Aszott vénlány farokkal, az angol burzsoázia diszkrét bája, egy kamasz erotikus, szuperhősös történetei és két dezertőr Izraelben. Van, ami érdekesnek ígérkezik, de nem ér jegypénzt, s van, amire érdemes beülni.

Ivan I. Tverdovskiy: Zoologiye / Zoology, 2016, orosz-francia-német, 87 perc

[alt.rom.com] Egyszerre gusztustalan és unalmas, cselekménytelen, alig kiérezhető mondanivalójú, pocsék időtöltés. Dióhéjban. Na, de hogy kicsit részletezzük is: Ivan I. Tverdovskiy Zoologiye című kísérletében – őszintén remélem, hogy nem nevezte filmnek – adott egy orosz, ötvenes évei felé közelítő, maradi holmikban ténfergő, aszott vénlány, aki nevetségesen szótlan és természetesen Natashának hívják. Hát hogyan máshogy? Natasha öreganyjával és macskájukkal él egy aprócska lakásban, közben egy állatkertben dolgozik nevesincs állásban, ahol kolléganői napi rendszerességgel szétszívatják, szóval halálosan unalmas az élete, értelmet nem lát a mindennapokban, ám egyszer csak hosszú, öntekergő farka nő, mint egy macskának, csak épp csupaszon.

Farok-problémájával járja az orvosokat, de senki nem tud rajta segíteni. Közben összejön egy fia-is-lehetne korú orvoskával, hirtelen kifiatalítja magát, és boldog is lenne, amíg rá nem döbben, hogy a doki szex közben inkább Natasha farkát, és nem a nőt magát nyalogatná. Mert ő olyan különleges. Na, ekkor a nézők negyede illedelmesen távozik a moziból semmiről le nem maradva, mert a cselekmény ebből áll. Na meg még a főhős végső elhatározásából, hogy lenyisszantja a nem kívánt farkincát. Talán enyhén érződik, hogy a rendező támogatni kívánja a gyermektelen, családtalan, menopauza felé közelítő, konzervatív nőket, akik ugyanúgy emberek, nem boszorkányok vagy állatok, és még életük dele után is megtalálhatják a boldogságot. De ezt biztos csak én magyarázom bele. Egy ilyen téma ugyanis nem fér össze ezzel a jellegtelen, gyomorforgató performansszal. (kh)

Még vetítik: június 8., csütörtök, 22:30, Cinema City Julius Mall, 4-es terem (Zoologie)

Sally Potter: The Party, 2017, angol, 71 perc

[szupernóva] A parti vendégeseregét Buñuel ötven évvel ezelőtt élve ette volna meg reggelire, Peter Sellers pedig egy színes elefánttal terelte volna el a figyelmet a fecsegő felszín alatt duzzogó problémákról. Az egyébként ugyanebben a filmtörténeti miliőben kamaszodott Sally Potter viszont otthagyja őket a nappaliban, és az egyébként is kitörni készülő felsőosztálybéli érzelmi latrinába bedob egy adag élesztőt. Janetet (Kristin Scott Thomas) nemrég nevezték ki egészségügyi árnyékminiszternek, ezt megünnepelendő szervez egy bulit értelmiségi baráti körének. A burzsoázia... burzsujaihoz hasonlóan azonban ezek az emberek sem jutnak oda, hogy legalább egy falat előételt megegyenek: különböző szegek bújnak elő különböző zsákokból.

Sally Potternek több eszköze is van arra, hogy egy végig egy helyszínen és maréknyi színésszel játszódó kamaraszituációt színházi helyett filmessé varázsoljon: a párbeszédek pörgőssége, amelyek bármilyen médiumban megállnák a helyüket; a folyamatosan új szöget, képkivágást, beállítást, szituációt találó operatőri tehetség (a szintén veterán Aleksei Rodionov); az eme szűk karámba terelt sztárparádé (Bruno Ganztól kezdve Cillian Murphyn keresztül Timothy Spallig); valamint az információadagolás szubtilis, zseniális mivolta. Nincsen két egyforma karakter, nincs leállás, a film röpke 75 percének mindegyike feszültséggel zsúfolt. Komédia, amitől nem röhögünk, hanem „csak” vigyorgunk. Semmi újat nem hoz a (kontrasztos, fekete-fehér) nap alá, de azt precízen, bravúrosan teszi. Proszit! (jbn)

Még vetítik: június 9., péntek, 22:30, Cinema City Julius Mall, 4-es terem (Petrecerea)

Clay Liford: Slash, 2016, amerikai, 100 perc

[alt.rom.com] Egy tizenöt éves, zárkózott srác titokban (homo)erotikus, szuperhősös sci-fit ír. A titkok természete, hogy előbb-utóbb lehull róluk a lepel: Neil füzete is körbejár az osztályban egy rettenetes napon, ő nem tudja, hogyan szűnhetne meg létezni a leggyorsabban. Felfigyel viszont rá egy osztálytársnője, akiről kiderül, hogy szintén írogat, és kettejük között cinkostársi, majd annál mélyebb kapcsolat látszik kialakulni. A gond csak az, hogy Neil a saját szexuális orientációját is próbálja tisztázni: vonzódik a színjátszócsoport fiú sztárjához is. Egy ComicCon-jellegű rendezvény aztán mindent összezavar, és ahogy egy becsületes műfaji filmtől elvárható, mindent helyre is tesz.

Túl sok kamasz felnövéstörténetet láttunk már ahhoz, hogy bármi bizalmat megelőlegezzünk egy újabb, látszólag ugyanarra a kaptafára készült filmnek, de a Slash meglepő módon képes valami mást nyújtani. Igen, vannak benne kötelező kínos jelenetek (remek karikatúra az, amelyikben a szülők ülnek le lelkifröccsöt tartani fiuk műveinek a megismerése után), Neil szinte bajba is sodorja magát, de a film nem egy át sem pedofildrámába, s nem is süllyed Amerikai pitébe. Két szereplőjéhez annyi szeretettel viszonyul, hogy meg tud maradni kedvesnek és kissé felszínesnek, s ez ezúttal nem is baj. A kamaszfejjel kitalált sci-fi és Neil valósága egyaránt tud velejéig vicces lenni, a fogom-a-fejem-ez-mekkora-baromság pillanatok, némi feszültség és a könnyed szórakozás garantált. (bk)

Még vetítik: június 10., szombat, 19:30, Victoria / Győzelem mozi

Yaniv Berman: Medinat hagamadim / Land of the Little People, 2016, izraeli-palesztin, 83 perc

[verseny] Yaniv Berman író-rendező-producer talált egy elhagyott katonai bázist Tel-Aviv környékén és úgy döntött, erre a helyszínre írja, s itt is forgatja majd Izrael állam ártalmas katonai kultúrájáról szóló hiperboláját. Alapvetően arra kíván figyelmet fordíttatni, hogy a hétköznapokat is állandó harci készültséggé változtató háborús retorika és kötelező seregszolgálat hogyan építi le a társadalom empátiáját már gyerekkortól. Ebben a világban nincs helyük a gyáváknak és gyengéknek, s ez mind a politikában, mind a szabadidős tevékenységek során jellemző. Ráadásul a forgatás idején, 2014 nyarán éppen zajlott az „Erős szikla” hadművelet, amelyet Berman beépített az elbeszélésbe.

Négy gyerek és két katonaszökevény találkozik egy elhagyott, senki földje területen, s konfliktusuk az egyik romos épület tulajdonjoga körül fordul pár nap alatt iszonyatosba. A gyerekek íjakkal és csapdákkal játsszák el kicsiben a háborút, apró állatokat ejtenek és kínálnak fel a kútban élő képzeletbeli szörnynek. A szökött katonák arra várnak, hogy két nap múlva valaki értük jöjjön. Ebből még nem is lenne baj, de az egyik kisfiú eltulajdonítja az eleve lopott revolvert, s a szökevények ragaszkodnak ahhoz, hogy visszaszerezzék. Az empátiát nélkülöző lurkók, az otthonról és a társadalmi valóságból hozott reflexeikkel véres valósággá változtatják a mindaddig játékszinten űzött agressziót. Berman saját államának kirekesztő ámokfutásából egy végig izgalmas, A legyek ura-szituációs filmet alkotott, amely viszont néhol kissé elnagyolt modorra vált, s a színészek sem teljesítenek pontosan, de a sorok között megbúvó kritika és a konfliktusból kimunkált dramaturgia együttes hatása szemrevaló. Díjra viszont nem esélyes. (fsz)

Még vetítik: június 9., péntek, 14:30, Victoria / Győzelem mozi (Tărâmul celor mici)