Neill Blomkamp megrendezte négy évvel ezelőtti elsőfilmjének hollywoodiánus változatát: az Elysium – Zárt világ ugyan csupán tisztes középszer, szemmel láthatóan némi alkotói megalkuvás és hathatós stúdiókontroll eredménye, de a sci-fi idei mezőnyéből még így is kiemelkedik.
Nem becsüljük meg azt, amink van. Nem vigyázunk eléggé egymásra. Nem gondolunk eleget a jövőnkre, és gyakran elhanyagoljuk szeretteinket. Szüntelenül rohanunk, és önző módon azt hisszük, hogy így mindent megúszhatunk. Persze ez nem a megoldás az élet nagy problémáira, és ezt mi is nagyon jól tudjuk. Éppen ezért egyáltalán nincs szükségünk egy milliomodik szemfelnyitós amerikai drámára.
A New York-i ikertornyok lerombolása óta szinte mindennapossá váltak a dzsihádról és az azzal kapcsolatos hisztériákról szóló híradások. A (film)világ fokozott figyelmet fordít a terrorcselekményekre, napjainkban a művészet is szerepet vállal a társadalmi történések (befolyásolásában és) kritikájában, azaz a figyelmet jobbára a helyi problémákra, a politika és a társadalom által korlátozott emberi szabadságjogokra irányítja. Az is megfigyelhető, hogy a fesztiválközönség és a kritikusok dicsérő szavait azok az alkotások élvezik, melyek elfogulatlanul szólalnak meg. A Mennyország most ilyen film és a dicsérő szavak mellett a Berlini Filmfesztiválon és az Arany Glóbuszon díjat is begyűjtött.
