Ahogy filmje hősnőjét, Luca Guadagnino író-rendezőt is elfogta a nosztalgia: megpróbált retró, Fellinit idéző olasz művészmozit készíteni, megszerezte hozzá Ralph Fiennest, Tilda Swintont, Matthias Schoenaertsot és Dakota Johnsont, de csak majdnem jött neki össze az, amivel Paolo Sorrentino nagy sikereket arat.
Hogyan újulhat meg és hordozhat többletjelentést egy természeti katasztrófát, illetve az ennek következtében létrejövő személyes vagy kollektív tragédiákat tárgyaló zsánerfilm? Szeretném szeretni A lehetetlent, mint számos más kritikus, de (számomra) lehetetlen: túl biztonságosan játszik, túl kényelmesen befészkelte magát a műfaj komfortzónájába, és úgy tűnik, az elsődleges impressziók mögött, a háttérben nincs egy kiforrott rendezői koncepció.