Andrew Panay

Filmjei a Filmtetten

Lángelmék

Színes akciófilm, vígjáték, bűnügyi, 94 perc, 2016
Producer

A páncélautókat gyártó cégnél dolgozó éjjeliőr az amerikai történelem legnagyobb bankrablására készül.

Elolvasom a kritikát

Üss vagy fuss

Színes akciófilm, vígjáték, romantikus, 100 perc, 2012
Producer

Charlie Bronson (Dax Shepard), a korábbi bankrabló most egy kaliforniai városkában él, és egy nap úgy dönt, kilép a tanúvédelmi programból, hogy segítse barátnőjét, Annie-t (Kristen Bell) Los Angeles-i álommunkájának megszerzésében. Annie minden lében kanál ex-pasija (Michael Rosenbaum) azonban a páros nyomába küldi Charlie korábbi társait (akiket Bradley Cooper vezet), és a Charlie védelméért felelős kétbalkezes rend [...]

Minden kút Rómába vezet

Színes vígjáték, romantikus, 91 perc, 2010
Producer

Beth, az ambiciózus, fiatal New York-i nő (Kristen Bell) egy ideje már kiábrándult a szerelemből, azonban egy viharos római kirándulás teljesen megváltoztatja az életét. Mikor Rómában a szerelmesek kútjából érmét lop, egy sereg furcsa férfi szegődik a nyomába, hogy szerelmével ostromolja. Egy kolbászgyáros (Danny DeVito), egy utcai bűvész (Jon Heder), egy festő (Will Arnett), egy önimádó modell (Dax Shepard [...]

Elolvasom a kritikát

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?