A II. CinePécs Nemzetközi Filmfesztivál megnyitó ünnepsége előtt már rengetegen álltak a vörösnek csak leegyszerűsítve nevezhető szőnyegen. „Press” és „VIP” reprezentánsok, szervezők és megannyi, létbiztonságot és önbecsülést nyújtó papírtól mentes közönséges érdeklődő tolongott az Uránia mozi bejárata előtt. Kollektíve akart túl lenni mindenki a kötelező beszédeken, köszönetnyilvánításokon, s a mindig kínos, suta angol gyorsfordításokon.
Az utóbbi négy évtized szerb filmtörténete, a kommercializálódáson és a társadalmi horroron át a kilencvenes évek paradox helyzetéig, rózsaszín hullámáig.
