Mindent vagy semmit – Stella Meghie: Everything, Everything / Minden, minden

2017. június 27. – írta Székely Bíborka

Ha nyár, akkor szerelem. Ha szerelem, akkor tinirománc, sms-flört, tiltott kapcsolat, halálos betegség. Ezt a filmet már láttuk. S ha nem is ezt, a hozzávalóiból már kívülről ismerünk mindent.

Az elmúlás tapinthatatlan valósága – Radu Jude: Inimi cicatrizate / Sebhelyes szívek

2016. november 9. – írta Berecki Beáta Hajnalka

Radu Judénak – az Aferim! után – sikerült sokrétűen feldolgoznia egy másik olyan korszakot és témát, ami eltér a román újhullámos filmekből megszokottól.

Animated Noir – Alain Gagnol, Jean-Loup Felicioli: Phantom Boy / Fantomfiú

2016. szeptember 15. – írta Rácz Viktória

A Fantomfiú egy olyan animációs film, amelyen a szülők sem fogják halálra unni magukat, a gyerekek pedig élvezhetik a gyönyörűen rajzolt mese varázsát. A sikeres rendezőpáros, Jean-Loup Felicioli és Alain Gagnol ezúttal egy különleges képességekkel rendelkező kisfiú, egy sérült rendőr, egy pimasz újságíró és egy groteszk arcú bűnöző különös esetét mesélik el.

Én, Truman és a srác, aki meg fog halni – Cesc Gay: Truman

2016. január 4. – írta Csiger Ádám

A Torontói Filmfesztivál programjába beválogatott Truman címszereplője egy kutya, a főhőse pedig egy haldokló színész. A film mindez alapján egy hollywoodias giccsnek néz ki, valójában a kiköpött ellentéte.

És mégis Alice – Richard Glatzer, Wash Westmoreland: Still Alice / Megmaradt Alice-nek

2015. március 2. – írta Buzogány Klára

Most ősz van; aztán eljön majd a tél, és a fehér hó, ami mindent elborít – hangzik el a filmbeli színdarabban. És erről az állapotról szól a legjobb női főszereplő Oscarjával méltán díjazott Still Alice is, amely 100 perc alatt végiggördít a nézőjén egy kisebbecske úthengert.

Filmterápia, avagy miként gyógyuljunk filmmel?

2015. február 26. – írta Fám Erika

A 21. század, úgy tűnik, a terápiák kora: virágzik a pszichoanalízis, a lélekgyógyászat minden formája, a tudományos, az ezoterikus, a spiritualista terápiák számtalan formájával találkozhatunk, a Bach¹-virágterápiától a zeneterápiáig, a szisztematikus pszichológiától a vállalati couchingig. Mind arra törekszik, hogy felszínre hozza mindazt, ami még valahol a kliensben,  a páciensben, az alanyban rejlik, és akik igénybe veszik ezeket a szolgáltatásokat – akik anyagi áldozatot hoznak ennek érdekében – remélik, hogy felszínre kerül valami önmagukból, amit még nem vagy csak nagyon hiányosan, felszínesen ismernek, illetve hogy megszabadulnak megannyi kellemetlen, többnyire lelki, életvezetési, szokásbeli nyavalyától.

Egy csodálatos elme ragyogása – James Marsh: The Theory of Everything / A mindenség elmélete

2015. január 23. – írta Buzogány Klára

Az életrajzi film műfajára leselkedő legnagyobb csapda az, ha az utómunka végére nem lesz belőle több, mint egy mozgóképpel illusztrált, némi díszlettel-jelmezzel megtámogatott lexikoni szócikkely. A mindenség elmélete még ilyen sincs: a Wikipédiáról többet lehet megtudni korunk egyik legragyogóbb fizikusáról, Stephen Hawkingról, mint ebből a filmből – bár mentségére szóljon, hogy nem onnan, hanem Hawking exfeleségének (ön)életrajzi könyvéből (Jane Hawking: Travelling to Infinity: My Life with Stephen, 2008) ihletődött. Meglepő mindez egy olyan rendezőtől, aki életrajzi filmmel (Man on Wire / Ember a magasban) nyert nemrég (hat éve) Oscart – igaz, hogy dokumentumfilmes kategóriában.

Egészségben, betegségben – Josh Boone: The Fault in Our Stars / Csillagainkban a hiba

2014. június 12. – írta Pernecker Dávid

A szerelemről feltehetően többen és többet írtak-alkottak, mint a demokráciáról – noha kevesebb sikerrel. A megannyi költemény, regény, festmény, filozófiai és pszichológiai értekezés, valamint film sem volt igazán képes megfogni a kevesebb súrlódás mentén haladva megfoghatatlannak nevezett érzelemösszességet, amit ezért a legtöbben – jobb híján – negációs kontextusban próbálnak meg értelmezni.

Bikaugratás – Jean-Marc Vallée: Dallas Buyers Club / Mielőtt meghaltam

2014. február 25. – írta Ferenczi Szilárd

Valahol egyszer azt találtam írni, hogy Matthew McConaughey egy mellékszerepben élete legnagyobb alakítását nyújtotta. Akkor nem sokban tévedtem, pusztán csak elsiettem az értékítéletet, hisz minden szerepében, mit azóta vállalt, mind jobb és még jobb, és úgy tűnt, hogy tehetségéhez mérten már fokozhatatlan játékot nyújtott, mígnem ledobott vagy 15 kilót és bebújt Ron Woodroof csontvázszerű alakjába. Immár nem osztogatom oly könnyelműen a jelzőket, de hadd jósoljak kvázi egy ennyit: amikor ezt is felülmúlja (és bizonyára megpróbálja majd), a szinte a semmiből, azaz a kezdeti romantikus vígjátékok playboy-i karakteréből érkező McConaughey a hollywoodi drámaszínpadot alapjaiban rengeti majd meg.

Sorsok, bendzsóra hangszerelve – Felix van Groeningen: The Broken Circle Breakdown / Alabama és Monroe

2013. november 27. – írta Jankovics Márton

Halálos betegségekről nem könnyű hiteles filmet forgatni, egy rákos kisgyerekről meg aztán végképp nem. Ha valaki ugyanis nem otromba happy enddel tagadja le a tragédiát, akkor hajlamos ragacsosan sötét melodrámai szirupba fojtani a cselekményt. Az Alabama és Monroe bravúrja, hogy mindkét lehetséges túlkapást elkerüli, miközben még a zene, a spiritualitás és a bioetika ősi kérdéseiről is elmélkedik egy sort.