Rágalom – John Gulager: Piranha 3DD

2012. június 28. – írta Iszlai József

A Piranha világhírűvé vált az önmagát parodizáló „annál is B-kategóriásabb” B-filmek panteonjában. Az 1978-as, mára erős kultusznak örvendő eredetit két éve rebootolták, abban reménykedve, hogy jó kis profitot akasztanak a hormonzavaros tinisrácok zsebéből, ha a koncepciót (harmad-, sőt: negyedszerre) még több vérrel és meztelen csajjal adják el. Végeredményben ez így meglepően szórakoztató és sikeres próbálkozás volt, és úgy tűnik idén megint eljött az idő, hogy még több vérrel, még több didivel, és még veszélyesebb piranhákkal találkozzunk az egyre visszataszítóbb Weinstein-filmgyár jóvoltából.

Szent és profán – Abel Ferrara-portré 2.

2012. január 13. – írta Csiger Ádám

Abel Ferrara napjainkra hátat fordított a filmvilágnak, még mindig mintha a hetvenes években élne – ennek köszönhetően legújabb filmjei ugyanolyan egyenes ági leszármazottai az akkori arthouse csúcsteljesítményeinek, mint korai zsengéi. Fénykora a kilencvenes évek első felére tehető, azóta filmjei veszítettek intenzitásukból, mozik helyett javarészt filmfesztiválok játsszák és díjazzák őket, de még mindig egy nyughatatlan képköltő szkeccsei.

Szent és profán – Abel Ferrara-portré 1.

2012. január 11. – írta Csiger Ádám

Ha van self-made man a kortárs amerikai független filmben, az mindenképpen a tavaly hatvanéves Abel Ferrara. New York pereméről jön, pályáját alantasnak elkönyvelt grindhouse-műfajokkal (pornó, horror, exploitation) kezdi, napjainkra viszont filozofáló-moralizáló kultrendezőként tekintenek rá, kritikusok és cinefilek méltatják. Néhány hollywoodi produkciót is találni filmográfiájában, de így sem kapja meg a megérdemelt figyelmet.

Géppisztolyos hatásvadászat – Marc Forster: Machine Gun Preacher / Géppisztolyos prédikátor

2012. január 4. – írta Csiger Ádám

A Géppisztolyos prédikátor első látásra szándékosan idétlen „bűnös élvezetnek” ígérkezik, de a cím csalóka. A film igaz történeten alapul, alkotói halálosan komolyan gondolták, mozijuk viszont legalább annyira hatásvadász, mint egy vérbeli exploitation a 70-es évek grindhouse-mezőnyéből.

Ezt láttuk a TIFF-en 2. – Jodaeiye Nader az Simin / Nader és Simin – Egy elválás története; Kyonyu Dragon / Zombik nagy cicikkel; The Untitled Kartik Krishnan Project; Gazas Tårer / Tears of Gaza

2011. június 6. – írta Csoma Emőke, Nagy Boglárka, Oláh-Badi Levente, Iszlai József

A harmadik TIFF-napon a felhozatal a megszokottnál is eklektikusabb volt: zombifilmes kliséket nagyon kis büdzséjű effektekkel röhejessé tevő japán filmtől indiai elsőfilmes, forgatásról szóló próbálkozásig mindenféle volt, itt van egy csokorra való benyomás.

Kamaszfiúk mindörökké – Az American International Pictures stúdió története II.

2010. december 10. – írta Szalay Dorottya

A tiniket megcélzó horrorok, a beach party-filmek, illetve egy-két sci-fi-próbálkozás ugyan némi sikert hoztak az American International Picturesnek, a szinte futószalagon készülő alkotások közül azonban egy sem tudott tartósan kikecmeregni a B-filmes „süllyesztőből”. Miután pedig Arkoff elsődleges célja nem az alsóbb kategóriás filmek tömegtermelése volt, a hatvanas évek elején elérkezett az idő a színvonalbeli elvárások újragondolására.

Az olasz Poe – Dario Argento-portré 2.

2010. november 22. – írta Csiger Ádám

1977-re Dario Argento a giallo mellett a horror zsánerében is letett egy megkerülhetetlen alapművet, és négy évtizedes munkássága alapján elmondható, hogy a Mélyvörös és a Sóhajok volt a csúcs, ami után filmjeinek színvonala csökkenni kezdett. A nyolcvanas években még kikerült néhány mestermű a keze alól, az utóbbi két évtizedben viszont kevés vállalható filmet készített.