Címke: anthony hopkins

Sir Anthony Hopkins, a festő

2010. február 19. – írta

Sir Anthony Hopkins sokak számára ismeretlen szerepben mutatkozik be most először Európában: az Oscar-díjas színész festményeiből nyílt tárlat a héten egy londoni galériában, tájékoztatott az MTI.

Woody Allen visszatér Londonba

2009. augusztus 18. – írta

Bár a külföldi kritika jórésze úgy véli, Woody Allennek vissza kellene vennie a ritmusból és jobban be kellene osztania a kreativitását, a New York-i filmrendező továbbra is igyekszik évente leforgatni egy-egy filmet.

Mozi az egész világ, és David Lynch benne minden ember – Anthony Hopkins: Slipstream

2008. május 9. – írta

Sosem volt világos számora, mi szüksége lehet egy Anthony Hopkinshoz fogható színészóriásnak arra, hogy a rendezőmesterség terén is kipróbálja magát – bár érteni vélem a kihívást. Hopkins ugyan nem most rendezett először filmet, de most nagyon a lovak közé csapott. Ebből kifolyólag ezek a lovak igencsak el is szaladtak vele. A baj csak az, hogy nem egészen tudni, merre.

Hannibal, legyen kövér! – Brett Ratner: A vörös sárkány / Red Dragon

2002. december 15. – írta

A nagyközönség 1991-ben rögtön a Hannibal Lecter-étlap főfogásába, a bájosan talpraesett FBI-ügynöknő történetébe kóstolt bele, s csak a legnagyobb gourmandok tudták, hogy a filmtörténet már túl van az előételen: Michael Mann 1986-ban Manhunter (Embervadász) címen filmesítette meg A bárányok hallgatnak előzményeit elmesélő Vörös Sárkány-történetet.

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • TWST - Things We Said Today

    Színes dokumentumfilm, 91 perc, 2025

    Rendező: Andrei Ujică

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?