Csáki László

Csáki László

Interjúk a Filmtetten:

Egyszerűen csak nem tudok a szavakkal mit kezdeni

Ezt írtuk róla

„A Kék Pelikan egy történelmi film” – Interjú Csáki László animációs rendezővel

2024. április 9.

Csáki László a 90-es évek vadkapitalizmusába repítve mesél a vonatjegyhamisítási lázról, az időszakról, amikor kalandvágyó, de csóró fiatalok izzadt tenyerükben kamu jegyeket szorongatva utazták be Európát, mindezt egy indigónak köszönhetően. A Kék Pelikan témája legalább annyira izgalmas, mint a formája, a rendezővel erről a kettősségről, saját hamis jegyes utazásairól és a Filmtett-tábor esszenciájáról is beszélgettünk.

Egyszerűen nem tudok a szavakkal mit kezdeni – Interjú Csáki Lászlóval

2013. április 26.

Az interjú nem könnyű műfaj, pláne, ha készítőjét és alanyát több ezer kilométer választja el egymástól. A szerző élete első skype-interjúját Csáki László képzőművész-filmes alkotóval készítette, akivel többek közt krétákról, vonatjegy-hamisításról, egzisztenciáról, illetve arról beszélgetett, milyen szaga van egy adott teremben, egyidejűleg felsorakozó többszáz férfinak.

Filmjei a Filmtetten

Kék Pelikan

Színes animációs film, dokumentumfilm, 79 perc, 2024
Rendező, Forgatókönyvíró

1988-ban, kevéssel a vasfüggöny leomlása előtt vagyunk Magyarországon. Három jóbarát vonatjegyet hamisít, hogy körbeutazhassák Európát.

Kapcsolódó cikkek:

A fénykép

Fekete-fehér animációs film, 1 perc, 2008
Animátor

Megelevenedő, hangos és pimasz fényképek egy családi fotóalbumból.

A hangya és a tücsök

Színes kisjátékfilm, 10 perc, 2006
Rendező

Hajnóczy Péter A hangya és a tücsök című novellájának adaptációja.

Szivarfüst

Színes kisjátékfilm, 5 perc, 2005
Animátor

Tűr az asszony, tűr, amíg tűrhet, avagy a szivar áldásos hatása.

Első óra

Színes animációs film, 1 perc, 2005
A rendező munkatársa

Első óra az iskolában, ahol a lányok kissé nehezebben barátkoznak a megszokottnál.

Fluxus hajfény

Színes kísérleti, 6 perc, 2004
Rendező, Forgatókönyvíró

„Mélységekre szomjazom, és tessék, előjön ez a nem-is-tudom-micsoda, ez az emlékezet radarjára pottyant légypiszok. A borbélynál lehetett kapni, kábé ekkora üvegben. A kupak, azt hiszem, piros volt, a cimke pedig egy idióta, vigyorgó kölköt ábrázolt. Egy idealizált, makkegészséges mamlaszt, csillogó sörénnyel. Sehol egy rakoncátlan tincs, az a mama kedvence soha ki nem esett a szerepéből.” (Részlet a filmből)

Darazsak, ludak, körtefa

Fekete-fehér animációs film, 5 perc, 2004
Rendező, Operatőr

Jack a floridai ingatlanügynök, egy nap nagyanyámnak próbál napfényes telkeket eladni. Az üzlet nem jön össze, mert nagyanyám egy másik ajánlattal rukkol elő: - Fuvarozza inkább az én whiskymet jobban megéri mint hülyeségeket beszélni egész álló nap, nem? - Azt hiszem igaza van. Jack harminc évig maradt nagyanyámmal így a floridai telkek könnyebben gazdára találtak. Mindez a nagy szesztilalom idején történt [...]

Kohinor

Színes animációs film, 2 perc, 2004
Operatőr

Kedves tárgyanimáció két vidám ceruzáról.

Csáki László

Friss film és sorozat

erdélyi filmtár

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Friss film és sorozat