Címke: dvd

Streaming-háború és a néző – Nézői szokások a konvergens filmkultúrában 2.

2022. május 10. – írta

Tanulmányunkban annak az átalakulásnak a viszonyrendszerét tárjuk fel két különböző perspektívából, amely a nézői szokások terén 2004, azaz a web 2.0 megjelenése után a filmkultúrában végbement és elsősorban a szoftvervezérelt szórakoztatási rend kialakulásának köszönhetően megfigyelhető. A dolgozat második fejezetében arra térünk ki, hogy milyen hatással van a mozikultúrára és a filmek fogyasztására a streamingplatformok megjelenése.

Megjelenik DVD-n a Final Cut

2013. november 26. – írta

A Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatási segédanyagának DVD-melléleteként  lesz kapható decembertől Pálfi György montázsfilmje, a Final Cut – Hölgyeim és Uraim.

Az út, az idő és a cselekmény – Janisch Attila filmjei DVD-n

2009. december 23. – írta

Amikor először láttam meg a Janisch Attila filmjeinek DVD-összkiadását reklámozó óriásplakátot egy akciós láncfűrész meg egy plazmatévé-hirdetés között, először a helyzet furcsasága tűnt föl. Az már csak később jutott eszembe, hogy ennek a sokatmondó, mégis kevesekhez szóló rendezőnek a mindennapos tárgyak misztifikációja mellett talán maga az út, az úton levés a legfontosabb.

DVD-letöltés egy másodperc alatt

2009. február 6. – írta

Drót nélkül, 60 gigahertzes sebességgel képes jeleket átvinni az az új RF chip, amelyet a Georgia Electronic Design Center (GEDC) két tanára, Joy Lasker és Stephane Pinel fejlesztett ki.

Friss film és sorozat

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?