A halottlátó asszony esete Hitchcockkal

Döntött a Filmtett folyóirat tavaly év végén meghirdetett filmötlet-pályázatának zsűrije. A Kocsis Ágnes filmrendezőből, Durst György producerből és Jakab–Benke Nándor filmkritikusból álló testület mintegy hatvan jelentkező munkái közül válogatott, külön értékelve a középiskolások és a felnőtt jelentkezők írásait.

A zsűri döntése a következő:

Első díj

Szabó Tamás: A bojáki halottlátó asszony és Weisz Béla: Krimi (megosztva). Jutalmuk: ingyenes részvétel a VI. Filmtett–Duna Műhely alkotótáborban, a rendezői csoportban és Filmtett-ajándékcsomag egy DVD-filmmel.

Második díj

Pfeffer Norbert: Gyermekszem. Jutalma: Filmtett-ajándékcsomag DVD-filmekkel.

Harmadik díj

Breier Ádám: Kulcslyuk. Jutalma: Filmtett-ajándékcsomag egy DVD-filmmel.

Kiemelt jutalom

Páll Olivér: Ami a szürkeség fölött van. Jutalma: ingyenes részvételi lehetőség a VI. Filmtett–Duna Műhely alkotótáborban, Filmtett-ajándékcsomag.

Jutalom

Kisbenedek Márton: Fejlődés, Nap László: Átjáró. Jutalmuk: Filmtett-ajándékcsomag.

Középiskolás kategória kitüntetettjei

Gyarmati Ágnes Melinda: Az igazság pillanata, Mikulik Péter: Kocka, Orosz Judit: Labirintus, Szabó Beatrix Medea: Déjà vu. Jutalmuk: Filmtett-ajándékcsomag.

A következőkben a nyertes alkotásokat közöljük minimális szerkesztői beavatkozással. Gratulálunk!

A szerkesztők

Szabó Tamás: A bojáki halottlátó asszony

A film a húszas évek elején játszódik – technikailag az akkor készült némafilmek látványvilágát előadás- és szerkesztésmódját utánozza. Archaizáló stílusa az archaikus tartalomnak felel meg – tulajdonképp posztmodern vicc, mely fekete-fehér, roncsolt, primitív ábrázolásmódjával bevallottan csak mímeli a hajdani elődöket. Adott esetben a tárgyi világ és a környezetkultúra, a ruhák mind lehetnének maiak, modernek – csavart adva az utánzás gesztusának. Az ugyancsak régies, jelenetsorokat magyarázó feliratokat NAGYBETŰVEL iktattam a cselekménybe.

Falusi utcakép, fiatal, nem túl csinos férfi, Pűki Péter baltával ballag végig rajta. Az egyik ház kapuján Kómár Piros, az eladósorban lévő széplány lép ki, lavórból vizet löttyint a porba, mely felcsapódik a fiú lába szárán. A lány – látva a fiú suta ijedelemét – szája elé kapja kezét, elneveti magát. Péter közelebb lép, láthatólag hevesen bókol, a lány szeme elkerekedik, de látjuk, Pűki Péter válla fölött a szemközti ház tornácán lustán cigarettázó, nyalka Éliás Gyurit nézi. Péter végül elbúcsúzik, a lány még ábrándozva marad, ám mögé lép anyja, megpillantja, kit néz, mire dühbe gurul, s Piros karját megragadva a kapu felé rántja, közben perel vele. „NEM VALÓ HOZZÁD AZ A NINCSTELEN SEMMIREKELLŐ!” Az anya a távolodó Pűki után néz. „EZT FOGNÁD MEG MAGADNAK…” Piros legyint, besiet a kapun.

Parasztház konyhája, Piros varr a gyér fénynél, anyja főz a sparhelten, apja egy karosszékben szunyókál. Hirtelen árnyék takarja el Piros varrását. Felnéz: Pűki Péter az, kezében virág. De ekkor már a szülők is várakozóan lesnek a fiatalemberre. Az Piros apjához fordul. „ANDRÁS BÁTYÁM, ÉN A LÁNYA NÉLKÜL NEM TUDOK ÉLNI…” Piros anyja a fiatalemberhez lép, kezét szorítja, de a lánya ültében szinte összeroskad, s figyelmetlenül megszúrja ujja hegyét. Vér önti el a szövetet.

Ugyanez a ház kívülről, odabenn villanyfénynél mulatozó alakok. Piros támolyog ki az ajtón, látszólag friss levegőt szívni. Menyasszonyruhában van. Péter utána jön, de a lány szabadkozik, mire az ifjú férj visszamegy a társaságba. Egyiken sem látják, az udvar sötétjében cigaretta szikrázik fel. Piros kilép a kerítésen, az utca másik oldalán hirtelen megpillantja Éliás Gyurit. A lány megriad, menne vissza a házba. Gyuri felé lép. „PIROS!” A megszólított megfordul. „HÁT MÁR NEM SZERETSZ?” A lány ingadozik, a fiú felé lépne, de ekkor mögötte anyja sötét árnya tűnik fel a tornácon. „PIROS! KEZDŐDIK A MENYASSZONYTÁNC, LÁNYOM!” Piros megfordul, s szomorúan beballag. Az udvaron az árnyékból előlép Bába Tamás, Péter barátja.

Tamás és Péter fát vág az erdőben, mikor fából rakott kis vadászkunyhóra bukkannak. Csodálkozva körbejárják. Péter gondterhelt, a földre heveredik, bánatosan szívja cigarettáját. „NEM SZERET.” Barátja szomorúan nézi. Péter hirtelen elnyomja az épp megkezdett cigarettát. „KI TUDJA, KIRE GONDOL ESTÉNKÉNT…

Valamivel később fával a vállukon visszafelé mennek, mikor Péter hirtelen megtorpan. „PRÓBÁRA TESZEM: SÍRNA-E UTÁNAM… HA ELTŰNNÉK – VAGY MÁSSAL VIGASZTALÓDNÉK?” Bába Tamás döbbenten néz rá, fejét rázza. Ám Péter máris ledobja a fát, visszaindul az erdő belsejébe. Barátja utánaszalad, kérleli, könyörög neki – mindhiába. Péter végül megáll, megragadja karját, felindultan szól. „A KUNYHÓBAN BÚJOK EL. HOZZ NEKEM ENNI.” Bába Tamás ingadozik, végül bólint. „RAJTA LEGYEN A SZEMED!” Inti még őt Péter, majd ismét elindul. Tamás tűnődve, fejcsóválva néz utána.

Este, Piros türelmesen várja férjét, néha a faliórára néz, lassan az asztalra bukik a feje. Virrad, az asszony magányra ébred – felpattan, kirohan az üres házból.

Péterék háza, a konyha. Péter anyja jajveszékel, a lány mogorván áll a sarokban, az apa idegesen fel-alá járkál. A síró asszony összecsuklik. „HOVA TŰNT AZ ÉN JÓ FIAM?” Majd hirtelen felpattan, s a lány elé perdül. „TE MARTAD EL, A HIDEGSÉGEDDEL…” Piros kifordul az ajtón.

A lány az utcán fut, hirtelen nekiszalad egy férfinak – felpillantva Éliás Gyuri mosolygós arcát látja maga előtt. A férfi megfogja a kezét, kérdi. „MI BAJ HÁT, LELKEM?” Piros csak a fejét rázza, végül kiszakítja magát, tovább fut.

Péter anyja éjszaka bekopogtat egy rozzant, faluvégi ház ajtaján. Idős, rosszarcú, koszos öregasszony nyit ajtót. Odabenn alig világít valami tűz, a vendég idegesen álldogál, majd egy vágott tyúkot húz elő ruhája alól, az asztalra teszi. „A FIAM EGY HÓNAPJA ELTŰNT.” A csúf vénasszony vigyorogva bólint. Aztán a tűz fölé hajol, behunyja szemét, láthatólag transzba esik. Péter anyja kíváncsian közelebb lép, mire a halottlátó szeme felpattan. „NEM LÁTOM ŐT A HOLTAK KÖZT. MÉG ÉL.” Péter anyja megkönnyebbülten lép ki az ajtón.

Péter az erdőben, a kunyhó előtt ücsörög, farag valamit. Hosszú idő telhetett már el, borostája elnőtt, ruhája kopott. Valami zajra riadtan felpillant, Bába Tamás közeledik. A bujdosó felpattan, a társa elé szalad, látszik: rég látott embert. Tamásnál tarisznyában étel, Péter nekiesik, a földön fal, néha fel-felpillant a másikra. „HŰ E MÉG?” Tamás egy pillanatra tűnődik, de bólint. A másik azonban észreveszi a bizonytalanságot. Feláll, megragadja Tamás vállát. „MA ÉJSZAKA, LESD KI ŐT…” Este Bába Tamás a Piros háza előtti fára kapaszkodva leselkedik – de hamar álomra szenderül. Piros kijön bezárni a kaput – mikor leesik elé a férfi. A lány sikoltozva segítségért kiabál, mire a szemközti házból kiszalad Éliás Gyuri. Ketten becipelik az eszméletlen Bába Tamást piroshoz. A lány élesztgeti a férfit, de hamar egymásra talál a két fiatal szeme az ájult test fölött.

Másnap Péter hiába várja Bába Tamást az erdőben.

Bába Tamásék háza, fiatal felesége az ájult ágya mellett, nappal van. A férfi mozdulatlan, mint aki kómában van. Belép Péter anyja, vigasztalólag átkarolja a fiatal nőt. „HÁROM NAPJA ÍGY VAN.” Mondja az, mire az öregasszony megtörli szemét, majd kérdőn néz a másikra. „MIT KERESHETETT AZON A FÁN?”

Péter végül elszánja magát, alkonyatkor hazaindul. Éjszaka ér lopakodva a házukhoz, látja, odabenn mozognak. Beles az ablakon – Piros Éliás Gyuri ölében ülve enyeleg. A felszarvazott férj kisbaltáját két marokra fogva beront az ajtón, de Gyuri a gyorsabb, az asztalon heverő késsel ledöfi. Vérpatak folyik a döngölt padlón az ágy alá – a két élő dermedten követi szemével.

Péter anyja ismét a halottlátónál van – ezúttal már két tyúkot látunk az asztalon. Az öregasszony hosszan a tűz fölött áll, majd az asztalhoz megy, leroskad. Mereven Péter anyjára nézve közli a hírt. „HALOTT.” A másik erre nem omlik össze, csak elsápad, s zsebkendőjét szorítja erősebben. „KI ÖLTE MEG?” A halottlátó a fejét rázza. „AZT NEM MONDTA. DE A TESTE KÖZEL VAN, S NAGY ZAJT HALL MINDEN ESTE…” A vén boszorkány vihogni kezd, Péter anyja felháborodottan, undorral otthagyja. Amikor egyedül marad, a halottlátó a sarokba pillant: a lócán ott kuporog, gubbaszt a merev arcú, falfehér Péter szelleme.

Péter anyja bekopog Piroshoz. A lány kelletlenül fogadja, alig akarja beengedni a küszöbről. „MEGHALT A FIAM.” Az öregasszony szavaira Piros elsápad. „HONNAN VESZI EZT?” Az öregasszony nézi, hova ülhetne le. „A HALOTTLÁTÓ MONDTA.” Végül az ágyra ül, lenéz, mivel az megnyikordulhat alatta. Piros megkönnyebbül, elfordul, valamit főz. „MAGA HISZ ANNAK A BOSZORKÁNYNAK? CSAK A PÉNZÉT SZEDI EL…” Péter anyja azonban már nem figyel rá – rúgózva hallatja, hogy nyikorog az ágy. Piros megdermed a fazék fölött. Péter anyja felpattan, elhúzza az ágyat, s tíz körömmel esik neki a döngölt padlónak alatta.

A lábadozó Bába Tamás a feleségére támaszkodva, a kapuból nézi, ahogy elvezetik előtte Pirost a csendőrök. Éliás Gyuri nyakába kötelet tesznek, a férfi komoly arccal néz maga elé. A halottlátó házában a boszorkány a tüzet kapirgálva nevetgél, mögötte az asztalnál, egymással szemközt ül Péter és Gyuri kísértete.

Weisz Béla: Krimi

Műfaj: Dialóg nélküli animációs rövidfilm

Tervezett hossz: 5 perc

Célközönség: Vegyes, de leginkább: fiatal felnőtt

Technika: 2D számítógépes animáció

Az esti lakótelep egyik tízemeletes panelházának tetején Szupermen pásztázza a terepet talpig „munkaruhában”. Világmegmentő hangulatban van, így egyre türelmetlenebb, hogy nem történik semmi, de semmi az égvilágon.

Ám egyszercsak felfigyel valamire.

Az egyik panellakás nyitott ablakából kiszüremlő vibráló, kékes fényben láthatóvá válik egy sötét sziluett. Mintha egy krimi zenéje szólna; vészjósló hangfoszlányok is hallatszanak. Az árnyék valahonnan elővesz egy hatalmas konyhakést és…

Szupermennek több se kell. Megigazítja azúrkék köpenyét, egy kis hajzselével fixálja frizuráját, aztán lendületet vesz és már repül is, hogy odaérjen, mielőtt a kést tartó árnyalak lesújt. Gőzerővel, ék alakban tartott karokkal hasítja a levegőt. A közeledő ablakkeretben, a televízió fényénél már kivehetőek a szoba egyes berendezési tárgyai. Az árnyék magához ránt egy nála kisebb árnyat és fellendíti kést tartó kezét, hogy a következő pillanatban döfjön.

A szubjektív kamera Szupermen szemszögéből mutatja, amint fentről alászállva berepül a lakásba. Az ablakkeret gyorsan kitűnik és a közeledő berendezési tárgyak egyre nagyobbá, már-már gigantikus méretűvé növekednek. Már egészen közel érünk a „tetteshez”, amikor: HUPP! Szupermen hiába fékez és kapálózik; a nagy sebesség miatt képtelen kitérni az útjába kerülő akadály elől és belerepül valami szalagszerű, ragadós „izébe”. Küldetéstudattól vezérelve rögtön szállna is tovább, de a plafonról lelógó ragacsos papírcsík visszatartja.

Csak most válnak láthatóvá a valóságos dimenziók: A zsúfolásig megtelt, rezgő légypapíron Szupermen is csak egy a sok kétségbeesetten zöngő-dongó rovar közül.

A konyhaajtóban lévő árnyék felfigyel a háta mögött felerősödő zümmögésre. Hátranéz és így már kivehetővé válik a félhomályban egy kisnyugdíjas apró, törékeny teste. Közönyös arccal elindul a szalag felé, miközben a nagykéssel befejezve az elkezdett mozdulatot, kikanyarít egy szeletet az oldalához szorított vekniből. Aztán leteszi a kenyeret, lábujjhegyre áll s nyújtózkodva, nagy nehezen eléri a légypapír alját, amit egy rántással le is tép a rajzszögről. Csoszogva indul a toalett felé, amit egyre izgatottabb és még kétségbeesettebb zümmögés kísér. Az éltes hölgy benyit, felhajtja az ülőkét és egy könnyed mozdulattal – zsupsz! – belehajítja a szalagot a csészébe. Miközben a tartályból lezúduló víz jellegzetes hangját halljuk, azonközben még jól kivehető Szupermen egyre távolodó halálsikolya…

A matróna kenyérkéjét majszolva békésen a tévé elé kuporodik és nagyothalló készülékét behelyezve; a maximumra tekeri a hangerőt. A film eleje óta foszlányokban hallatszó idegőrlő zenét halljuk.

Egy remek Hitchcock-krimi megy.

Rendezői koncepció: a filmötlet egy krimiparódia, mely a szórakoztatás mellett burkoltan véleményt alkot a celluloidszalag két tekintélyes alakjáról. Jelentékteleníti Supermant, felerősíti Alfred Hitchcockot.

Pfeffer Norbert: Gyermekszem

Egy gyermek szemén keresztül a világ. Egy anya sétál gyermekével este a kirakatok előtt. A gyermek szemén keresztül látjuk az eseményeket. Vagyis a kamera lesz a gyermek szeme, amit a gyerek lát, azt mutatja a kamera. Alacsony szemszögből filmezett események. Az anya a kirakatra mutat és magyaráz. Amikor a gyermek szemén át figyeljük az anyát és hallgatjuk, ahogy beszél, akkor nem érteni a szavait. A mondatok értelmetlen zagyvaságnak tűnek, hiszen a 4 éves gyerek nem érti még a mondatokat. Amint kilépünk a gyerek nézetéből és külső szemlélőként normál magasságban, figyeljük a történéseket, akkor már érteni a beszédeket. Az anya találkozik valakivel és beszélgetni kezdenek. A gyermek eleinte körülöttük mászkál, majd eltéved. Nem látja az anyját és nem tudja merre kéne vissza menni. Útja közben találkozik egy alvó hajléktalannal egy padon. Hamarosan egy parkban mászkál, ahol a bokrok és fák által keltett zörejek ijesztik meg. Egy bagoly huhogása jelzi, hogy számára veszélyes helyen van. Futni kezd, kiér a parkból és egy játszótéren ismerős eszközöket, vesz észre. A hintához rohan, de egyedül nem tud felülni. A mászókára mászik fel és onnan, kicsit magasabbról szemléli a környéket. Hamarosan unalmassá válik az üres játszótér és tovább barangol. Elér egy járdára, ahol kirakatok vannak. A környék hasonló ahhoz, ahol az anyjától elkószált. Halad előre és egy kóbor kutya mellé ér. A kutya morog, aminek hatására a gyermek futni kezd. Ahogy csak bír, lohol előre, nem néz hátra. Ekkor kicsit távolabb meglát két beszélgető felnőttet. Ahogy közelebb ér már látja, hogy az anyja az, aki még mindig beszélget az ismerősével. Átöleli az anyja lábát, aki lehajol és felemeli a gyermeket, nem is tudva arról, hogy merre járt az elmúlt percekben. Az anya befejezi a beszélgetést és elindulnak. Ismét kilépve a gyermek testéből körbejárjuk a gyerek által bejárt utat és nem tett mást, mint megkerülte a tömböt.

Breier Ádám: Kulcslyuk

Helyszín: pesti gangos bérház

Tetőablakon keresztül látjuk az egymás alatt sorakozó gangokat. A második emeleten áll Laci (kb.) 11 éves. Nézelődik. A tetőablakot hirtelen kicsapja a szél. Laci a falon lévő stukkodíszítéseket figyeli, amelyek emberi arcokat ábrázolnak. Az arcok és Laci nézik egymást. A fiú lassan a háta mögött lévő ajtóhoz lép, ás kinyitja az ajtót. Lábujjhegyen végigsétál az előszobán, és bemegy a konyhába. Laci többször oldalra fordul, figyel valamit. A konyhába érve egy tál rétesre leszünk figyelmesek. A szobából kiabálás hangja szűrődik ki. Félve kihúzza az asztal melletti fiókot, és kést vesz elő. Feltérdel az asztal melletti székre és vág magának a sütiből egy darabot. Az üvöltő férfihang továbbra is hallatszik. Lerakja a kést a tepsi mellé, és kezében a sütivel óvatosan kisétál a lakásból.

Laci a gangon áll és eszi a süteményt. Szemben vele, egy emelettel följebb kinyílik egy ajtó, és kilép Tomi (kb. 12 éves) kezében egy focilabdával. Mutatja Lacinak, hogy kapja el. Laci idegesen lerakja a tányért és remegő kezekkel várja a felé repülő labdát. A labda pontosan a kezébe érkezik.

Tomi lejön a lépcsőn. A két fiú elkezd focizni a gangon. Jó hangulatban játszanak. Egy-érintőznek: lényege, hogy csak egyszer érhetnek a labdához. A labdáról indul a kép, Tomihoz gurul, aki azonnal visszalövi. Tomi izgága, addig is folyamatosan mozog, amíg vár. Miután ellövi a labdát lábával elégedetlen mozdulatokat tesz, a levegőbe rúg. A másik fiú, Laci, miután ellövi a labdát kicsit begubbaszt, és stabilan állva várja a visszaérkező lövést. Mikor csálén lövi el, nem elégedetlenkedik, hanem visszaáll azonnal a megszokott beállásba és vár. Kettőjük játéka is más: Tomi mindig azért rontja el a lövéseit, mert túl erőseket lő, Laci azért, mert túl sokat fontolgatja azokat. Sokáig csak a lábak játékát látjuk és csak végül az arcukat. Tomi köpcösebb, agilisabb fiú. Laci pedig vékony, csöndes. Laci magabiztos, mint aki soha nem veszti el a hidegvérét, nem is törődik Tomival. Erős lövéssel visszaadja a labdát. Tomi könnyedén lekezeli azt és folytatják az oda-vissza passzolgatást.

Tomi erőteljes lövését Laci nem tudja visszaadni, és a labda a gang fordulójáig gurul. Tomi beképzelten mosolyog. Laci elmegy a labdáért. Lábujjhegyen elhalad a lakás előtt, ahol korábban ette a süteményt. A lakásból veszekedés zaja szűrődik ki. A hang egyre erősödik, majd közvetlenül az első szobából hallatszik. Laci ellövi a labdát, és int Tominak, hogy várjon egy percet a válaszlövéssel. Tomi figyeli Lacit, majd a lába alá állítja a labdát. Laci megfontoltan lassú léptekkel az ajtóhoz lép. Először körültekint, majd benéz a kulcslyukon.

Előszoba, egyben konyha látványa tárul elénk. Balra konyha szekrények állnak, szemben pedig egy asztal oldalán két székkel. A szobában elég nagy a rendetlenség. Egy veszekedő pár, férfi és nő áll a szoba közepén. A férfi látszatra a harmincas éveinek a végén, a nő pedig az elején járhat. Olyanok, akikre az egyik definíció sem igaz: se nem prolik, se nem értelmiségiek, inkább ezek is meg azok is, és ezek sem, és azok sem. A berendezés stílusa is átmenet egy sivár, fehérre festett konyha, és a túlzásba vitt, egyedieskedő konyhája között. A férfi erősen üvöltözik. A szöveg nem kivehető, de a heves mozdulatokból mindent értünk. A férfi közelebb lép a nőhöz és erősen meglöki. A nő pár lépést hátratántorodik, majd leül egy székre. A nő asztal szélébe kapaszkodik és rémülten mered a férfira.

Tomi, a lába alatt a labdával várja barátját, hogy folytathassák a játékot. Laci egy pillanatra ránéz, majd újra elkezdi a kulcslyukat kémlelni. Tomi elkezd egyedül játszani : falra lövöldöz, dekázik. A férfi közvetlenül a nő elé lép, odahajol az arcához, és megszorongatva azt, kiabál vele. A nő némán tűr, de az arca egyre ijedtebb. A keze, mely az asztalt fogja, remeg. Arca szintén megrándul.

Laci továbbra is merően bámulja a veszekedést. Arca nem mutat semmilyen érzelmet, rezzenéstelen marad. Mozdulatlanul áll, egyedül a keze mozog, amivel ütögeti a lábát. Laci ijedten félre néz Tomira, aki értetlenül néz barátjára egy pillanatra, és szinte sértődötten folytatja a játékot (dekázik). A pár vitája nemhogy idővel lecsendesedne, de egyre harsányabb. A férfi ütésre emeli a kezét, majd hirtelen lesújt és többször megpofozza a nőt. A nő erősen felsír. Az arcán éles fájdalom tükröződik mindenegyes ütésnél.

A férfi elfordul a nőtől, megtörli az arcát, és elindul az ajtó irányába. Tekintetéből semmilyen érzelem nem tükröződik. A nő a bal kezével, a tekintetét le nem véve a férfiről, keres valamit a teli asztalon. Idegesen keres, mintha az élete múlna azon, hogy megtalálja, amit keres. Miután a nagy rendetlenségből ki emeli a kezét, abban egy kés van. Óvatosan elkezd felállni.

Laci eddig viszonylag érzelemmentes arckifejezése, hirtelen rémülté válik. Szája szólásra, kiabálásra nyílik, de nem ad ki semmilyen hangot. Majd lassan becsukódik, mintha nem is akart volna soha szólni. A nő felpattan a székről és a férfi hátába vágja a kést. A férfi elterül a földön, és mozdulatlan marad. A ép elsötétül.

Laci csukott szemmel áll, lassan kinyitja a szemét. Tomi elindul a labdával cselezgetve Laci felé. Laci nem törődve ezzel, visszafordul a kulcslyuk felé. A nő összehúzza magát, leguggol és sír. Nekidől a konyhaszekrénynek, és kezébe temeti az arcát.

Laci hirtelen elindul a felé gyorsan lépkedő Tomi elé. Lecselezi a fiút és nagyon rúg a labdába. A labda megpattan a szemközti falon és lerepül az udvarra. Laci és Tomi leszalad a lépcsőn az udvarra a labdáért. Tomi ér le előbb. Odarohan a labdához. Laci megáll a lépcsőn és lassan lépked lefelé, könnyes a szemmel felnéz a gangjuk felé. Ahogy megvakarja a lábát, kék folt tűnik elő a shortja alól. A házban nyugalom van és béke, az ablakok be vannak csukva, és egy lélek sincs a gangon.

A nő a földre fekszik a guggolásból. Még jobban összehúzza magát és erősen sír.

Páll Olivér: Ami a szürkeség fölött van

Gyergyószentmiklós földrajzilag egy hegyközi medencében fekszik. Tavasszal és ősszel gyakran előfordul, hogy köd lepi el a medencét és napokig, hetekig nem száll fel. A városra szürke homály telepszik, ami rányomja bélyegét az emberek hangulatára is. Ilyenkor rendszerint a köd felett jó idő van, vagyis ha elhagyjuk a várost és felkapaszkodunk egy közeli dombra egy ködtengert láthatunk hegyekkel körülvéve. Ez a ködtenger lassan gomolyog, hullámzik. Ha ezt egy állványra helyezett kamerával felvesszük, és vágáskor felgyorsítjuk, a hömpölygés, hullámzás hangsúlyozódik, látványos lesz.

A tervezett film ilyen gyorsított felvételekből áll, a panorámaképek előterébe a Szent Anna-kápolna, emlékművek, fák lesznek komponálva. A kezdőkép a felkelő nap sugarai által megvilágított medence, környező hegyek. A köd mozgásának dinamikája a zenéhez lenne igazítva. A film becsült hossza öt perc. Az említett helyszíneken már készítettem próbafelvételeket.

Kisbenedek Márton: Fejlődés

Hősünk egy nap felébred és észreveszi, hogy körülötte a világ nem olyan, mint volt, minden gyökeresen megváltozott.

Városi kis lakásába szörnyű zajok szűrődnek be az utcáról. Lövöldözés és sikítozás. Kinéz az ablakon és látja, hogy a város egy csatatér. Csak annyit lát, hogy emberek és katonák menekülnek a szinte porig bombázott város romjai között. Rengetegen, szinte az egész város fut valami elől, miközben lövöldözés hallatszik. Mint amikor a spanyolok a bika elől futnak. Aztán a tömeg elvonul, de a fegyverek dördülése még mindig hallatszik. Csak a füst és a por száll felfelé. Az üldözőket azonban nem látja. Elhatározza, hogy a menekülők nyomába ered, ám mikor az ajtó felé veszi az irányt, különös hangokat hall a lépcsőházból. Érthetetlen nyelven kiabálnak, amit nem ért. Lépteket nem hall, de a hangokat egyre közelebbinek érzi. A tűzlépcsőn mászik le, mivel úgy gondolja, hogy a hangok tulajdonosai azok, akik elől az egész város elmenekült, ezért nem akar az útjukba kerülni. Szerencsésen kiér az utcára, ám amikor tőle alig pár centire hirtelen lövedékek csapódnak be az aszfaltba és a házak falába, futni kezd. Nemsokára eltéved, a romok közt nem tud tájékozódni. Aztán egy pincébe rángatják be ismeretlen katonák. Tudatják vele, hogy már rég el kellett volna menekülnie. Hősünk megkérdezi, hogy mi folyik az egész városban, miért van háború, mire azt a választ kapja, hogy: „Ez nem háború, ez vadászat. Mi vagyunk a vadak.” Arra a kérdésre, hogy kik a vadászok, a katona csak annyit tud mondani, hogy nem képesek látni őket és nagyon gyorsak, így az egész emberiség halálra van ítélve. Hősünk a katonák tanácsát megfogadva menekülni kezd.

Nemsokára kiér a városból, ahol egy buszmegállóban nagy meglepetésére egy buszt pillant meg, ami ráadásul épp „szolgálatban van”. Felszáll rá, és elmegy az egyik rokonához, aki elég messze lakik. Mikor abba a városba ér, látja, hogy a város teljesen átalakult. Gyönyörű szép hatalmas kertes házakat lát gazdag növényekkel, és szinte mindenhol parkok vannak. Embereket azonban nem lát sétálni, se munkába menni, semmi. Céltalanul bolyong az utcákon, nem tud tájékozódni, nem találja a rokona házát. Mikor egy kerítés mellett halad el, az udvaron egy embert lát feküdni a fűben, aki elég tehetősnek néz ki a ruházata alapján. Egymásra néznek, majd az felugrik a földről, a kerítéshez tapad, és meglepő idegességgel és vadul elkezd hősünkhöz kiabálni: „Menj el innen! Ez az én házam! Én őrzöm! Takarodj!” Hősünk teljesen összezavarodik, nem tudja, mit tegyen. Semmit sem ért és elszalad. Egészen estig bolyong a város szélén, estére egy szeméttelepen akarja meghúzni magát, de az ott lakó rengeteg hajléktalannal – szinte egymáson fekszenek, olyan sokan vannak – összeütközésbe keveredik. Mikor indulni készül onnan, megkérdezi a csöveseket, hogy mi folyik a világban, de azok kinevetik és elzavarják. Késő este talál csak egy zugot, ahol elalszik.

Másnap nem ott ébred, ahol lefeküdt, hanem egy fura házban egy ágyon tiszta ruhában. Megijed a sok új dologtól maga körül, amiket még sosem látott, nem ismer fel semmit, csak azt, hogy egy nagyon nagy szobában van, melynek plafonja olyan 7 méter magasan is lehet, s amiben szinte minden vajszínű, van benne egy ágy és talán szekrények, no meg rengeteg ismeretlen eredetű tárgy. Nemsokára nyílik az ajtó, ami másfél méter széles és 3–4 méter magas, bejön rajta egy nő. Elkezdenek beszélgetni, kiderül, hogy a nő ebben a házban lakik. A nő érdeklődik az egészségi állapotáról, hősünk azonban nem tud meg semmit arról, hogy hol van, és mi történik, mert a nő – kinek arcáról mérhetetlen nyugodtság és boldogság árad – ügyesen tereli a szót. A nő arra a következtetésre jut, hogy hősünk valamilyen módon kihagyta az utóbbi időszak eseményeit, és nem tud a változásokról, így megkérdezi: „Láttál már lényt?”„Nem tudom, mi az” – jön a válasz. „Akkor ne ijedj meg, most egy olyat fogsz látni, nemsokára hazaér.”

Abban a pillanatban belép az ajtón egy három méteres, rendkívül fehér bőrű lény vajszínű hosszú selyemruhában, valamelyest hasonlít egy nőre (két kéz, két láb, egy fej, egy száj, egy orr, két szem stb.) apró különbségek kivételével, de se haj, sem pedig egyéb szőrzet nincs rajta és a feje a testéhez képest aránytalanul nagy, de nagyon szép. Hősünk a látványtól sokkot kap és elájul. Nemsokára felkel és a nő (az ember) elmagyarázza neki a helyzetet – azért ő, mert a lény beszédét nem értik. A lény, az emberek evolúcióban továbbfejlődött változata. Ők sokkal fejlettebbek az embereknél és uralják a világot. Hősünk genetikailag megfelelő volt a „háziember” (azaz háziállat) szerepére, így a ház ura befogadta, az utcáról hozta haza.

Hősünknek ez a szerep nem felel meg, ő szabad akar lenni, így a nő figyelmeztetése ellenére – azt mondta neki, hogy a világban sokkal szörnyűbb dolgok is vannak, mint az, ha valamelyik lény befogadja az embert – mégis megszökik a házból. Menekül, nem tudja, hová. Útközben elkapják és egy hatalmas többemeletes börtön szerű helyre viszik, ahol rengeteg ember veszi körül. Meglepődik, mikor azt tapasztalja, hogy rengeteg jóízű ételt adnak neki és takarítják a celláját, mindent megtesznek, hogy jól érezze magát, ám hősünk mégiscsak be van zárva, ezért szabad akar lenni, de nem tud megszökni.

Sok ideje van a gondolkodásra, így a szökésen kívül máson is jár az esze, például rájön, hogy miért rontott neki az az ember a kerítés mögött és kiabált rá: őrizte a házat. Arra is rájön, hogy miért volt vadászat a háború: ugyanúgy vadásztak, mint az emberek az állatokra, s most az emberek ugyanolyan kétségbeesetten védekeztek, mint az állatok szoktak, mikor tudják, hogy nincs esélyük. Kezdi megszokni a helyet és már más cellában lévő emberekkel is beszél. Az egyik szomszédjától tudja meg, hogy mi az a hely. Az embereket tápláló ételekkel etetik, hogy meghízzanak, majd levágják és eladják a boltokba, ahol megveszik a lények és megeszik őket. „Belőlünk élnek, mint mi az állatokból. De tudod, mi különböztet meg minket az állatoktól? Ez” – mondja, majd megfelelő eszköz hiányában addig veri a fejét a falba, míg meg nem hal. Néhány perc leforgása alatt elviszik, majd visszahozzák élve. Ránéz hősünkre, s azt mondja: „Őket meg ez különbözteti meg az emberektől.”

Hősünk pánikba esik, ordítozni kezd, és nem hagyja abba, míg be nem nyugtatózzák. Több hétig tartják őt ott, minden nap megmérik a súlyát, megvizsgálják az életfunkcióit. Egyik nap érte jönnek, levetkőzetik, majd elviszik. Beráncigálják egy szobába, amiben csak egy ágy van és az ágy mellett egy meztelen nő áll. A lények kimennek, a két ruhátlan ember pedig sokáig áll egymástól négy méterre. Egy-két perc múlva hősünk felnevet. Rájött, hogy miért van ott. Az elfogyasztott embermennyiséget pótolni kell. „Ez a sorsunk, essünk túl rajta” – mondja a nő. „És ha nem? Ha nem akarok a részt venni ezeknek az etetésében?” „Jobb lesz, ha magadtól megteszed, és nem várod meg, míg kényszerítenek.”

Végül megtörténik, és mindenki megy a cellájába. A következő alkalommal már négy nő van a szobában. Az egyik a múltkori nő. Hősünk gondolja, hogy biztosan rájöttek, jobb az, ha választhat az ember. Választ is, de ugyanazt a nőt, akivel múltkor volt. Teljesítik a kötelességüket, de hősünk nem elsődlegesen ezért választotta őt, hanem hogy elmondja neki, hogy vele akar szökni. A nő nemet mond. Telik az idő, ismét itt a párosodás ideje. Meglepő, hogy a nő most belemegy a szökésbe, nem tudjuk, miért.

Izgalmas és kalandos bonyodalmak és események után kint találják magukat a „börtönből”, de nem igazán tudnak hová menni, csak bolyonganak a városban céltalanul. Némely helyről elzavarják őket a csoportokba tömörült hajléktalanok, de találnak egy helyet, ahol nemcsak meghúzzák magukat, de barátokra is szert tesznek. Egymásba is szeretnek és aránylag nyugodt környezetben élnek, bár nyomorúságos körülmények között. Nem tart sokáig ez az állapot, ugyanis megtalálják és visszaviszik őket, sőt még el is különítik egymástól.

Ebben a reménytelen helyzetben hirtelen jön a megoldás; néhány nap után egyszerűen kiengedik. A nő nélkül. Nem tudja, de azért engedték ki, mert húsa nem alkalmas a fogyasztásra, tévedésből került be, szerelme azonban igen és nemsokára itt a „vágás” ideje. Egy menhelyre viszik, mint a kutyákat szokták, ahol nem voltak olyan jó körülmények, de hamar befogadja egy lény. Hősünk itt megalázottnak érzi magát, de mindent megkap. Majdnem. Sok mindent megtud a lényekről, pl. választ kap arra a kérdésre, hogy miért nincs wc a házban. A lények belsejében egy energiaforrás működik, amit gyakran táplálni kell, azonban a táplálék teljes egészét energiává alakítja, így nem képződik végtermék. Ezek a lények nem öregednek, legalábbis semmi jelét nem mutatják, de nem halhatatlanok: az energiaforrásuk 90–100 év után leáll, és meghalnak. Az evolúció tehát úgy intézi, hogy a kialakuló egyre fejlettebb fajok nemcsak okosabbak, fejlettebbek legyenek, de higiénikusabbak és (bár ez szubjektív, de) szebbek legyenek (pl.: a nőnemű lény arca, és hogy szőrtelenek). Az érzésviláguk is gazdagabb és magasabb rendű érzésekre képesek, amit hősünk és egyik ember sem ért meg, de azt sejtik, hogy érzik egymás érzéseit.

Eljön a „vágás” napja, hősünk elszökik otthonról, hogy megpróbálja megmenteni szerelmét, de elkapják. Nem akadályozhatja meg. Mikor már minden reményt elveszítve hagyja magát, hogy vonszolják a lények, egyszercsak leesik a földre és látja, hogy eltűntek. Egyszerűen csak eltűntek. Kiderül, mikor látja kijönni a rengeteg embert a „börtönből”, hogy mindenhonnan eltűntek. Jöttek, aztán mentek. Szerelme is megmenekült, és happy end. Minden folytatódik tehát tovább, mint ahogy régen volt. Senki nem érti, hogy mi történt, de nem is érdekli senkit. Ugyanúgy nem tudják, hogy mentek el, mint ahogy jöttek. Csak boldogok, hogy vége és ígéreteket tesznek, hogy innentől majd másképp, jobban fognak élni, amit persze pár hónapig megtartanak, aztán megszegnek.

Voltak elméletek, találgatások arra, hogy miért tűntek el. Reális magyarázatot senki nem tudott adni, de amely az emberek nagy része elfogadott, vagy megpróbált elfogadni jobb híján, az ez a tudománytól távol álló és inkább a hit felé közeledő elmélet volt, ami az embereket arra sarkallhatta, hogy megváltozzanak, jobbak legyenek: „A Teremtő megalkotta, közénk küldte őket, látta, hogy rossz, és visszavette. Talán egyszer még visszajönnek. Talán egyszer velünk is ez történik. Visszavesz minket, mert látja, hogy rosszak vagyunk.”

Nap László: Átjáró

Kísérleti film, terjedelem: 2–3 perc

Fehér folt – a szoba fala, zavartalan fehérség, sehol egy kép, egy falvédő, sem ablak. A bútorok sem túl magasak, és mind feketék. A kamera balról jobbra haladva leltározza a szobát. Előbb egy szék, egyszerű, dísztelen asztalosmunka, majd asztal fekete lappal, abrosz nélkül, középen egy áttetsző, magas, keskeny, karcsúsított üvegvázával. A vázában virág: sárga gerbera, tökéletesen kerek, tökéletesen élő-sárga, az egyetlen szín a képen. Az ágy maga is sötét, de fehér takaró van rajta, keményített, vasalt, csak itt-ott redőzi finoman az alatta fekvő test; az sem egészen kivehető, csak a párnán szétterülő fekete tincsek sejtetik a félig párnába süllyedő, félig falnak forduló arcot. Fekete ágy lába sötét parketten. Meztelen padlóra érkező meztelen bal lábfej. Közeli felvétel, mozdulatlan kamerával. Keskeny fehér láb, hosszú lábujjakkal, fokozatosan végrehajtott, rugalmas mozdulat. Előbb a lábujjak érnek földet, majd a talp elülső része, végül a sarok. Fiatal nő.

Ismét a fekete asztallap. Ezen kúszik előre a kamera, fel az üvegváza oldalán. Hirtelen keskeny, hosszú ujjú kéz jelenik meg a váza tövénél. Ápolt körmök, nincs ékszer. Az üvegedény alját hüvelyk- és középsőujja közé helyezi, és egy könnyed mozdulattal arrébb tolja, igazít rajta egy egészen keveset. Gyors, reflexszerű gesztus, mégis lassítva látni. A kéz eltűnik, ahogy a kamera tovább kúszik felfelé a henger alakú húsos száron, be az éles sárga kehelybe.

A lift bejáratánál, balkéz felöl van a vezérlőtábla. Régi, agyongyötört, kerek fémgombok számokkal, lefelé csökkenő sorrendben. A képen csak ezt a táblát látni közelről, oldalsó szögből. Ismét a gyűrű nélküli keskeny kéz ugrik a képbe, alkarján kissé felcsúszik a fehér átmeneti kabát ujja, ahogy könnyedén a „P” betűvel jelölt gombot nyomja be mutató ujjával. A mozdulat ismét lassított.

Félhomály, közelről filmezett kis tábla a lift ajtó fölött, jobbról balra csökkenő számokkal. Épp az 5-ös világít, majd kialszik, és pár másodpercig nem gyúl ki semmi. Majd felgyúl a 3-as, később a 2-es, majd felvillan az 1-es is. A kép nem mozdulatlan: apró rázkódások zavarják meg az utazást. Közeli kép: félig nyitott száraz ajkak. A fekete szívószál még kissé az alsó ajakhoz ér, majd távolodik, és lefelé haladva, lassítva elhagyja a képet. Nem látni mást, csak félig nyitott száraz ajkakat. A fogak sem látszanak.

Fehér fal, neki támasztott zsákkal. Fehér rafia zsák, abból a fajtából, amit gyárakban használnak. Tömve van, a száját kenderfonallal elkötötték, úgy feszül neki a falnak. Érintetlen újfajta cukros zsák. A kamera lassan közelít rá, de a zsák egészében képben marad. Fekete falnak támasztott fehér cukros zsák. Statikus kép, a zsák nem mozdul, de csupán a felső felét látni. Feltűrt ingujjú, napbarnított férfikar nyúl be alulról, megmarkolja a zsákot a szájánál, határozottan, keményen. A mozdulatban erőszak és hatalom van, a hüvelyk- és a mutatóujj között gömbölyűre dagadt izom. Saját nézőpontból filmre vett jelenet, mintha az operatőr keze lenne. Hajnali fény, nagyvárosi útkereszteződés. A kamera a mellékutcát filmezi, nagy tömbházzal. A kép jobb oldalán az utca, középen az út túloldalán álló gyalogos-jelző lámpa erős piros fénye, baloldalt távolról a nő feketébe öltözött alakját látni. A kamera közelít, jobb oldalt a tömbház kikerül a képből, középen a lámpa, balról a hajnali félhomályban mozdulatlanul háttal álló nő – fekete vékony kabát, fekete nadrág, összezárt sarkak, testsúly a bal lábon, a jobb enyhén behajlítva mellette, kezek a törzs mellett, lazán leeresztve, a bal egészen hozzásimul a kidomborodó csípőhöz. A közelítés után a képben a nő és a jelzőlámpa látható marad.

Sötét padló, fekete ágyláb, fehér párna. A párnán szétterülő fekete tincsek, az ágyon balra haladva kirajzolódó test, feldúlt ágynemű, a takaró alól kilógó jobb láb. Balra a padlón szanaszét heverő fehér ruhák. Az asztalra kúszva a hajnali fény a középen álló vázára esik, felfelé kúszik rajta, a szögletesre száradt száron, az aszimmetrikussá hervadt, lekonyuló virágkehelyig. Az asztal mellett szék, mögötte félig a padlón heverő, félig a falhoz lapuló üres fehér rafiazsák. A kamera a falon halad fölfelé, míg újra tiszta fehér foltot látunk.

Fehér folt – a szoba fala reggeli fényben. A kamera jobbra halad a székig. A zsák sehol, majd jobbra az asztalon pont középen, az üvegvázában húsos szárú élénksárga gerbera, az ágy rendezett, a takaró elfedi a testet, csak a párnán terül el néhány fekete hajtincs. Fekete ágyláb – sötét parkett. Hirtelen mozdulattal a padlóra csapódik a láb – az izmok nem mozognak, egész talppal fog talajt. A kamera mozdulatlan, közeli kép. Közeli kép: kis tábla a liftajtó fölött. A 3-as szám ég, kialszik, felgyúl a 2-es, kialszik, 1-es, kialszik, a „P” betű is felgyúl, de az már nem alszik ki. Apró rezzenések a képen.

Fekete asztal szemből filmezve, a kép közepén maga az asztallap, 4-5 cm vastag. Rajta fehér tyúktojás, pont a közepén, mozdulatlanul. Háttérben fehér fal, csak az asztalt és a tojást látni. A kamera lassan közelít, de az asztallap egészében képben marad. Oldalról látjuk a terráriumot, fekete háttér, aljában forgács. A fekete bundás rágcsáló a fehér hátára kapaszkodva, a közösülés pillanatában a fehér szőrbe süllyeszti kis karmos mancsait, a mozgás intenzitása fokozódik – ösztönös mozdulatsor. Hörcsögök párzása.

Fekete háttér előtt kifeszített tenyerű, inas, keskeny férfikéz, hosszú ujjakkal, dagadó erekkel. Tenyerén heverő fehér tojás. Határozott, lassított mozdulattal, az ujjak a tojásra kulcsolódnak, szétroppantják, kicsordul a belseje. Saját nézőpont, majd ezt követő felvillanó, gyorsan váltakozó képek:

fekete asztallap, középen nedves tojáshéjdarabok – statikus kép;
inas, eres férfi ökölből kifelé csorgó tojás sárgája;
fekete asztallapon nedves tojáshéj;
a férfikéz ökölben, a tojás belseje csorog.

Közeli lassított felvétel: barna, kerek szem, sűrű fekete szempillákkal, tág pupilla, merev tekintet – kamerába néz. A szem sarkában meggyült könny kicsordul, egyenes mederben, csepp formájában folyik lefelé, míg elhagyja a képet.

Fekete asztallap, szemből filmezve, középen egy átlátszó, henger alakú pohár, háromnegyedéig tejjel töltve. Háttérben fehér fal, csak az asztalt és a tejes poharat látni. A kamera lassan közelít, de az asztallap egészében képben marad. A hörcsögök közösülése – intenzívebb, vadabb, ösztönszerűbb mozgás, a fehér bundás a terrárium aljához lapul, a fekete föléje emelkedik. Fekete háttér, kis, rövid ujjú csupasz férfimarokban, 30 fokban megdöntött henger alakú üvegpohár.

A tej csorog, közeli, lassított felvétel, saját nézőpont. Felvillanó, gyorsan váltakozó képek:

fekete asztallap közepén üres tejes pohár, kis fehér tejtócsa mellette. A kamera lassan közelít;
a férfikéz szinte vízszintesre döntött pohárral;
fekete asztallapon pohár tejtócsában – közelebbről, további közelítés.

Sötét padló, fekete ágyláb, szanaszét heverő fehér ruhák. A kamera az összegyűrt, fehér párnára siklik, üres, feldúlt ágy. Az ágyról az asztalra kúszik át, a középen álló vázára, benne hervadt virág. Az asztal mellett szék, a széken túl fal. Hajnali fény. A kamera végig halad a falon, és kitekint az előtérbe. Az üres, fehér előszobában csak egy résnyire nyitott fürdőszoba ajtót látni, a résen bepillantva pedig ott a nő, meztelenül, magzatpózban kuporog a WC-n. Az ajtó lassan csukódik be, a fény fokozatosan fogy el, a kép elsötétül.

Gyarmati Ágnes Melinda: Az igazság pillanata

Egy szép téli estén a Hamar család az asztalnál ült. Apa, anya és két gyerekük, László és Zsuzsa minden este 9 órakor ült le az asztalhoz vacsorázni, hogy utána mindenki nézhesse kedvenc filmsorozatát, vagy – Zsuzsa esetében – olvashassa tovább kedvenc regényét. A család békésen élt, mindkét gyerek jól tanult.

Nem régiben a családi hátterük eléggé nehézkes volt, de mivel Hamar úr új állást szerzett, megengedte magának, hogy vásároljon két televíziót családja számára, hiszen mindig azon tanakodtak, hogy nem tudnak semmit a külvilágról. Most már mindenki elégedett volt, hogy nyugodtan, unalom nélkül eltölthetik minden estéjüket. De Hamar asszony túl belebolondult ennek nézésébe. Egész éjjeleket nézte a filmeket, s reggel nem kelt fel, hogy férjének reggelit készítsen.

Reggel munkába menés előtt: ,,Már megint nem kelt fel ez az asszony reggelit készíteni. Pedig régebben, amikor szegények voltunk mindig mosollyal búcsúztam tőle, amikor munkába indultam. Úgy látszik, hogy a pénz nem mindig segít a szegény családon…” Eltelt 12 óra is, amikor Hamar asszony felkelt, s elfeledve, hogy nincs ebédre való étel a hűtőben a televízió előtt foglalt helyet addig, ameddig férje haza nem jött a munkából. A televízió teljes hatalmába kerítette Hamar asszonyt.

Így teltek, múltak a napok, s a család számára már csak Zsuzsa készítette el az ételt. Egyik délután Hamar úr hazafele menet így gondolkodott: ,,Ha ma sem lesz meleg étel az asztalon, elbánok az asszonnyal. Már két hete, hogy Zsuzsa főz, de most, hogy visszament az iskolába mindig este fele eszünk, mert szeretett feleségem nem képes levenni a szemét a képernyőről.”

Amikor Hamar úr benyitott felesége a nappaliban volt, s mint mindig, kedvenc filmsorozatát nézte. ,,Itthon vagyok” – mondta Hamar úr. ,,Mit ebédelünk? Nagyon éhes vagyok!” ,,Várj még egy félórát, míg Zsuzsa hazajön, mert megígérte, hogy készít valami finomat ebédre.” ,,Elegem van a sok várásból!!! S már meguntam, hogy minden nap a nappaliban találak, amikor haza jövök. Foglalkozz már a családoddal is, hiszen mi fontosabbak vagyunk mint a televízió. Nem?” ,,Ó, hagyjál már…” Hamar asszony felállt, s a konyha fele ment. Férje, látva, hogy nem veszik számba, felesége után rohant, megragadta karját és jó erősen meglökte. Tudta, hogy felesége leesik, de nem számított arra, hogy az ajtófélfába beleüti a fejét. Hirtelen minden tiszta vér lett, s Hamar úr hiába szólította feleségét, ő már nem válaszolt. ,,Ez a szörnyű eset történt egy hegyvidéki faluban, ahol a család nyugalmát a televízió zavarta meg.

A televízió visszahozta a gyilkosságot az otthonokba. Ahová egyébkent is tartozik. Kiss Tímea vagyok, önök a déli híreket hallhatták. Továbbra is tartsanak velünk. Viszontlátásra és köszönöm a figyelmüket.”

Nézte egy kisfiú a televíziót, amikor hirtelen apja elvette a távirányitót és kikapcsolta azt.

Mikulik Péter: Kocka

Drámajáték 9 képben

Szereplők:

Férfi1 (Laci)
Férfi2 (Petya)
Férfi3 (Dezső)
Nő1 (Erika)
Nő2 (Linda)
Nő3 (Szilvi)
Kislány (kicsiLinda)

Előkép

(Nagy babák játszanak, felnőtt szereplők kisgyereknek beöltözve a játszótéren. Az egyik lány bedugja a babáját a ruhája alá, szülőst játszik. Mikor a többiek ezt észreveszik, mind odamennek a lányhoz, és erőszakkal el akarják venni a babáját ,de az nem hagyja. A duhajkodásban hirtelen összeesik, eszméletét vesztve a földön marad. Döbbent csönd, egyszer csak az egyik gyerek kikapja a babát a ruha alól, és elszalad. Sötét)

1. kép

(szín: szoba, legénylakás, három férfi érkezik haza, a jelenet végére levetkőznek, ágyba kerülnek)

Férfi1 Jó, hogy elmentünk.

Férfi2 Jó hát, öregem. Nagyon régen buliztál már. Meg ránk is ránk fért, igaz Dezső?

Férfi3 Igaz hát. Meg a Lacinak úgyis kell valami csaj, ez így nem mehet tovább.

Férfi2 De nem ám. Állandóan a miénket stíröli, közben meg elaszik magában.

3 Elaszik? Ez milyen szó?

2 És találtál valakit?

1 Ühüm. Volt egy bájos szőkeség. Igazi tündér volt, kék szemekkel, mint a mesében…

2 Hallod ezt, kék szemekkel, megőrülök. Minden csajnak kék a szeme! A segge milyen volt, azt mondd meg!

1 Bazdmeg neked más nem létezik? Fogalmam sincs milyen volt a segge, mert történetesen azt nem néztem meg. Számot cseréltünk.

2 Az is valami. Engem elhívott a következő buliba. Akkora mellei voltam, mint két dinnye.

3 Görög, vagy sárga?

2 Idióta! Rendes, európai fehér ember volt, szőke hajjal, kék szemekkel. Én ilyen sárgákkal nem kezdek. Kértek kaját, hm? Dezső, van még valami kaja?

3 Nem tudom, megnézem a frigót. (kintről szól, nézők látják félig látják a srácot, aki fura testtartásban lefelé néz) Nincs semmi, csak egy kis rohadtkolbász, meg mogyoró…

2 Mondtam, hogy a hűtőben nézd!

(1., 2. röhögnek)

3 Azt hiszed ez vicces, mi?

2 Ne haragudj, éhes vagyok.

3 Találtam rizst.

2 Inkább rendeljünk pizzát.

1 Oké, fizeted?

2 Én?

3 Most te jössz.

2 Inkább legyen a rizs, tudjátok óriásiak most a költségek a robogóval, mert meg kellett újítani a… a papírját…

1 Persze a papírját. Na hol az a rizs?

(majszolnak)

3 Tietek is szőke volt? Én is összeakadtam egy szöszivel. A szeme nem tudom milyen volt. Szemüvege volt, azt hiszem.

1 Szemüveges volt?

3 Egen, azt hiszem. Vagy az napszemüveg volt? Tényleg, tieteket hogy hívták?

2 (egyszerre) Melinda.

1 (egyszerre) Melindának.

(hosszú csönd)

3 Milyen Melinda?

1 Én nem tudom, azt nem mondta.

2 Nem mindegy milyen? Nem voltak olyan sokan, szerinted hány szőkehajú kék szemű Melinda futkosott ott, he?

3 Nem biztos, hogy kék volt a szeme.

2 Te be voltál állva. Nem is volt szemüvege. Milyen ruha volt rajta?

3 Ilyen piros, feszülős, ilyen… Ilyen ruha na. Piros.

2 Netán spagettipántos egy olyan kis cuki fodorral a dekoltázsnál?

1 Hát ilyen nincs.

2 Na ugye.

3 De nem biztos hogy kék volt, lehet, hogy barna, vagy zöld…

2 Oké, ti még vitatkozhattok, én elteszem magam holnapra. (rizsre) Ez szar. Na alá szolgálja!

(fejére húzza a takarót, többiek is bosszúsan lefekszenek, félhomály)

3 Laci… biztos vagy benne, hogy–

1 Hallgass, és aludj.

(sötét)

(hangok: telefoncsörgés, lépcsőhang, ajtócsapás, hosszú lihegés, mely horkolásba megy át)

2.kép

(a három férfi fekszik 3 ágyon, reggeli ébredés)

férfi2 Hát ez nem volt semmi öregem.

férfi3 Nem bizony.

férfi1 De nem ám.

2 Meddig voltunk? Kettőig?

3 Szerintem tovább.

1 Fél négykor feküdtünk le.

3 De nem is az idő számít.

2 De nem ám.

1 Azért ezt nem gondoltam volna…

2 Hát rólad én se!

1 Menj már, most miért?!

2 Tudod te azt.

3 Hát ti tudjátok, de én jól éreztem magamat.

2 Én is.

(csönd)

1 Én is. Azért ez durva volt, mi? A sors keze…

2 Hülye. Egyszerűen nem tudtok kockázni. A szerencsejáték az én műfajom.

1 Mégis elrontottad!

2 Honnan tudod, hogy mire játszottam?

3 Jó, és most mi lesz a folytatás?

1 Hogyhogy?

3 Hát… Ez ennyiben marad? Vagy még lesz ilyen?

2 Ez tőle is függ.

1 Tőlem?

2 Nem tőled, te marha.

1 Jóvan', oké.

(csönd)

3 De szerinted lehet még ilyet?

2 Most miért tőlem kérdezed? Kérdezted volna meg tőle! Lehet, hogy csak ki volt bukva, de lehet, hogy ez a heppje.

1 Hogyhogy ki volt bukva?

2 Mittudom én. Rossz kedve volt, fel akart dobódni, nem tudott magáról, tudom is én. Még az is lehet, hogy be volt szívva. Nem is emlékszik.

3 Na azért azt nem hiszem.

1 Hát én se.

2 Jó, oké, normálisnak tűnt.

(csönd)

3 Megvan a száma?

2 Nekem nincs.

1 Nekem meg van.

3 Fel kéne hívni.

1 Fel kéne kelni.

2 Felkelünk, reggelizünk, aztán felhívjuk. Ez milyen?

1 Én kimegyek pisilni. (kimegy)

3 (öltözködni kezdenek) Mindig bejelenti. Most ő pisilni megy. Aztán egy órát elszarakszik. Csak egyszer tudnék előtte felkelni, istenem!

2 Ne károgj már, inkább csinálj reggelit!

3 Én már megint? Hát mi vagyok én, a rabszolgátok? Különben is el kéne mosogatni.

2 Akkor mosogass el.

3 Akkor csinálj kaját.

2 Akkor inkább mosogatok.

3 Tényleg? Elmosogatsz?

2 Még mit nem. Inkább visszabújok az ágyikómba. (ruhástól befekszik) Nem fekszel ide mellém, bébi?

3 Anyád a bébi. (az ágy szélére ül)

2 Na anyád mellé befeküdnék.

3 Anyád!

2 Tiéd!

(sötét)

3. kép

(halványabb fény, hang: cipőkopogás, nő „belép”, hangra férfi1 is berohan, vagy kinéz a budiajtóból, esetleg egy szál pöcsben, mindhárman egy pontot néznek a levegőben (a képzeletbeli nőt), vagy az árnyéka megjelenik az ajtóban, idegesen szedelődzködnek, piperészkednek)

1 Most én jövök.

2 A fenét, te túl durva vagy!

3 Jó, akkor én megyek.

2 Már miért mennél te?

3 Mert én mondtam előbb.

1 Jó, hát legelőször én mondtam. És a múltkor is te voltál a legjobb helyen!

3 Ez nem is igaz. Szerintem te jobb helyen voltál.

1 Szerintem te voltál jobb helyen. Kinek a pap, kinek a papné.

2 Nekem inkább a lánya. Miért nem cseréltetek akkor?

1 Honnét tudjam, mit szeret ez a perverz állat!?

3 Na, amíg ti vitatkoztok, én elmegyek gyorsan. Fél óra és itt vagyok.

1 Nem mész sehova. Kockát dobunk.

2 Már megint?

1 Miért, hogy akarsz dönteni.

2 Oké, akkor dobjál. (zsebéből kockát ad neki)

1 (dob) Kettes. Francba. Lehet, lehet, tessék uraim!

3 Mi van fogadást is kötünk? (dob). Ilyen nincs. Kettes.

2 Hát akkor uraim, azt hiszem, hogy önök háttérbe szorulnak, míg én vígan vágtatok… (dob) Ennek semmi értelme.

3 Ez volt a múltkor is. Ezzel csak ugyan oda jutunk.

1 Én mindig mondtam, hogy cinkeltek a kurva kockáid!

2 Egy büdös francokat cinkeltek. Tessék dobjál. Na gyerünk!

1 (dob) Ötös!

2 Na ugye. Én is dobok, (dob) ez egy egyes. Dobjál te is…

3 (dob) Négyes.

1 Akkor nyertem!

3 Mi, ez már élesbe ment?

2 A fenét, csak kipróbáltuk a kockát.

1 Mi van? Na nehogy azt higgyétek!… Neeem. Nyertem, és kész.

3 Ez nem érvényes!

1 Na jó, csak ne ugráljatok. Vesztettetek, ma én vagyok a szerencsés.

2 Hát ezt nem te döntöd el kisapám.

1 Hanem ki?

2 Demokrácia van, ha nem tudnád. Felvetem az ötletet, miszerint az előző sorsvetés csak próba volt, így az eredménye csak a kocka hitelességét tekintve számít. Aki szintén így gondolja, jelezze kézfeltartással.

(szavaznak)

1 Na ez az, ami nem ér. Összefogtatok ellenem, mert vesztésre álltatok.

2 Ez így van kispajtás. Ez a te formád. De nincs mit tenni. Gyere, vessünk mégegyszer. Kárpótlásul dobhatsz először.

1 Először, hogy is ne! Inkább utoljára.

2 Ahogy akarod. (dob) ötös. Hoppá! Te jössz, kisdruszám.

3 (dob) Hoppá, korai volt az öröm. Várlak a döntőben.

1 Add ide! (dob, szünet) ötös. Most boldog vagy?

2 (szünet) Ez a sors keze…

3 Ne csináljátok már, ez így nem lesz jó!

2 Dobni akarsz még egyszer?

3 …nem…

1 A múltkor se sikerült.

3 A múltkorról ne beszéljünk.

2 Pedig az lesz most is, bizony.

1 Akkor nem jutunk sehova sem.

2 Miért, te hová akarsz jutni?

1 (kiabál) Előre bazdmeg, nem hátrafelé, mint egy szerencsétlen rák!

2 Hátrafelé nem? Jó, majd leszek én hátul, te meg jöhetsz elölről. Én szeretek hátrafelé. Dezső?

3 Úgyis cserélünk, nekem tökmindegy.

1 (kiabál)Ne legyetek már idióták, ennek semmi értelme.

2 (szintén)Ne ordítsál, attól nem lesz jobb!

3 A kurva istenit ennek a…

2 Psszt!…

(cipőkopogás)

3 Elmegy.

2 Gyertek.

1 Én nem.

2 Lehet nélküled is. Jössz vagy nem? Siess.

(sötét)

4. kép

(színváltás, nappali, három nő kopogós (!) cipőben)

nő1 Na, és mi történt?

nő2 Na? Mi történt volna?

nő3 Mondd már!

nő2 Hát úgy ismertek engem?

1 Hát úgy!

2 Hát erről beszélek!

3 Na nee, megtetted?

2 De meg ám!

1 Nagy kurva vagy te, hallod-e?!

2 Ezt már hallottam sokszor. Most mondd úgy: gazdag kurva! Tessék, lehet fizetni!

3 Én nem hiszek neked.

1 Igen, bizonyítékot akarunk!

2 Miféle bizonyítékot? Nem elég a szavam?

1 Nem! Különben is, az csak olyan bohóckodás volt.

2 Hát nekem komolynak tűntetek. Még el is csodálkoztam egy pillanatra, hogy lehet ennyi pénzről ilyen nyugodtan beszélni. De aztán megnyugtattam magam. Elég hihetetlen dolog ez ahhoz, hogy ilyen merészek legyetek!

3 Hát hihetetlen szerintem is. Én már régóta ismerlek téged Linda, de azért ez tudod!

2 Ugyan már! Élveztem a dolgot! Nem csak az a… tudod, nem az van, hogy elveszi, amit akar, aztán rögtön odébbáll, te meg azt se tudod, fiú vagy-e vagy lány, vagy csak egy menő sportkocsi, amit kipróbált, hanem az a… Látnod kellett volna, hogy meg voltak illetődve, egymástól is, meg a helyzettől is. Olyan aranyosak voltak. Furcsa, hogy habár többen voltak, mégis szendébbek és bátortalanabbak voltak, mint egy férfi egyedül. Az elején legalábbis. Aztán külön élvezet volt, amikor egymásra találtak, és birtokba vettek. És én voltam a cél, tudod, és szerettek, sose szerettek még így engem, és ez a fontos, és ez nekem felhőtlen boldogság volt, és ha tehetném, mindig ezt csinálnám, mert-

1 Ezt nem teheted. Mindig nem.

(csönd)

2 Tudom. Nem is. Nem csinálom. Majd megváltoztatom a telefonszámomat, meg ilyenek. Bár csak az egyik tudja. Talán ő megértené a helyzetet…

1 Milyen helyzetet?

2 Hát, hogy miért nem lehet többet találkozni velük. Talán ő megértené… Majd beszélek vele.

5. kép

(hang: suttogás, nevetés, bensőséges, szerelmes hangok)

(két férfi (2.3.) idegesen ül az ágyon, harmadik (1.) érkezik)

Férfi1 (kiáltva) Én vagyoook!

(két férfi felriad)

Férfi2 Honnét tudod?

Férfi1 Mondta!

Férfi3 Nagyszám, nekünk is mondta.

1 De nekem bevallotta. Nem értitek? Megesküdött! Megígértette velem, hogy nem mondom el senkinek, és a többi, bla, bla…

2 De te persze rögtön rohansz ide, hogy elmondhasd. Hát öregem, akár te vagy az, akár nem, egy pöcs vagy, ez a véleményem. És ha te egy pöcs vagy, de még is te vagy az, akkor az is egy nagy pöcs lesz, és ezen már te sem tudsz segíteni.

1 Mekkora nagy szád lett hirtelen! Berezeltél?

2 Tőled apuskám? Rezelt a halál. Akkor rezeltem be, amikor nekem mondta. Na akkor berezeltem!…

3 Ugyan már, miért rezeltél volna?

2 Miért, te nem?

3 Hát. Nem tudom. Egy kicsit talán. De annyira bizonytalanok voltak még akkor a dolgok, nem is tudom. Talán örültem volna neki. Talán.

2 Örültél volna a fenét. Nem bírtad volna, mint ahogy nem bírnám én se, meg ez a pöcs se, és hidd el, ő is jól be van szarva, csak egyelőre örül magának, mert úgy érzi, túl járt az eszünkön. Nem bírná ő sem.

1 Ezt hogy érted?

2 Ahogy mondom, se pénzzel, se máshogy. Nézz magadra!

1 Anyádat baszogasd! Nem vagyok beszarva! Én nem olyan vagyok, mint ti. Én meg fogok változni, én felállok, és én leszek az, majd meglátjátok. Én felállok!

2 Akkor álltál volna fel, amikor kellett volna öregem. Akkor tényleg lehet, hogy te lennél!

1 Na te aztán meg se szólalj! Te nem csináltál semmit. Te csak… Én szeretem, és ez a lényeg.

3 Mindannyian szeretjük.

1 De én teszek is érte.

2 Persze, mégis itt vagy!…

1 Adj egy sört.

2 Tessék. (sört ad, férfi1 leül az ágyra. iszik)

1 (iszik) Én teszek érte!

3 Én meg veszek érte.

2 Ráérünk még, higgyétek el.

6.kép

(nők színe, 3. nő színen, 2. érkezik, talán sírt, 1. nem sokkal utána)

(Linda belép)

nő2 Szia!

3 Szia, hogy vagy?

2 Megvagyok.

3 Baj van?

2 Ölelj meg és csinálj nekem egy teát…

(Erika belép)

nő1 Te egy állat vagy Linda!

3 Mi van, mi a bajod?

1 Láttam mindent!

2 És ugyan mit láttál?

1 Láttalak bemenni. És kijönni is.

2 Nem értem, miről beszélsz.

1 Már hogyne értenéd! A munkában nem hiányoltak? (Szilvihez) Mit gondolsz, hol járt egész nap?

3 Miért, hol volt?

1 Elment hozzájuk, láttam az egészet.

2 Te leskelődtél utánam?

1 Te csak ne szólj semmit!

2 Jó.

(csönd)

3 De hát mi ez az egész?

1 A kisasszony ellátogatott a kis barátaihoz. Megint.

3 Linda?

2 Én csak nem szólok semmit.

3 Ne csináld ezt, beszélj!

2 Le vagytok ejtve.

3 (babusgatja) Linda, kicsi Linda, mit csináltál?

2 (ellöki) Hagyjatok békén. Nem csináltam semmit, csak… beszélgettünk. Különben is, önálló nő vagyok, azt csinálok, amit akarok.

1 Hát ez nem igaz! A pénz miatt csinálod?

3 Linda, én inkább adok neked, ha kell, tudod, hogy ránk számíthatsz.

2 Persze azt tudom, meg látom is.

1 (Szilvihez) Annyit úgyse tudsz adni, amennyit azok fizetnek.

2 (Erikához) Hülye kurva. (Linda sírva kirohan a színről)

7. kép

(vissza a férfiakhoz)

férfi2 El akarsz költözni?

1 Igen el. Van valami kifogásod?

2 Nincs az ég világon. Csak nem értem.

3 Tényleg, mi okod rá?

1 Őszintén szólva semmi közötök. Elmegyek és kész!

2 De hová, te istenverte barom?

1 El. (gesztussal)

2 Igen? Ki tart majd el? („el” gesztikulálva)

1 El tudom tartani magam, képzeld el! (szintén utánozva) Sőt, nemcsak magamat, hanem!… De már túl sokat is mondtam, csak közölni akartam.

(a színpad fordul (vagy fénnyel) megjelenik a női színtér is, férfi közben pakol, költözik)

nő2 (érkezik) Baj van lányok.

nő1 Na mi már megint?

nő3 Csak nem kell a pénz, amivel lógunk?

2 Ne viccelj ezzel! Különben most már van bizonyíték is, amit annyira kívántatok.

1 Na és mi az? Rögzítetted videón? Na ide figyelj, te kis kurva-

2 (közbevág, halkan) Késik.

1 Micsoda?

3 Mi?

2 Egy hete.

3 Jézusom.

1 Mi van? Mi egy hete?

3 Orvosnál voltál már?

2 Nem, nem voltam.

3 És ők tudják már?

1 Mi a francról beszéltek már, beavatna valaki?

3 Te most inkább fogd be a szád Erika!

1 Velem te így ne beszélj!

3 Mondom fogd be! (Lindához) Tudják már?

2 Hát…

(áttérünk a férfiakhoz)

férfi2 Én nem hiszek neki.

1 Te senkinek sem hiszel.

2 Akkor sem. Dezső, te elhiszed ezt a zagyvaságot?

3 Nem tudom, fogalmam sincs igazából.

2 Hát nem értitek? Egy nőnek ez a legnagyobb fegyvere! És nem tudod ellenőrizni! Hogy is tudnád, bekandikálsz? Vagy megnyomogatod? Én azt mondom, bőven ráérünk. Még el se ment szakemberhez. Ha komolyan gondolná, úgyis elmenne. És ha van esze, úgyis szétzúzatja, ez nem állapot, ezt tudja ő is, meg mi is. Nem kell ezzel ennyit szarakodni, manapság ezt már egyszerű elintézni!

1 Te egy állat vagy! Azt mondom én, egy igazi állat. Miért hazudna ilyet, hm? Hogy lenne képes ilyesmire? És egyáltalán miért, hm? (Dezsőhöz) Te el tudod képzelni róla?

3 Nehéz erre válaszolni. Nem ismerjük igazán… Nehéz erre most így…

2 Na látod. Bizonyosság kell! Én nem hiszek neki.

1 Miféle bizonyosság?

2 Tudom is én! Vidd el orvoshoz!

(nők, közben a férfi kimegy az ajtón)

nő2 Orvoshoz akar cipelni…

nő1 És?

2 Félek.

1 S ugyan mitől?

2 Nem tudom. Félek.

3 És elmész vele?

2 Azt mondtam, inkább egyedül mennék. De nagyon erősködött.