A tacskó, a nő, a taxis meg a szajré – András Ferenc: Dögkeselyű (1982)

2017. szeptember 2. – írta Ferenczi Szilárd

Az írott és mozgóképes populáris műfajok közül leginkább a krimi alkalmas arra, hogy a bűn felderítésével egyidőben a társadalom züllöttségének mértékére is fény derülhessen, így a kriminek sosincs hatalmi támogatottsága az önkényuralmi rendszerekben. Egy olyan uralkodó ideológiai szituációban, mint ami a 80-as évek keleti blokkját jellemezte, a bűn kortárs képviseletében kötelezően szabotőrök vagy a nyugati dekadenciából érkezettek kellett szemben álljanak a pártállam kifinomult szaglású nyomozóival ahhoz, hogy a cenzúra ne köhögjön. A Dögkeselyű máig tisztázatlan körülmények között majdhogynem csonkítatlanul kijátszotta az áthallásokra szakosodott kultúrkopók éberségét.

Álomjáték – Ingmar Bergman: Fanny és Alexander, 1982

2017. június 17. – írta Ritter György

Ingmar Bergmanra igazán nem lehet azt mondani, hogy nem volt elkényeztetve Oscar-szobrokkal. Háromszor hozta el Svédországnak az akadémiai díjat, először a Szűzforrásért (Jungfrukällan, 1960), másodszor a Tükör által homályosanért (Såsom i en spegel, 1961), harmadszor pedig a Fanny és Alexanderért. Emellett kilenc jelölést is begyűjtött és bár utolsónak kikiáltott mozifilmjéért a legjobb rendezői díjra is nominálták, „csak” a szokásos idegennyelvű honort zsebelhette be.