Címke: papírrepülők

Nagy siker a Papírrepülők

2010. március 17. – írta

Szabó Simon első rendezését, a Papírrepülők című filmet nagy sikerrel mutatták be Uruguayban Csáky Attila producer részvételével. A holnap kezdődő bradfordi nemzetközi filmfesztiválon négy magyar alkotás látható.

Filmdíjak 34 országból

2009. december 29. – írta

A magyar film külföldi sikerei – 77 országban tűztek műsorra hazai mozgóképeket a Magyar Filmunió szervezésében 2009-ben. A játék- és a rövidfilmjeink, a magyar animációk és dokumentumfilmek mintegy száz nemzetközi elismerésben részesültek az év során összesen 34 országban.

„Mindenki hajtogatja a magáét" – Beszélgetés Szabó Simonnal, Czomba Alberttel és Antal Józseffel

2009. november 2. – írta

„Ez a film tulajdonképpen csalás, mert igazából 7 kisfilmet látunk. Elkészültek a történetek, aztán elkezdtem velük sakkozni” – mesélte Szabó Simon, a Filmtettfeszt utolsó napján vetített Papírrepülők rendezője. A laza hangulatú közönségtalálkozón vele, Czomba Albert operatőrrel, vágóval és Antal József színésszel Csoma Emőke és a közönség beszélgetett.

Élre hajtott életek – Szabó Simon: Papírrepülők

2009. február 7. – írta

Szabó Simon igazi életművész, amióta a nagyszájú Rojálként berobbant a Moszkva téri (r. Török Ferenc, 2001) grundra, a színészet és a muzsikálás mellett a filmvilágot is bekebelezi. A nagy indulás után 8 évvel úgy gondolta, hogy első(nagyjáték)filmes rendezőként saját Moszkva tér-változatával debütál. A végeredmény kissé haloványabb lett az eredetinél, ennek ellenére izgalmas generációs panoráma.

Friss film és sorozat

erdélyi filmtár

Szavazó

Milyen KPop-folytatást néznél legszívesebben?

Szavazó

Milyen KPop-folytatást néznél legszívesebben?

Friss film és sorozat