Claire Denis: High Life / Csillagok határán

A sci-fi zsánere szinte csak ürügy Claire Denis számára egy kontemplatív, filozofikus filmhez, ráadásul a saját határait is keresgélő Robert Pattinsonnal. Futottak még idén: Booksmart / Éretlenségi, The Favourite / A kedvenc, Ad astra, Rocketman.

„A High Life nem való ugyan mindenkinek, de akinek igen, az egy párszor újra fogja nézni. Nem csak azért, mert egyszer nem elég látni, hanem azért is, mert egyszerűen érdemes.”

Pernecker Dávid

Jordan Peele: Us / Mi

Társadalomkritikus, szubverzív „thriller”, ami nem nyert el univerzális szeretetet (van, aki a legnagyobb csalódások közé szánta volna), de így a lista végére (megosztva a Csillagok határán-nal) még pont befér.

„Önmagán túlmutató műfaji film ez, ami nem thrillersége miatt thriller: zsáneri mivolta majdhogynem mellékes, inkább hanekésen nyugtalanít, mint ijesztget.”

Jakab-Benke Nándor

Pedro Almodóvar: Dolor y gloria / Pain and Glory / Fájdalom és dicsőség

Almodóvar 8 és fele, Spanyolország idei Oscar-jelöltje – egy film, ami szinte bekerült a legnagyobb csalódások közé, de végül sokkal többen szerették, mint hüledeztek rajta. Igaz, ami igaz, alaposan lemaradt a hetedik helyezettől.

„Mesterien megkomponált darab, egy velünk élő filmes titántól, ami ha a történelemkönyvekbe feltétlenül nem is, a nézői szívekbe annál könnyebben belevési magát. Bár karrierösszegező, mégsem érezzük végső lezárásnak a filmet. Sokkal inkább tűnik egy korszak, semmint egy életmű befejező darabjának egy olyan alkotótól, akiben bőven maradt még mesélnivaló.”

Harsányi Domonkos

Nora Fingscheidt: Systemsprenger / System Crasher / Kontroll nélkül

Hogy tudott befurakodni egy kisgyerekről német elsőfilm a hatalmas büdzséjű amerikai alkotások közé? Úgy, hogy zseniális és megismételhetetlen. Nora Fingscheidt rendező pedig egyből befutott, a következő filmjét már Sandra Bullockkal fogja forgatni.

„Megvan az az érzés, amikor kifutnánk a világból? Nagyszerűen mutatja meg ez a film, és az is pirospont benne, hogy nem didaktikus, nem feleslegesen érzelgős, hanem pőre realizmussal mutatja meg a gyermeki magatehetetlenséget és az abból származó agressziót.”

Jakab-Benke Nándor

Ari Aster: Midsommar / Fehér éjszakák

Végre egy horror, ami senem sokadik folytatás, senem olcsó jumpscare-ijesztgetés, hanem inkább kultúrsokk és feszengés tökéletes ötvözete. Ari Aster már előző filmjével (Hereditary/Örökség) is bizonyított, ezúttal viszont az év legjobb horrorját tette le az asztalra.

„A Fehér éjszakák – a legtöbb slasher-filmmel szemben – nem biztos, hogy megfelelő lenne egy baráti ivászat felvezetőjének, nevetésünk ugyanis szinte kivétel nélkül a borzasztóan kellemetlen és zavart érzetet teremtő alaphangulatból fakad, ami az első képkockától belengi a mozitermet, és aminek bűvkörében igen nehéz eldönteni, hogy szoronganunk vagy teli szájjal röhögnünk kellene inkább a látottakon.”

Tóth Menyhért

Martin Scorsese: The Irishman / Az ír

Kapott Scorsese őszikéje is hideget-meleget (előbbit főleg hossza, illetve a nem mindig meggyőző digitális színészfiatalítás miatt), abban viszont mindenki egyetértett, hogy helye van az év legjobbjai között. Ilyen nagyszabású, karrierösszegző műnek mindenképp. Megosztva a Fehér éjszakákkal.

„Nem túlzás azt állítani, hogy ez Scorsese legerősebben kontemplatív gengszterfilmje, és tulajdonképpen összes eddigi munkájának szintézise is. Akár saját hattyúdala, a filmművészethez idézett hommage is lehetne, de aggodalomra semmi ok, Frank Sheeran története annyira erős alkotás, hogy látszik: van még mondanivalója a 76 éves rendezőnek.”

Incze Kata

Todd Phillips: Joker

Lehet szeretni vagy gyűlölni (szinte felkerült a legnagyobb csalódások listájára is), abban viszont lehetetlen nem egyetérteni, hogy ez Joaquin Phoenix egyik legerősebb, karrier-átformáló alakítása. Bárhogy is legyen, az idei filmek közül a Joker fölött/miatt/kapcsán lehet a legjobbakat vitázni a kocsmaasztalnál.

„Ritkán látni olyan filmet, ahol a forgatókönyv, a színészi alakítás, a képi világ és a zene ennyire egyben van, és ezek összessége ilyen megrázó és elemi hatást képes kiváltani.”

Váró Kata Anna

Quentin Tarantino: Once Upon a Time… in Hollywood / Volt egyszer egy… Hollywood

Kicsit már unalmas is, hogy ha valamelyik évben éppen van Tarantino-film a moziban, akkor az szerepelni fog az éves toplistában. Ez a szabályszerűség még tartja magát, de a (hálistennek még mindig lexikonként lapozhatóan filmmániás) direktor már kevésbé: filmjein egyre inkább érezhető az öregedés, az önismétlés. Mesélni viszont még tud, ráadásul sokunk kedvenc korszakáról.

„[...] Tarantino feltűnően sokat idéz saját korábbi filmjeiből is, ilyen szempontból igazi aranybánya a film. [...] Pitt és DiCaprio láthatóan élvezettel és otthonosan, egymást jól kiegészítve mozognak a Tarantino által rájuk szabott szerepükben.”

Váró Kata Anna

Noah Baumbach: Marriage Story / Házassági történet

Az első helyről alig lemaradva, a Tarantinót és a Jokert viszont toronymagasan verve büszkélkedik a Netflix emberközeli, sziruptalanul is gyönyörű története.

„A Házassági történet már most kritikuskedvenc alkotás, és a netflixes debütálása után garantáltan rengeteg rajongót fog szerezni magának, hiszen tökéletes traumafeldolgozás megannyi elvált ember számára, aki magára fog ismerni bizonyos mozzanatokban.”

Rácz Viktória

Bong Joon-ho: Gisaengchung / Parasite / Élősködők

Szűk előnnyel, de mégis magabiztosan nyert az idei aranypálmás dél-koreai sírvakacagós film.

„Az Élősködők sikere elsősorban jól adagolt fordulataiban és egyedi humorában rejlik, ami az év egyik legeredetibb és legszórakoztatóbb filmjét eredményezi.”

Váró Kata Anna