Címke: kaff

Előrehozták a KAFF időpontját

2024. november 20. – írta

A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál jövőre 40 éves lesz, egy hónappal a szokásosnál korábban szervezik meg, és egy nappal a szokásosnál hosszabban fog tartani. Indul a nevezés.

Az animáció kinőtte a Disney pizsamáját – Mikulás Ferenc-mesterkurzus Kolozsváron

2023. november 29. – írta

Mikulás Ferenc neve megkerülhetetlen a magyar animáció történetében, ahogy az általa vezetett Kecskemétfilm Stúdióé is. A stúdióvezető a 23. Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmnapok alkalmából mesterkurzuson beszélt a Kecskemétfilm történetéről, a szakmáról, az animáció jelenlegi helyzetéről, félig kész projektekről és egyéb tervekről. Beszélgetőtársa dr. Kassay Réka, a Sapientia EMTE adjunktusa volt. Az alábbiakban a mesterkurzus kivonatolt, szerkesztett, és utólag kissé kiegészített változatát közöljük.

Idén augusztusban szervezik meg a KAFF-ot

2021. február 8. – írta

A járványhelyzetre való tekintettel a hagyományos időpontnál később, 2021. augusztus 11–15. között rendezik meg Magyarország legnagyobb animációs seregszemléjét, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivált. A nevezés elindult.

Kezdődik a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál

2017. június 21. – írta

Retrospektív vetítések, kiállítások, könyvbemutatók, konferencia, workshop, fényfestés és koncert is szerepel a 27 ország mintegy 400 filmjét felvonultató, vasárnapig tartó 13. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) programjai között.

Friss film és sorozat

  • Miroirs No. 3

    Színes filmdráma, 86 perc, 2025

    Rendező: Christian Petzold

  • Arco - Fiú a jövőből

    Színes animációs film, kalandfilm, 88 perc, 2025

    Rendező: Ugo Bienvenu, Gilles Cazaux

  • A svéd kapcsolat

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 102 perc, 2026

    Rendező: Thérèse Ahlbeck, Marcus Olsson

  • Kész dráma

    Színes filmdráma, romantikus, vígjáték, 98 perc, 2026

    Rendező: Kristoffer Borgli

  • DTF St. Louis

    Színes tévésorozat, vígjáték, 350 perc, 2026

    Rendező: Steve Conrad

erdélyi filmtár

Szavazó

Mit vársz az idei cannes-i fesztiválról?

Szavazó

Mit vársz az idei cannes-i fesztiválról?

Friss film és sorozat

  • Miroirs No. 3

    Színes filmdráma, 86 perc, 2025

    Rendező: Christian Petzold

  • Arco - Fiú a jövőből

    Színes animációs film, kalandfilm, 88 perc, 2025

    Rendező: Ugo Bienvenu, Gilles Cazaux

  • A svéd kapcsolat

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 102 perc, 2026

    Rendező: Thérèse Ahlbeck, Marcus Olsson

  • Kész dráma

    Színes filmdráma, romantikus, vígjáték, 98 perc, 2026

    Rendező: Kristoffer Borgli

  • DTF St. Louis

    Színes tévésorozat, vígjáték, 350 perc, 2026

    Rendező: Steve Conrad