Címke: carl theodor dreyer

Skandináv filmtörténeti ritkaságokkal indul az ősz Budapesten

2019. szeptember 19. – írta

A Skandináv Ház filmtörténeti kurzust indít a budapesti Art+Cinemában, ahol az északi országok filmművészetének és a skandináv mozgóképek hosszú ideje tartó, kimagasló népszerűségének titkát fejthetik meg a látogatók egy-egy filmtörténeti ritkaság vetítését követően a sorozat házigazdájával, dr. Zalán Márk filmkritikussal, filmtörténésszel.

A jegesmedve hódító útja – A Nordisk Film története I.

2011. október 26. – írta

A Nordisk Film a legrégebbi, ma is működő filmstúdió, mely közel 100 éves pályafutása során olyan rendezőket termelt ki magából, mint Lars von Trier és Bille August, vagyis minden mellébeszélést félretéve: megteremtette, majd világhírűvé tette a dán filmipart.

Kis dán filmtörténet I. – A némától a színesig (1897–1956)

2008. szeptember 26. – írta

Bár nem volt sem Sjöströmük, sem Bergmanjuk, a dánok már az 1800-as évek végén belemerítkeztek az újonnan felfedezett filmes technika rejtelmeibe. A földrajzi és eszmei szempontból is elszigetelt kis ország keményen megdolgozott kiemelkedően jól működő filmiparáért, így bő százévnyi tevékenykedés után bátran ki lehet mondani: megérte.

Láss csodát! – Film és transzcendencia

2001. május 15. – írta

A film számára a valóságon túli tapasztalatok közvetítése nehézséget jelent nem csupán a gyakran emlegetett képi reprodukció tökéletessége, hanem a fiImi elbeszélésmód értelmezésének realisztikus konvenciója miatt is. Vagy éppen korlátlan lehetőséget.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?