgatókönyvíró

Rácz Pista kiváló dolgozó, élmunkás. Egyetlen hibája, hogy nem szereti a sportot. Ennek egyik oka, hogy az élsportoló Teleki Jóska a brigádjában rontja a közösség teljesítményét. Miután Pista beleszeret Marikába, Jóska húgába, elvállalja a sportfelelősi munkát, és a tömegsportmozgalom lelkes híve lesz. Ekkor kerül szembe az edzővel... Keleti Márton, a felejthetetlen filmvígjátékok rendezője az [...]

Kapcsolódó cikkek:

Afrikai vőlegény

Fekete-fehér vígjáték, 80 perc, 1944
Forgatókönyvíró

Manapság divatos az internetes levelezés, sőt még házasságok is köttettek az ebből eredt szerelmekből. A régi szép időkben a technika alacsonyab fokán is megvolt ennek a csírája, csak akkor még a jó öreg postai levelezés által. Hősünk, az ifjú vállalkozó - egyébként mérnök - is levelezett egy Mária nevű magyar lánnyal Afrikából, akit soha nem l [...]

Kapcsolódó cikk:

A beszélő köntös

Színes és fekete-fehér történelmi, 89 perc, 1941
Forgatókönyvíró

Az 1600-as években Magyarországot a törökök és labancok fosztogatják. Nem mentes ez alól Kecskemét, a szabad királyi város sem. Miska, Lestyák szabómester csavaros eszű fia azt javasolja a városi tanácsnak, hogy állandó béget kérjenek Budáról, ezzel óvva meg Kecskemétet a portyázó csapatok zaklatásaitól. A város összeállítja ajándékát, ékszert, kelmét, egy gyönyörű lányt, és [...]

Kapcsolódó cikk:

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?