Saját halál
Forgács Péter
2008
Saját halál

A Filmtett szerint: 6 10 1

6

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Saját halál

Színes, magyar, 118 perc, 2008
Eredeti cím
Saját halál

Történet

"A "lét" és az azt örökösen elfedő létező "részletek". A Saját halál című írást egyedül ennek a kettősségnek a perspektívájából tartom megfilmesíthetőnek. Pontosabban: Forgács Péter filmjét megnézve mondom ezt, amivel azt is állítom, hogy immár így és csakis így tudom látni Nádas írását, amit korábban csak olvasva tudtam elképzelni. Látni és - azonnal hozzáteszem - hallani, Nádas Péter hangján, aki igyekszik semmit sem interpretálni (vagyis nem színészkedik), és éppen emiatt interpretál pontosabban, mint bármely színész. E filmben a hang és a látvány együtt éri el azt, hogy ne csak tudásom legyen arról, hogy a részletek mögött ott húzódik valami, ami túl van rajtuk, megfoghatatlanul és mégis mindennél érzékelhetőbben, hanem hogy e tudás élményszerűvé is váljon. Az ilyen élmény az előfeltétele annak, amit Európában katarzisnak neveznek. A katarzis az embernek félelemben és együttérzésben való megedzése - mivel ezek révén nyílik lehetősége arra, hogy élete addigi szűkösségéből átlépjen máshová. Hogy hová? A görögök szerint egy olyan tágasabb világba, ahol az emberi rend az istenit kezdi másolni. A zsidó-keresztény kultúra szerint oda, ahol az ember Istennel érintkezik, és az ő végtelenségében fedezi föl saját határait." Földényi F. László

Ezt írtuk a filmről:

Három és fél perc – Forgács Péter: Saját halál

[kritikaíró pályázat] Mindjárt az elején leszögeznék két dolgot. Az egyik: amikor először megnéztem ezt a filmet, émelyegtem. És nem azért, mert rossz volt, de erről majd később. A másik: soha nem gondoltam volna, hogy Nádas Péter Saját halál című elbeszélését filmre lehet vinni.

Kritika, 2008. október 13. – írta
Támogass egy kávé árával!
 
Saját halál

Saját halál

Színes kísérleti, 118 perc, 2008

Rendező:
Szereplők: , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

6

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu