A Minyonok semmilyen szempontból sem mérföldkő az animációs film történetében. Viszont egyszerű, kedves és rettentően szórakoztató film, amelyért a gyerekek rajongani fognak, s a szülők hálásak lesznek.

Bizonyára sokan emlékeznek a Grura és a Gru 2-re, meg azokra kis, sárga gombócokra, akik a vajszívű gonosztevő szolgálatában dolgoztak erőt nem kímélve, túl sokat nem gondolkodva, és olykor igen vicceseket pottyanva/robbanva. De ha a két rajzfilm egyetlen értékelhető és eredeti részletét, a sárga manókat valaki el is felejtette volna, vagy tán – nem túl bánnivalóan – kihagyta volna a két „opuszt”, a minyonokat akkor is ismerné a rendkívül szélesen terített merchandise-hadnak köszönhetően. A csapból is minyonok folynak: minyon van a pólón, bögrén, bugyin, kispárnán, Facebook-emotikonkészletben, kulcstartón, golflabdán, telefonhátlapon, táskán, ceruzán – és minden gyerek- és felnőttverzióban, plüssből, rongyból, gumiból, bádogból. Beférkőztek a szállodákba, felmásztak a mozitetőre vagy beérték egy ház tűzfalával, és néhány híres festmény minyonverziója is elkészült. A mostani reklámözönnek és a Minions-bemutató elsöprő sikerének tehát gondosan megvetette a – minyon-ágyneműs – ágyat a két Gru-film sikere.

A pár napja futó Minyonok afféle prequel, története „Gru előtt” játszódik. Első perceiben a minyonfaj „evolúcióját” vázolja az élővilág kezdetétől egy igen válságos időszakig, a kiút kereséséig és a végső megoldás felleléséig, miközben kiderül számos szórakoztató részlet a szolgalelkű lényekkel kapcsolatban (pl. hogyan tettek szert „védjegyükre”, a kék kertésznadrágra – ami nagyon hasonlít a Kisvakondéra; magát a minyont is mintha róla mintázták volna: kerekebb-kopaszabb a feje, mint a vakondé, új színt kapott, és védőszemüveggel ellátott egy-két szeme van).

Kiderül, hogy mióta világ a világ, a viccesen rohangáló, tömzsi kindertojás-kapszulák csak akkor működnek, ha a leggonoszabb gonoszt szolgálják. Az ideális mestert („bigboooss!”) ugyanis könnyű megtalálni – egy hatalmas T-Rex vagy egy zsarnoki uralkodó képében –, de megőrizni már sokkal nehezebb, derül ki a bevezetőből (amit sajnos szinte képről képre belevágtak a hónapok óta nyilvános trailerbe – bosszankodnék felnőtt fejjel, de kétségtelen, hogy pl. egy ötéves számára hasznos a már ismerős premissza). Amikor a minyonok szolgálatra méltó főnök nélkül maradtak, majd’megölte őket az unalom – a szó szoros értelmében. Ekkor határozza el három kis hős – egy bátor és okos, egy bugyuta, de lelkes és egy el nem ismert rocksztár (kb. ennyiben és a szeme számában különbözik egymástól a három központi karakter) –, hogy nyakába veszi a világot, és megmenti a minyonnépet a pusztulástól – itt kezdődik a pörgős, energikus film igazi kalandja.

Hamar világossá válik, hogy Scarlet Overkill kegyeibe és szolgálatába kell férkőzni – ő ugyan rettentő hiú és gonosz, de ezt becsszóra kell elhinnünk; a figura nagyjából felejthető, távolról sem olyan zseniális, mint Gru –, az első feladat pedig ellopni az angol királynő koronáját. A film legnagyobb érdeme a felhőtlen, ártatlan humora, amellyel gyereket, felnőttet egyaránt képes szórakoztatni. Amíg a gyerek azon izgul, hogy sikerül-e elcsenni azt a koronát, a felnőtt mosolyog mellette az angolok jellemzésén: nonstop teáznak, Erzsébetnek arisztokratikusan kilóg a felső metszőfoga, hibásan beszél, de végülis rettentő jófej. Szomorú felnőtt lehet az is, aki képes rezzenéstelen pléhpofával nézni a minyonok széptevését, vagy amint egy piros tangás, citromsárga popó a vízparton riszál. Ha a film teljes története nem is igazán ütős, ezek a sűrűn egymás után rakott, apró poénok képesek „elvinni a hátukon” az egészet.

A Minyonokban – szerencsére – kevés a két Gru-filmre visszautaló részlet. Az áruházi jelenet pl. ilyen, de nem hangsúlyozódik benne az emberi világra való rácsodálkozás megismételt motívuma, a minyonok banánimádata pedig annyira elemi és vicces jellemzőjük, hogy képes újabb vidám pillanatokkal megajándékozni a nézőt. Igazi „salopétás” burleszkfigurák, nem túl okosak, de rettentően lelkesek és szimpatikusak. Mission Impossible-módra csüngenek a mennyezetről, Bond-kütyüket kapnak megbízójuk jobb(bal?)kezétől, szónokolnak, mint a címszereplő A király beszédében, vagy King Kongként (szorulnak meg) döngenek végig Londonon mindaddig, amíg meg nem találják az igazi megbecsülést és boldogságot, amelynek része, hogy rossz fát tehetnek a tűzre.

A 3D-technika szerez pár kedves pillanatot, de ez az animációs film sem igazán él a 3D nyújtotta lehetőségekkel – mennyi plusz poént vagy árnyalatot lehetett volna még elhelyezni benne! Külön bája viszont a filmnek a nyelvezete. A minyonnyelv főképp spanyol és angol szavakon alapuló halandzsa, de ha jobban megfigyeljük, van benne egy csipet francia, olasz, egy jókora japán köszönés és egy boldog maaaaazeltov is. (Kedves erdélyi olvasónk, ha csak román szinkronos változatban férnél hozzá a filmhez, merd elvinni úgy is a moziba a gyereked: nagyon keveset kell majd fordítanod neki.)

A Minyonoktól nem kell többet várni, mint amennyit ígér: a jól ismert, szemüveges kis bohócok slapstick-komédiába illő botladozásait és kalandjait. Megalkotóik nem építenek fel saját törvényekkel rendelkező világot, hanem az emberek világát láttatják a minyonok szemszögéből – egy kicsit a felnőttekét is a gyermekekéből.