Címke: evolúció
Cannes-ban mutatja be új filmjét Enyedi Ildikó és Mundruczó Kornél
23 nagyjátékfilm száll versenybe idén a Cannes-i Fesztiválon, köztük két magyar alkotás is van: A feleségem története a központi versenyprogramban indul, az Evolúciót pedig a Croisette-re visszatérő alkotóknak dedikált Cannes Première szekcióban vetítik. A fesztivált idén a szokásosnál később, július 6. és 17. között szervezik meg.
Emberszabásúak a szélesvásznon – Remake-be szabva: Majmok bolygója (1968, 2001, 2011)
Minden remake esetében feltevődik a kérdés: tényleg szükség volt erre? Nem sok „újraértelmezés” képes az eredetije főlé nőni, de van olyan eset is, amikor ez sikerül. Persze nem árt hozzá néhány próbálkozás, de néha Hollywood is képes értelmesen adaptálni, sőt újraadaptálni. Ezen kevés pozitív példa egyike A majmok bolygója-széria, amelynek újkori inkarnációi sokszor feledtetni tudják elődeik hibáit, továbbgondolják, nem pedig megismétlik azok mondanivalóját.
Nem látjuk a bábmestert – Chris Butler: Missing Link / A hiányzó láncszem
A Laika legújabb filmje első látásra a stúdió korábbi mesterműveitől eltérően meglepően naivnak tűnik, de kedvességében is mély barátságtörténete túlmutat a gyerekek megnevettetésén.
Majmokalipszis – Matt Reeves: War for the Planet of the Apes / A majmok bolygója: Háború
Az előző két résznél nagyjából már a trailer alapján össze lehetett rakni az egész történetet, itt is csak azért nem, mert a majdnem két és fél órás játékidőben lassabban halad a cselekmény, mint eddig.
A távolságot, mint üveggolyót, megkapod – Christopher Nolan: Interstellar / Csillagok között
Nagyszabású űrutazós sci-fit csinálni rizikós vállalkozás – mint maga az űrutazás. Christopher Nolannak sikerült.
Friss film és sorozat
-
Elektronikus állam
Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025
Rendező: Joe Russo, Anthony Russo
-
Kamaszok (Adolescence)
Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025
Rendező: Philip Barantini
-
Hosszú, fényes folyó
Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025
Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu
Friss film és sorozat
-
Elektronikus állam
Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025
Rendező: Joe Russo, Anthony Russo
-
Kamaszok (Adolescence)
Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025
Rendező: Philip Barantini
-
Hosszú, fényes folyó
Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025
Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu