A csúnya hercegnő – Ali Abbasi: Gräns / Border / Határeset

2019. augusztus 4. – írta Farkas Boglárka Angéla

A tavalyi cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard szekciójának fődíját elnyerő Határeset egy varázslatosan szokatlan film, ahol a mágikus realizmus, a fantasy műfaja és a skandináv folklór keveredése furcsa filmélményt generál, amiben a rendező az identitás szerepéről és a másságról regél.

Hétköznapi szentek – Alice Rohrwacher: Lazzaro Felice / A szent és a farkas

2019. február 24. – írta Berecki Beáta Hajnalka

Alice Rohrwacher harmadik nagyjátékfilmjében rengeteg kérdést tesz fel, melyek közül talán a legfontosabb, hogy miként boldogul egy szent a XXI. században.

Gyújtogatlak, gyújtogass tovább – Lee Chang-dong: Beoning / Burning / Gyújtogatók

2018. október 26. – írta Verpeléti András

Az Andrej Tarkovszkij tempójában dolgozó mester nyolc év után jelentkezett új filmmel és a Gyújtogatók ugyanolyan kiválóan sikerült, mint a dél-koreai író-rendező korábbi munkái. Spoilerveszély: a filmben egyetlen fészer, pajta vagy üvegház sem ég le.

Országomat egy láda bejgliért – Rudolf Péter: Kossuthkifli

2015. április 9. – írta Papp Attila Zsolt

Rudolf Péter elég nagy fába vágta a fejszéjét, amikor az elmúlt évek egyik legkülönösebb olvasmányának, Fehér Béla Kossuthkifli című regényének adaptálására adta a fejét. Az elvárások joggal voltak nagyok, a jó hír azonban az, hogy a feladatot sikerült viszonylag jól megoldani: a hatrészes kosztümös sorozat – bár a magyar filmkészítés egynémely gyermekbetegségét nem tudta levetkőzni – talán a legjobb, ami mostanság történt a magyar televíziózásban.

„Amúgy sincs semmi összefüggés, csak van” – Pálfi György: Szabadesés

2014. szeptember 24. – írta Papp Attila Zsolt

A legújabb Pálfi György-film megtekintése után világossá válik, hogy miért finanszírozták a Szabadesést a dél-koreaiak. A válasz: mert őrült. És ezt dicséretnek szánom.

A csodára várva – Bakhtyar Khudojnazarov: V ozhidanii morya / A tengerre várva

2014. július 14. – írta Csiger Ádám

A tengerre várva bonyodalma alapján misztikus horror-fantasynek is beillik, de elsősorban a mágikus realizmus zsánerébe sorolják. A 2012-es Római Filmfesztivál nyitódarabjaként bemutatott mozi esetében viszont a mágikus realizmus pusztán annyit tesz, hogy egy szokványos drámát vizeznek fel némi fantasztikummal.

Europolis vagy Europolice? – Corneliu Gheorghiţă: Europolis

2010. december 1. – írta Búzás Anna

„Sulina olyan, mint egy kis Velence” – mondja az egyik szereplő az Europolis elején. Mi persze látjuk, hogy nem olyan: lepattant panellakások, üres kikötők, hajóroncsok, kopott utcák. Ami önmagában talán nem egy ronda látvány, de ha Velence a mérce, akkor természetesen elégedetlenek vagyunk. Ez történik a filmmel is: azt várjuk, hogy valami egyetemesre fog rámutatni (lásd a címet), de a végére már a történet is elsatnyul.

Az Úr balkáncsókja – Sinisa Drăgin: În fiecare zi dumnezeu ne sărută pe gură / Naponta szájon csókol az Úr

2001. június 15. – írta Varga Anikó

Nehéz annak a rendezőnek kikerülnie a Balkán-mítoszt, aki témájában, történetében Kelet-Európához kapcsolódó filmet rendez, mert így vagy úgy, de reflektálnia kell rá. Sinisa Drăgin filmje, a Naponta szájon csókol az Úr, mintha azt a problémát mutatná fel, hogy nehéz e mítoszhoz kötődő sztereotípiákat, akárcsak a nagyon erős és meghatározó filmes olvasatok képi világát, szimbolikáját figyelmen kívül hagyni. Ilyen értelemben Drăgin filmje valahol Lucian Pintilie és Emir Kusturica között helyezkedik el – az előbbitől a nyomasztó hangulatú tájakat, arcokat, a nyomor állati körülményeit, az utóbbitól pedig a fantasztikumot és a harsány, életbő humort (igaz, mérsékelten) véve át.