Címke: faludi

Apokaliptikus? Eszkatologikus? Drámai. – XIV. Faludi Nemzetközi Amatőrfilm Szemle – 2009.

2009. november 24. – írta

„A gyermekeknek a varázslat a csoda, a kamaszoknak maga a létezés, a felnőtteknek a váratlan árleszállítás az élelmiszerboltban, az öregeknek az újabb nap, az angyaloknak Isten, Istennek minden.” A Faludi Akadémia honlapján olvastam ezt a pár sort. S milyen igaz is. De talán folytatnám. A nézőnek az a csoda, amit a vásznon lát, a szervezőknek az, amit a nézőtéren, az alkotónak meg az, amit megörökít. De mindben közös a megvalósulás aktusa.

Filmes ünnep az Urániában

2009. november 11. – írta

A Faludi Filmszemle hétvégéjén,az Uránia csütörtöktől szombatig nyitva áll az amatőr-filmkészítők és a filmszerető közönség előtt: a moziba látogatók november 19–21-ig a 14. Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemlére nevezett alkotásokat tekinthetik meg.

Kis fesztivál nagy mesterrel – Faludi Nemzetközi Amatőrfilm Szemle 2008.

2008. november 20. – írta

A 13. Faludi szemlére 119 alkotás érkezett 17 országból, közülük 45 került be a versenyprogramba. Annak ellenére, hogy kicsi rendezvényről van szó, minden évben elismert vendégek zsűriznek: idén a bírák elnöke Pupi Avati olasz filmrendező volt, vitapartnerei pedig Pintér Judit filmkritikus, Mispál Attila filmrendező, Nagy András operatőr és a Faludi Akadémia igazgatóhelyettese, Lázár Kovács Ákos esztéta.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?