Címke: filmtettfeszt 2011

Erdélyi filmesek a pénzszerzés nehézségeiről – Szakmai kerekasztal a 11. Filmtettfeszt – Magyar Filmnapokon, 2011. október 7.

2011. október 10. – írta

A tegnap véget ért Filmtettfeszt idén először szakmai kerekasztal-beszélgetést szervezett. A pénteken délután 3 órától a Sapientia Egyetem Óváry-termében tartott esemény témája: Az erdélyi (magyar) filmgyártás jelene, jövője, lehetőségei. A meghívottak között szerepelt dr. Néder Sarolta, a magyarországi Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap támogatási vezérigazgató-helyettese, Zágoni Balázs, a Román Országos Filmközpont (CNC) igazgatói tanácsának tagja, és a frissen megalakult Erdélyi Magyar Filmszövetség igazgatótanácsi tagjai, Felméri Cecília, Lakatos Róbert, valamint Bálint Arthur.

11. Filmtettfeszt – második nap

2011. október 7. – írta

A tegnap délután nagy lendülettel útjára indult 11. Filmtettfeszt ma második napjához érkezett. Koradélután az erdélyi filmgyártás helyzetéről beszélgetünk, majd az érdeklődők dokumentumfilmeket nézhetnek meg, amit két nagyjátékfilm követ. A részletes program a következő:

Holnap kezdődik a 11. Filmtettfeszt!

2011. október 5. – írta

Holnap délutántól kezdődően mindenkit szeretettel várunk a tizenegyedik alkalommal megszervezett, négy napon át tartó Filmtettfesztre, melynek színes felhozatalában kicsik és nagyok is egyaránt kedvükre válogathatnak.

Filmtettfeszt – Idén Nagyváradon is!

2011. október 4. – írta

A Metrion Egyesülettel való együttműködés eredményeként idén a váradi közönséghez is eljut a 11. Filmtettfeszt filmjeinek egy része. Az október 8-i, szombati vetítési program alább olvasható.

11. Filmtettfeszt: előzetes – Október 6–9. Győzelem mozi, Kolozsvár; október 8. Szabadság mozi, Nagyvárad

2011. október 4. – írta

Feszt texmex! De ne rohanj el fejvesztve előle, mert bármilyen rettentőnek is tűnik koszos távcsövön át nézve, közelebbről bizony ez csak a 11 éve jól ismert Filmtettfeszt, ami régi jó szokása szerint szórakoztatni akar. Igen, pontosan téged akar szórakoztatni, minden olyan ismeretlen ismerősöddel együtt, akik szerettek moziba járni, és szeretitek a friss magyar filmeket.

Íme a 11. Filmtettfeszt részletes programja!

2011. szeptember 23. – írta

2011. október 6. és 9. között tizenegyedik alkalommal várjuk a Filmtett olvasóit (és nemcsak) a kolozsvári Győzelem moziba a négy napon át tartó Filmtettfesztre, melynek színes felhozatalában kicsik és nagyok is kedvükre válogathatnak.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes