Katonáknéshow – Peter Cattaneo: Military Wives

2020. szeptember 3. – írta Szabó R. Ádám

Mostanság általában olyan filmekkel találkozni, amiken érződik, hogy eredetileg szélesvászonra szánták őket, aztán a mozik bezárása miatt száműzték őket streamingszolgáltatók kisképernyőire vagy lemezre. De minden mostoha sorsú filmre jut egy-egy olyan, ami a helyzetnek köszönhetően csaknem szerencsésnek mondhatja magát, hogy végülis nem a mozivásznon kellett megmérettetnie magát, és a kissé üres filmes prérin sokkal nagyobb figyelemnek örvendhet, mint amit eredetileg megkapott volna.

Egy drámai dráma – Christophe Barratier: Les Choristes / Kóristák

2005. október 15. – írta Horváth Ágnes

Filmek között élünk. Több száz között, melyeket talán nem is mi válogatunk össze, hanem egyszerűen „ránk akad-nak”. A kíváncsiság, a szabad esték, a barátok, a reklámplakátok és filmes lapok szemrehányó követeléssel hal-moznak el a jobbnál jobbnak ígérkező produkciókkal szemben. Már csak azt nézzük, amit szeretünk, amitől vala-milyen egyszerű oknál fogva többet remélünk. Úgy hiszem, hogy azon a héten a Kóristákra azért mentem be, mert francia nyelvű.

Az elrettentő példa – Agnès Jaoui: Comme une image / Mint egy angyal

2005. április 15. – írta Keszeg Anna

A társadalomkritika ás a szociologizáló tendencia sohasem állt távol a francia (film)művészettől. Még a Bíbor folyók jellegű, spekulatív vénájú filmek vagy az Amélie csodálatos élete-szerű tündérmesék is egy-egy szociológiailag alátámasztott tünetjelenségből indultak ki (az értelmiségi körök és a tudományos világ társadalmi elszigetelődése, a szinglikultúra látványos önállósodása).