Az utóbbi években több folyóirat szüntette meg nyomtatott formáját és költözött át az internetre, a daazósok viszont fordított utat jártak be: előbb a neten gyűjtötték és válogatták a pár perces kisjáték-, animációs és kísérleti filmeket, időszakos kiadványuk, az elegáns, friss és fiatalos, igényesen szerkesztett World of Shorts pedig papíron is folytatja a kis csapat rövidfilmeket népszerűsítő munkáját. A történet 2005–2006 fordulóján kezdődött, amikor két ELTE-s filmszakos diák, Deák Dániel és Áprily Zoltán kitalálta, hogy létre kellene hozni egy rövidfilm-megosztó portált.
Hogy történt: egy nagy sörözés alkalmával megbeszéltétek, hogy valamit mozdítani kellene?
Deák Dániel: Több kisebb-nagyobb sörözés volt. Mi egy Nisi Masa-workshop kapcsán találtunk egymásra. Többek között akkor merült fel a kérdés, hogy a filmjeinket hogyan mutathatjuk meg a barátainknak. Mindketten akkoriban kezdtünk sokat internetezni, felfedeztünk érdekes honlapokat... Szép lassan megérett a dolog, hogy mindketten szeretnénk a film és az internet kapcsolatában valamit alkotni. Zoli úgy képzelte el, hogy minél több filmet lehessen megosztani az interneten, nekem meg az volt az ötletem, hogy fel is lehessen tölteni.
Áprily Zoltán: Én le is foglaltam egy filmvetito.hu domaint, ami semmi másról nem akart szólni, mint hogy minél több jó kisjátékfilmet lehessen rajta nézni. Túlságosan elitista gondolat volt.
Deák Dániel: Azért sem volt jó ez a név, mert rájöttünk arra, hogy nemzetközi vizekre kell evezni, ha valamit el akarsz érni, mert még abból a perspektívából is, amelyből mi ráláttunk, a magyar támogatási rendszer meg maga a magyar közeg végtelenül szűknek és fullasztónak tűnt.
Honnan a Daazo név?
Zo.: Nagyon sokat gondolkoztunk azon, hogy mi legyen a neve ennek az oldalnak. Akkoriban sok olyan internetes szolgáltatás volt, ami dupla magánhangzót használt – Yahoo!, Google, Meebo, Yoost, Biboo –, és azt gondoltuk, hogy a két keresztnevünket összerakjuk és iszonyatosan trendin megduplázzuk az egyik magánhangzót – így lett a daa(ni&)zo(li). Azóta egyébként többször ütköztünk abba a problémába, hogy két o-val írják a Yahoo miatt, nem pedig két a-val.
Átirányításon nem gondolkoztatok?
Zo.: Nem tudjuk megvenni a dazoo.com nevet, mert titkosított az URL-tulajdonos.
Dá.: Ez talán 2013-ig érvényes, akkor megpróbálunk újra „rárepülni”, talán sikerül megszerezni... de hátha akkorra már a Daazo is annyira ismert lesz, hogy az átirányításra kisebb szükség lesz.
Most hány felhasználótok van?
Dá.: 5000 körül, és több mint 4000 filmünk van – nehéz megmondani, mert a pályázatainknak köszönhetően ez a szám napról napra változik. Egy időben kb. ugyanannyi felhasználó volt, amennyi film. Ez a dolog mostanra kissé szétnyílt: már sokkal könnyebb regisztrálni az oldalra, nem kell egy hagyományos regisztrációs procedúrát végigcsinálni, jelszóval, mindenféle adattal, visszaigazoló e-maillel s egyéb fárasztó dolgokkal. Egyszerűen össze tudod kötni a Facebookoddal, ezért sokkal többen regisztrálnak mostanában, mint korábban. S nem csak azok, akik filmet töltenek fel: pl. így egyszerűbben kommentelnek, aktívabb közösségi élet kezdődött el az új oldalunkon – 2012-ben megújítottuk az oldalt egy hosszas előkészítő és megvalósító procedúra után.
Zo.: ...ki kellett cserélni a „garázsverziót” egy „hangárverzióra”, egy professzionális verzióra.
Mit tudtok a másik oldalról, a látogatóitokról? Kik ők, honnan nyitják meg az oldalt?
Zo.: A filmversenyeink közönségdíjas versenyek is, tehát számít, hogy hány Like-ot gyűjt össze egy-egy film: maguk a filmesek is promótálják a munkáikat, illetve van több mint 4000 film, amelyeknek az alkotói szokták terjeszteni a saját munkájukat. Akkor a legmotiváltabbak, ha verseny van, tehát a verseny irányítottsága nagyban meghatározza azt, hogy honnan jönnek a látogatók. Áprilisban pl., amikor a visegrádi pályázatunk volt, a négy visegrádi országból, Lengyelországból, Csehorszából, Szlovákiából és Magyarországról jött a legtöbb látogatónk. A szarajevói Talent Campus kapcsán rendeztünk egy filmversenyt, amikor a Talent Campus résztvevőinek az országaiból volt több látogató. Egyébként még mindig Magyarországról vannak a legtöbben, egyrészt mert arányaiban még mindig több magyar vonatkozású esemény kötődik az oldalhoz, mint nemzetközi, másrészt meg a magyar sajtón keresztül tudunk a legjobban kommunikálni kifelé: egy magyar online portállal könnyebben fel tudjuk venni a kapcsolatot, mint mondjuk egy New York Timesszal vagy egy amerikai vagy brit szaklappal. Nekünk még mindig kihívás, hogy Magyarországról vagy a közép-európai régióból kitörjünk vagy „visszatérjünk” ide – valahogy azt kellene elérni, hogy a magyar sajtó azért írjon rólunk, mert olvasott rólunk a nyugat-európai sajtóban.
Dá.: Azzal az illúzióval viszonylag hamar le kellett számolnunk, hogy az internet határok nélküli. Nagyon sok mindent leegyszerűsít, és a projektjeink többségét nem tudnánk internet nélkül kivitelezni, viszont azt is látjuk, hogy az internet egy végtelenül sok, lokális csomópontból álló hálózat, tehát nagyon nehéz kiterjeszteni a kommunikációs hálózatunkat egy nyugat-európaira, míg mondjuk Magyarországon már ebben sikeresek vagyunk; talán most már Kelet- és Közép-Európában is sikerült ezt elérnünk, hosszú évek kemény munkájával. Ami a sikersztorikban el szokott hangzani, hogy „kiraktam valamit az internetre, és hopp, megnézték egymillióan vagy milliárdos lettem”, az szerintem tündérmese, ami mögött mindig nagyon kemény munka van. Megpróbáljuk felhívni erre a filmesek figyelmét is, mert ez részben a mi problémánk a Daazo általános népszerűsítésekor, ugyanakkor az egyes feltöltő filmesek problémája is. Mi nem fogjuk tudni senkinek sem biztosítani, hogy fölrakja a filmjét, és azonnal „rászakad” az egész internet, hanem neki ebben igenis tevékenyen részt kell vennie: meg kell osztania, el kell küldenie a barátainak, valamit ki kell találnia. Most már van ebben fejlődés, és sokat tanulunk mi is arról, hogyan kell ezt elmagyarázni a felhasználóknak, mennyire egyértelműen és pontosan kell fogalmazni egy weboldalon. Annak idején azt hittük, hogy úgyis érti mindenki azt, ami számunkra egyértelmű, de ez nagyon nem így van. Ezeket a kommunikációs fogásokat nagyon meg kellett tanulni, s most már jól tudjuk „oktatni” a felhasználóinkat arra, hogy hogyan tudják a filmjüket sikeressé tenni, vagy legalábbis tippeket tudunk adni.
Meg kell-e küzdenetek a Youtube-bal vagy más videómegosztó oldalakkal? Hol helyezitek el magatokat ezek mellett-között?
Zo.: A Youtube egy megküzdhetetlen dolog, nem is kell vele foglalkozni, mint versenytárssal. Más a profiljuk is... Az egy nagyon nagy videomegosztó oldal, iszonyatosan professzionális, olyan dolgokat lehet rajta csinálni, amik sok esetben fölöslegesek is. Ugyanez a helyzet a Vimeóval: az egy elitista Youtube, nagyon magas minőségű munkákkal, nagyon jó ott a kiajánlási és a szerkesztői munka, de amögött is egy 40 fős San Franciscó-i cég áll, akikkel nagyon nehéz versenyezni Budapestről, ezért ezt nem is akarjuk. Aránylag hamar kialakult, hogy ki a Coca Cola és ki a Pepsi, és igazából nekünk valami teljesen mással kell foglalkoznunk, ezért nálunk a filmmegosztás csupán egy a szolgáltatásaink közül, amúgy rengeteg információt lehet itt kapni. A közönségnek jó filmeket akarunk mutatni, amire csak úgy van lehetőség, ha fel tudnunk figyelni a jó filmekre, s csak úgy tudunk felfigyelni, ha filmversenyeket szervezünk, ahol kimutatja a katalógusunk a foga fehérjét, s azt látjuk, hogy nagyon tehetséges emberek is feltöltöttek hozzánk filmeket. Nagyon sok verseny és challenge van az oldalon, nagyon sok programot próbálunk kitalálni, hogy tehetségeket fedezzünk fel, és nekik jövőbeli lehetőségeket biztosítsunk.
Hányan vagytok a szerkesztői csapatban?
Dá.: Eleinte ketten voltunk Zolival – azok is nagyon szép, romantikus idők voltak –, kávéházak mélyén és egymás nappalijában próbáltuk minél sikeresebben csinálni a céget. Csakhogy miután valóban cég lett és alkalmazottak kellettek, meg egyáltalán a fejlődés azt kívánta, hogy legyen egy iroda – ezt tavaly sikerült elérnünk –, az irodával együtt kialakult egy nagyon jó csapat. Heten vagyunk, és van egy programozónk. Rajta kívül nagyjából mindenki mindent csinál, kevéssé hierarchizált, inkább együttműködésre meg jó kommunikációra épül a csapat: mindenki szerkesztő, de közben az újsággal is foglalkozik, beleszól az arculati kérdésekbe, a marketingbe, eldöntjük közösen, hogy milyen projektekre akarunk koncentrálni – akár a magazinra, akár egy esemény megszervezésére, ami kicsit kifelé mutat a website-ból.
Hogyan húzzátok meg a vonalat aközött, ami felkerülhet és amit inkább töröltök?
Zo.: Nem tudjuk ezt pontosan, „szabálykönyv” szerint meghatározni. Esztétikai alapon nem ítélkezünk. A kisjátékfilm a történetmesélés szándékával vagy filmkészítői hozzáállással elkészített audiovizuális vagy filmes munka. Nyilván ebbe beletartozna az is, hogy valaki egy nyaraláson vesz részt, majd slideshow-ból összeállít egy filmet zenére, de valahogy amikor ezt megnézed, tudod, hogy ez nem kisjátékfilm, hanem egy privát projekt. Ilyenkor szoktunk írni az alkotónak, hogy szerintünk ez nem illik az oldal profiljába, és eltávolítjuk a filmet, de általában ezek sokkal egyértelműbb esetek. Volt olyan, hogy valaki tévénél dolgozott, és a tévé ajánló-trailereit vágta, és azokat töltötte fel mint saját munkát – ez sem kisjátékfilm, pláne, hogy tele van jogdíjproblémákkal. De ugyanígy egy esküvői videóról vagy reklámfilmről is lehet tudni, hogy nem az, amit manapság a világban fesztiválokon, tévékben és az interneten kisjátékfilmnek gondolnak. Nagyon sok amatőr filmet kapunk, de még ezeknél is lehet látni azt a fajta megközelítést, hogy az alkotójuk filmet akart készíteni.
Dá.: Mi nem akarjuk eldönteni azt, hogy melyik film jó és melyik nem. Teret szeretnénk kínálni a rövidfilmnek, és az az ideánk, hogy majd a közönség eldönti, hogy az jó vagy sem. Lehet, hogy mi egy amatőr filmet borzalmasnak látunk, és szörnyülködünk a képminőségén és a színészi játékon, de lehet, hogy a nézők valamit meglátnak benne, vagy az internet valamiért a szárnyára kapja, és körberohan a világon, mert olyan poén volt benne, amit mi észre sem vettünk. És mi ezeket nem akarjuk gátolni, nem akarjuk mi megmondani, hogy ebben keresd ezt, abban meg azt, hanem demokratikus platform akarunk lenne, már ami a feltöltést illeti legalábbis. A szerkesztés nagyrészét nem is a moderációs munka teszi ki – letörölni azt, ami nem odavaló –, hanem az, hogy kiemeljük a jókat. Úgy konstruáltuk meg az új weboldalt meg az egész Daazo-rendszert, hogy a jó filmeket kiemeljük és minden lehetséges felületen „nyomjuk” és kiajánljuk, ráirányítsuk a figyelmet, ahogy csak tudjuk. Ez nagyjából azt jelenti, hogy kirakjuk a Daazo főoldalára, bizonyos filmeket kiküldünk hírlevélben, kirakjuk a Facebookunkra, Twitterünkre, elküldjük a partnereienknek, blogoknak, akik szoktak velünk foglalkozni, kikerül az iPhone-alkalmazásba, felkerül a Daazo Smart TV appba…
Meséljetek a fesztiválos munkátokról is, hiszen Európa több nagy fesztiválján jelen voltatok az elmúlt években.
Zo.: Fontos volt, hogy ott legyünk, mert nagyon hamar világossá vált, hogy az európai filmiparban a rövidfilmmel foglalkozók száma nagyon-nagyon alacsony, szerintem olyan 1500 ember – és itt most nem a rendezőkre, a gyártásvezetőkre vagy az operatőrökre gondolok, hanem azokra, akik a forgalmazás szintjén foglalkoznak kisjátékfilmmel, legyen szó tévés vásárlóról, sales agentről vagy promóciós ügynökségnél ülő munkatársról. Nagyon fontos volt, hogy ezekkel az emberekkel megismertessük a daazo.com-ot, mert az a középtávú célkitűzésünk, hogy a filmesek és ezek között az emberek között valamiféle hidat képezzünk. Az, hogy milyen lehetőségeket tudunk adni a filmeseknek, nagy mértékben attól függ, hogy nekünk milyen kapcsolataink és lehetőségeink vannak, és az elmúlt négy-öt évben nagyon sok filmszakmai kapcsolatot gyűjtöttünk össze – ebben biztos, hogy előnyünk van más oldalakkal szemben, amelyek tartalommennyiségi alapon működnek. Részt veszünk a Clermont-Férrand-i filmfesztiválon – ez januárban van, Európa egyik legnagyobb rövidfilmes fesztiválja; azért különösen fontos, mert van egy rövidfilmvására, ahol az év első hónapjának végén megfordul mindenki, aki Európában rövidfilmmel foglalkozik, tehát nagyon sok dolgot le lehet egyeztetni. A következő a berlini filmfesztivál, ahol talán nincsenek olyan fórumok, mint a Clermont-Férrand-in, nincs annyira reprezentálva maga a szakma, de a Berlinale Talent Campus miatt nagyon sok fiatal tehetség gyűlik ott össze, akik nekünk remek kommunikációs célcsoport. Utána jön a cannes-i és a szarajevói filmfesztivál. Nekünk személyes kedvencünk a miskolci Cinefest, ahol a rövidfilmes programot tavaly óta Daazo.com Rövidfilmes Versenyprogramnak hívják és a fődíjat is mi adjuk.
Hogy látjátok a rövidfilmek piaca szempontjából a jelenlegi Európát?
Dá.: Alapvetően optimisták vagyunk, bár a jelen helyzet nem annyira jó, amennyire jó rövidfilmek vannak. A rövidfilm nem kapja meg pillanatnyilag azt a piaci szerepet, amit megkaphatna, a filmek minőségét illetően és a közönség preferenciáit illetően sem. A film több mint száz éves történetében nem sikerült a megfelelő csatornán eljuttatni az emberekhez a rövidfilmeket, de ebben már vannak változások. Az egyik ilyen változás mi vagyunk, akik ezeket a filmeket felkaroltuk, és megpróbáljuk az interneten keresztül minél sikeresebbé tenni, ugyanakkor nagyon sok félig-meddig alternatívnak mondható kezdeményezés is van, ami a rövidfilm sikerességéért dolgozik, pl. Romániában a ShortsUp. Az új platformok, új eszközök – okostelefonok, okostévék vagy connected tv-k, amelyek az internettel össze vannak kötve – mind tartaloméhségben szenvednek; nagyon sok mozgóképes tartalommal kell ezeket megtölteni, és ez kiváló lehetőség a rövidfilmeknek: pont az a hossz, formátum, ami jó lehet egy ilyen eszközön. Az már egy következő lépés, hogy hogyan lehet ezeket egy üzleti konstrukcióba belehelyezni, hogy mindenki számára megtérüljön – a tudósok nem állapították még meg, hogy ez hogy lesz, de vannak kísérletek, próbálkozások.
Zo.: Kelet- és Közép-Európában – és a lengyeleket kizárnám ebből – kulturálisan nincs jelen a rövidfilm. Nagyon nehéz valamit piacian értelmezni, ha az iránta való igény nem létezik az emberek fejében. Ebben a régióban – Csehország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Horvátország – a filmpromóció legfontosabb szerepe szerintem az lenne jelen pillanatban, hogy eljuttassa az emberek tudatáig azt, hogy a rövidfilm egy létező dolog, és nagyon jó időtöltés, nagyon jó alternatívája a tévénézésnek, a tévésorozatoknak, nagyjátékfilmeknek. Nemrég vallotta be egy barátom, hogy valamelyik este nézte a Daazót, és rájött, hogy ez tökjó, mert ő vacsora közben nem akar megnézni egy nagyjátékfilmet, viszont egy tíz percest megnézne. Olyan jó érzés volt: öt éve ezen dolgozunk, hogy te, a laikus néző azt mondd, hogy ez jó. És jó lenne, ha mindenki ezt gondolná, mert ezt gondolja Franciaországban, Németországban vagy Lengyelországban, ahol a tévében van rövidfilmes program, vagy van egy leRADi nevű mozihálózat, ami 400 teremmel működik Franciaországban, és a Harry Potter előtt és után egy-egy 10 perces rövidfilmet vetít. Ott az, hogy kisjátékfilmet néznek az emberek, teljesen megszokott dolog, tudják, mi a kisjátékfilm. Magyarországon azt gondolják, hogy az gimnazista szakkörökben elkészített, félamatőr-félprofesszionális munka, holott ha a magyar film fesztiválsikereit megnézzük, akkor a rövidfilm hosszú évek óta az egyik legsikeresebb fesztiválműfaj. De ezeket a filmeket nem látjuk, csak akkor, ha pl. M. Tóth Géza filmjét Oscar-díjra jelölik, ezért a magyar közszolgálati televízió leadja párszor a híradó előtt.
Beszéltetek középtávú célokról. Hosszú távon, optimistán nézve hogy látjátok a jövőtöket?
Zo.: Nagyon gyorsan világossá vált, hogy az a fajta gimnazista álmodozás, hogy egyszer szivarozó producerek leszünk valami tengerparton és telefonokra válaszolgatunk csupán, miközben dübörög a hátországban valami – nyilván nem fog megtörténni. Vannak hosszú távú terveink, de ezek még annyira messze vannak, hogy nem tudunk róluk beszélni. Ami biztos, hogy még nagyon sok dolgunk van a meglévőkkel kapcsolatban is, az oldal népszerűsítésével, illetve olyan új ötletek kidolgozásával, amik azt a filozófiát viszik tovább, amit mi megfogalmaztunk magunknak.
Dá.: Az még egy elérendő cél, amit nem neveznék hosszútávúnak, de középtávon szép vállalás, hogy az összes európai filmes online központként tekintsen a Daazóra. Európában óvatos becsléseink szerint 20 000 ember foglalkozhat rövidfilmkészítéssel, tehát ha őket egy karámba tudjuk terelni, akkor már nagyon boldogok leszünk.
