Címke: puccs

Fegyverünk a kamera – A chilei film története

2022. július 9. – írta

Benito Mussolininek tulajdonítják a megállapítást, mely szerint „A film a legerősebb fegyver, amely a rendelkezésünkre áll”. Ezt Francisco Franco azzal egészítette ki, hogy „A kamera nagyobb súllyal bír számunkra, mint egy puska” – a kijelentését természetesen konkrét és átvitt értelemben is érvényesnek vélte a spanyol tábornok. Míg ők (és más európai diktátorok is) felismerték a film jelentőségét az állam irányításának életében, addig Latin-Amerikában a mozgóképet inkább az alulról szerveződő népi mozgalmak használták fel a céljaik elérésére. Ezen a téren mind közül Chile emelkedik ki leginkább.

Mindegy, Gerard Butler megmenti! – Donovan Marsh: Hunter Killer / A Hunter Killer-küldetés

2018. október 30. – írta

Míg a hasonló minőségű Támadás a Fehér Ház ellenben az amerikai elnök köszönhette neki az életét, itt most egy kézzel az orosz elnök bőrét menti, a másikkal a harmadik világháborút akadályozza meg. A Hunter Killernek már a címe is olyan, mint egy koradélutáni tévéfilmnek, ráadásul a végeredményt látva nehéz elképzelni, hogy az ördögbe jutott ez el a mozivászonig.

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat