Címke: victor sjöström

Jelenetek egy filmtörténetből – Svéd filmtörténet 2.

2009. március 5. – írta

A 20-as évek lejártával a svéd filmkészítők egy roppant nehéz időszakkal találták szembe magukat. Már sem Sjöströmre, sem Stillerre nem számíthattak, ráadásul önmagukat sem akarták feladni azáltal, hogy Európát vagy Amerikát hívják segítségül. A svéd filmgyártás – ahogyan maga az ország is – önállóságra született. Nincs szükségük másra, önmagukból építkeznek.

Jelenetek egy filmtörténetből – Svéd filmtörténet 1.

2009. január 19. – írta

David Frost brit kritikus szerint „a pokol az a hely, ahol a svédek mondják a vicceket”. Ezek szerint az emberek imádják a poklot, hiszen a skandináv országok közül Svédország filmművészete vált a legismertebbé és a legnépszerűbbé az elmúlt évtizedekben. Az amerikaiaknak még útmutatót is írtak Hogyan nézzünk Bergman-filmet? címmel. Valóban ennyire súlyos lenne a helyzet?

Filmtörténet tizennégy részben (VIII.) – Hollywood aranykora – Az amerikai hangosfilm a harmincas évektől az ötvenesekig

2001. október 15. – írta

A húszas évek második felére Amerika elveszteni látszik azt a vezető szerepet, amelyet a világ filmgyártásában addig játszott. Az inga ismét Európa felé leng ki, a folyamatosan pattogó labda most megint az óvilági térfélre kerül. Ez a libikóka-játék végigkíséri a mozgókép történetét a kezdetektől napjainkig.

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat