A szimbolikus utalásokban is gazdag Kálvária nemcsak az ír egyház aktuális botrányira reflektál érzékenyen, hanem univerzális tablóban mutat rá a bűn és a megbocsátás természetére.
Úgy látszik, divatja van a nem szabványos, önvallomásos, vadul önreflexív „autobiopic” színészfilmeknek. Van Damme őszinteséggel kacérkodó gyónása után most Bruce Campbell mesél saját magáról, saját maga által. De míg az előbbi egy tágabb, emberi kontextusból szemlélte, szemléltette saját magát, Bruce nem is nagyon akar kilépni a saját maga keretéből.
A kamaszfiúk rajongása igen hálátlan dolog. A VHS-korszakban cseperedsz fel, rajongsz egy csupaizom, ősember akciósztárért, aztán hirtelen benő a fejed lágya és levakarod a színes Bravo-, Popcorn-posztereket a faladról, vállalva a gombostűk által hagyott csúnya hegeket a tömbházlakás betonfalában – és a polcod megtelik Bergman-, Fellini- és Antonioni-DVD-kkel.