Címke: sós ágnes

Vendégek a TIFF magyar napján

2015. június 4. – írta

Csupa kakukktojásból állt össze az idei TIFF magyar napja, Bancolé Porumboiuval forgatna, és alig ismert rá a kész Délibábra, Pálfi György pedig mindenkinek kíván legalább egy olyan félévet , mint amilyenjük nekik volt, amíg a Szabadesés készült.

A székely nyolcvanasok nemi kultúrájának fotogenitásáról – Sós Ágnes: Szerelempatak

2014. február 21. – írta

Jó érzékkel választott forrást Sós Ágnes rendező, amikor az idős korosztály erotikus történeteiből merített, hiszen nemcsak a társadalomtudósokat, hanem a széles közönséget is sikerült kíváncsivá tennie. A filmben szereplő 80 fölöttiek nem rejtik véka alá, amit a testi és a lelki szerelemről tapasztaltak. Az emberi tapasztalatok eme intim dimenzióját azonban nem mindegy, hogy milyen képekkel, módszerekkel teszik láthatóvá.

Sós Ágnes és Hajdú Eszter is nyert Triesztben

2014. január 23. – írta

Sós Ágnes dokumentumfilmjét, a Szerelempatakot duplán díjazta tegnap este a 25. trieszti filmfesztivál: a legjobb dokumentumfilm díja mellett – amelyről a közönség döntött –, az Espansioni Egylet díját is megkapta. Sós Ágnes személyesen vette át a díjakat a záróceremónián. A január 17–22 között megrendezett jubileumi fesztiválon a Central European Initiative díjat Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című dokumentumfilmje nyerte el.

Együttműködik a Filmalap és az HBO

2012. október 5. – írta

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) és a HBO Magyarország, hogy több magyar dokumentumfilm készüljön. A megállapodás lényege, hogy az egyes dokumentumfilmek az MNF és az HBO társfinanszírozásában fognak készülni, emellett a HBO segíti a filmek televíziós megjelenését is.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?