2001: Űrodüsszeia (2001: A Space Odyssey, 1968)

Minden idők egyik legtitokzatosabb és legnagyszerűbb sci-fijét egy végén tökéletes kisbaba zárja. Egész lénye sugárzik, ahogy az átlátszó, tökéletesen kerek magzatburok is, ami őrzi őt. Már-már meditatív csendben tekint a bolygóra, miközben maga is bolygónyi méretű. Az élet körforgásának és a mindent uraló békességnek a szimbóluma? Igazi csoda, ahogy a valóságban minden baba is.

Három férfi és egy bébi (Three Men and a Baby, 1987)

A pelenkacseréből persze rendesen kijut egy kevésbé lírai film nagyon is földhözragadt szereplőinek. Három pasi keresi benne az igazi Nőt – és meg is találja, csakhogy picit másképp, mint azt leghajmeresztőbb álmaikban elképzelték volna. Egy kisbaba landol az életükben, használati utasítás nélkül, és hármuknak együtt is alig van annyi eszük, hogy kitalálják, hogyan működik.

Bomba bébi (Baby Boom, 1987)

Ne legyünk igazságtalanok a férfiakkal: egy nőnek is meggyűlhet a baja, ha a lázmérőt kell illesztenie egy kisbaba popsijába. Diane Keatonnak sem egyszerű anyává válnia, amikor „megörököl” egy hathónapost. A kemény New York-i üzletasszony kínosabbnál kínosabb helyzetekbe kerül, a pasija kirúgja, az állásából kiteszik, és kénytelen vidékre költözni. Tótágast állt élete végül újfajta egyensúlyt nyer – ahogy azt egy hollywoodi romantikus komédiától el is várhatjuk.

Nicsak, ki beszél! (Look, Who’s Talking, 1989)

„– Te is arra gondolsz, amire én?
– Aha, kaja!”

Mi járhat egy beszélni még nem tudó apróság kobakjában? Mikey (Bruce Willis hangjával) meglepetésként érkezik szeleburdi anyukája (Kirstie Alley) életébe, és sürgősen apára van szüksége, legalábbis a felnőttek szerint. A felnőttek márpedig iszonyú bolondo(sa)k néha, gügyögnek, fintorognak, és nem látják a fától az erdőt. Ebben a bájos romantikus vígjátékban halljuk a pöttöm főszereplő összes gondolatát még pocaklakó kora óta – innen a felnőttek elé tett görbe tükör, és itt keresendő a felhőtlen szórakozás forrása.

Drágám, a kölykök összementek! (Honey, I Shrunk the Kids, 1989)

A címbeli gyerekek ugyan nem bébik már, de még annál is kisebbre fognak zsugorodni. Apukájuk ugyanis egy rettentően alulbecsült, szórakozott professzor, aki feltalál egy kicsinyítőkészüléket. Persze, hogy sikerül hangya magasságúra kicsinyítenie a „kölyköket”, akik ennek köszönhetően váratlan kalandokon mennek keresztül. S ha már ez a gépezet ilyen remekül működött, miért ne gondolták volna tovább: 1992-ben mutatták be a Drágám, a kölyök (marha) nagy lett! (Honey, I Blew Up the Kid, 1992) című vígjátékot, amelyben a szőke fürtös apróságból lesz féktelen, játékos óriás.

Amerikai mesterlövész (American Sniper, 2014)

A kisbabák egyszerű lények, a nézők pedig még annál is egyszerűbbek – gondolhatták az Amerikai mesterlövész alkotói. A film hősével könnyű azonosulni: még egy harcedzett amerikai katona lelkét is megnyomorítja a dilemma, hogy lelőjön-e egy gránátot cipelő kamikaze-gyereket – a sok háborús borzalom pedig bizony nem tesz jót a saját családdal eltöltött időnek sem. Mesterlövészünk gondolatai otthon ülve is másutt járnak, nem bír odafigyelni a feleségére és kisbabájukra sem. De nem baj, végülis a film alkotói sem figyeltek igazán oda szegénykére: úgy döntöttek, kár lenne egy valódi, bömbölő csecsemővel vesződni, és egy műanyag babát nyomtak Bradley Cooper markába. Úgysem veszi senki észre a különbséget. Vagy mégis.

Szabadnapos baba (Baby’s Day Out, 1994)

A kisgyerekek valójában igen veszélyesek – legalábbis erre a következtetésre jutnak a Szabadnapos baba kobakvadászai. Egy másfél éves forma kisfiú négykézláb elkóborol otthonról, szemmel láthatóan élvezi a nagyvárosi kalandot, kétségbeesett szülei pedig egy halom pénzt ajánlanak fel a nyomravezetőnek. A baba persze igazi mázlista gyalogkakukk, üldözői pedig ugyanúgy pórul járnak, mint négy évvel korábban a Reszkessetek, betörők! (Home Alone) gazfickói.

Kannibál bébi születik (It’s Alive, 1974)

És most vége a vidámságnak és a nevetésnek: itt egy igazán veszélyes bébi. Tekintsünk el attól, hogy a magyar címfordítás milyen csodálatosan elspoilerezi az amúgy sem túl jól sikerült horrorfilm történetét: emlékezzünk csak meg arról a „bájos” kisbabáról, akit már a szülészorvos is megpróbál eltenni láb alól, mire a kis torzszülött iszonyú mészárlást végez a kórházteremben – és ez még csak a kezdet… (Emlékszel? ha láttad a filmet, akkor egész biztosan előtted van még mindig a pofija.)

Radírfej (Eraserhead, 1977)

A kisbabák rémítően bonyolult lények. A Radírfej főszereplőjét megrémíti és elborzasztja az a „bébi”, aki (vagy ami?) gyolcsba (vagy mibe?) csomagolva várja. Nem tudni, hogy az a rettenet a sajátja vagy találta, de tény, hogy inkább hasonlít valamilyen csupasz bőrű állatra (bárányra? fületlen-szőrtelen nyúlra?), mint embergyerekre. Lynch bölcsen hallgat a témáról, de valószínűleg egy tehén magzatát preparálták ki a forgatás kedvéért, a rendező dongalábbal született lánya pedig ihletforrásként a saját születése körüli aggodalmakat sejti a figura mögött. Olykor a rendezők is bonyolult lények.

Rosemary gyermeke (Rosemary’s Baby, 1968)

Ha Lynch hősét kissé felkészületlenül is érte a „kisded” érkezése, Polanski filmjének hősnőjét a lehető legsötétebb gondolatok aggasztják. Rosemary a férjével új lakásba költözik, hol furcsa illatokkal és emberekkel találkozik. Gyermekük fogantatásának éjszakáján elkábítják és baljós álmot lát, a terhesség lerombolja az egészségét, nyers húst és csirkemájat kíván, a bódító györkérrel kapcsolatban nyomozó barátját elveszíti, majd szép lassan arra kezd rájönni, hogy egy sátánista szekta szomszédságában él. Rosemary esetében tehát nem simán idegesítő, ha azt mondják, hogy „az apja szemét” örökölte, de szerencsére az anyai ösztön mindent legyőz – ezért érhet véget happy enddel a ‘66 6. hónapjában született, cseppet sem angyali csecsemő története.