Les enfants du paradis / Szerelmek városa (r. Marcel Carné, 1945)

Párizs a szerelmek városa, a ma már nem létező, egykori Párizs, amely ezernyi „színnel" és hanggal elevenedik meg ebben a klasszikus francia remekműben. A történet a külvárosi némajáték-színház világába vezet el bennünket, főhőse Pierrot (Baptiste Debureau), az álmodozó pantomimművész, aki egy rejtélyes szépasszonyban véli felfedezni a nagy szerelmet. A sokszálú cselekmény minden rétege e különös szerelem lélektanát járja körül és nagyszerű harmóniában olvad össze. A film 1990-ben elnyerte a minden idők legjobb francia filmalkotásának megtisztelő címét. 

La maman et la putain / A mama és a kurva (r. Jean Eustache, 1973)

Sok párizsi szerint a Le Café des Deux Magots csak amerikai turistáknak való, vagy Sartre és de Beauvoir rajongóinak. Arról sokan megfeledkeznek, hogy a filmimádók számára is ikonikus hely, hiszen Jean-Pierre Léaud (Alexandre) itt fogyasztotta el filmbéli kiadós ebédjét, melyre ráadásul pénze sem volt. „Az, hogy nincs az embernek pénze, még nem ad okot arra, hogy rosszul étkezzen.” – mondja a filmbeli Alexandre, az örök egyetemista a nála idősebb „mamánál" lakik. A kihívóan erotikus, tűnőfélben lévő fiatalságát féltő féltékeny mama anyáskodással veszi körül a fiút. Alexandre beleszeret egy jellegtelen, szürke kis ápolónőbe, és összeismerteti a két nőt. A megismerkedés nem nagyon sikerül, mindenki feszült, mellébeszélések, elhallgatások után nagy lelkizések következnek. Aztán kísérletet tesznek rá, hogy mindhárman együtt éljenek. Csak annyira futja, hogy megpróbálkoznak egy közös szeretkezéssel...

Paris, je t'aime / Párizs, szeretlek! (r. Olivier Assayas, Frédéric Auburtin, Emmanuel Benbihy, Gurinder Chadha, Sylvain Chomet, Ethan Coen, Joel Coen, Isabel Coixet, Wes Craven, Alfonso Cuarón, Gérard Depardieu, Christopher Doyle, Richard LaGravenese, Vincenzo Natali, Alexander Payne, Bruno Podalydes, Walter Salles, Oliver Schmitz, Suwa Nobuhiro, Daniela Thomas, Tom Tykwer, Gus Van Sant, 2006)

Amikor 22 rendező összedugja a fejét, hogy egy lehető legalaposabban dokumentált, rendkívül „párizsi” filmet kapjon a néző, akkor természetesen elég felemás eredményt kapunk, hiszen mindenki beleadja a maga stílusát, személyes tapasztalatait, érzéseit, szemléletét. Viszont ebben a kaotikus masszában mindenki talál kedvére valót, kialakíthatja a kedvére való, saját kis párizsi képet. Mindegyik epizód a francia fővárosban játszódik, ahol a világ minden részéből érkezett rendezők és sztárok mesélnek a szeretetről és a szerelemről, amely hol elvarázsolja és ámulatba ejti az embert, vagy épp ellenkezőleg, szenvedést okoz neki. A történetekből megindító és felkavaró, különös és eleven nagyváros képe rajzolódik ki, ahol minden pillanatban kapcsolatok jönnek létre és érnek véget, kéz a kézben jár a szenvedés és a boldogság.

Bande à Part / Külön banda (r. Jean-Luc Godard, 1964)

Godard Külön bandája két barát, Franz (Sami Frey) és Arthur (Claude Brasseur)  története, akik rávesznek egy lányt, Odile-t (a sziporkázó Anna Karina személyében), hogy segítsen egy rablás kivitelezésében. A három jómadár őrült versenyfutásba kezd, hogy megdöntsön egy világrekordot: végigszaladnak a Louvre galériákon. Egy francia újságban olvasták, hogy egy amerikai turista 9 perc és 45 másodperc alatt rohant végig a Louvre összes termén, és elhatározták, hogy megdöntik ezt a rekordot – meséli maga Godard, a film során. 39 évvel később Bernardo Bertolucci a The Dreamers (Álmodozók, 2003) című alkotásába beágyazott azonos jelenettel tisztelgett a mester előtt, Eva Green, Louis Garrel és Michael Pitt szereplésével. 

Ultimo tango a Parigi / Az utolsó tangó Párizsban (r. Bernardo Bertolucci, 1972)

A fülledt erotika filmje nem mindennapi formájában mutatja meg a 70-es évek Párizsát. Felesége öngyilkossága után a középkorú, kiüresedett lelkű amerikai, Paul (Marlon Brando) céltalanul bolyong Párizsban. A francia Jeanne (Maria Schneider) húszéves, egyetemista lány, akiről a filmrendező barátja portréfilmet akar készíteni. A véletlennek köszönhetően a két ember útja egy régi ház kiadó lakásában keresztezi egymást, melyben Paul a felesége elvesztése miatt érzett kétségbeesését váratlan és vadul szenvedélyes szeretkezésben vezeti le. Miközben mindketten élik külön életüket, a lakás állandó találkahelyük lesz. Paul és Jeanne sajátosan alakuló kapcsolata szükségszerűen tragédiába torkollik. Bár Párizsról nem tudunk meg túlzottan túl sokat a film során, Bertolucci alkotása attól még kötelező darab a francia hangulat alaposabb megismeréséhez.

Le fabuleux destin d'Amélie Poulain / Amélie csodálatos élete (r. Jean-Pierre Jeunet, 2001)

Talán nincs is e kerek világon senki, aki ne látta volna, vagy legalább ne hallott volna Amélie-ről. A különös francia lány mesés története senkit nem hagy hidegen, bár nézőtáborát leginkább két részre osztja: Amélie-t vagy imádni vagy utálni lehet. Bármelyik csoportba is tartozzon a néző, a film fontos alapanyaga a francia álomszerű szemléletmód bemutatásának. Amélie (Audrey Tautou), a naiv fiatal lány Párizsban él, a Montmartre-on. Élete egyhangúan telik, egy környékbeli bisztróban felszolgálóként dolgozik, a szomszédokkal pedig olyan bensőséges kapcsolatot tart fenn, mintha egy kisvárosban élne. Ám egy nap váratlan fordulat történik: lakásának egy titkos zugában kis dobozra talál, amely az előző lakó gyerekkori emléktárgyait tartalmazza. Elhatározza, hogy visszajuttatja a kis dobozt jogos tulajdonosának. Ettől kezdve élete gyökeresen megváltozik, rájön, hogy valami módon képes környezetét boldogabbá tenni. És talán a nézőt is, egy film erejéig. 

Before Sunset / Mielőtt lemegy a nap (r. Richard Linklater, 2004)

Celine (Julie Delpy) és Jesse (Ethan Hawke) egy Budapest-Bécs vonatút során találkozott először, ez a találkozás pedig egy röpke, ám intenzív kalandba torkollt (Before Sunrise, r. Linklater, 1995). Kilenc évvel később, a történet folytatásában az íróként dolgozó Jesse Párizsba utazik új könyve bemutatójára, ahol újból találkozik a környezetvédő Celine-nel. Pár órájuk van a férfi repülőgépének indulásáig, ezt az időt pedig sétával és beszélgetéssel töltik, eközben kiderül, hogy az életükben bekövetkezett változások ellenére éreznek-e még valamit egymás iránt. Linklater filmje gyakorlatilag egy kétórás gyalogtúra a szerelmesek városában, csak kalauzaink a tipikus turista-információk helyett a szerelem problematikáját boncolgatják.

An American in Paris / Egy amerikai Párizsban (r. Vincente Minnelli, 1951)

Gene Kelly a Párizsban festőként érvényesülni próbáló Jerry Mulligan bőrébe bújik, aki azonban kudarcot kudarcra halmoz. Egy nap egy gazdag, csinos nő felfedezi tehetségét, megveszi néhány képét és felajánlja támogatását. Jerry kezdetben ódzkodik a kitartott művész szerepétől, de a hírnév reményében elfogadja a segítséget. Egy este megismerkedik a kislányosan bájos, életvidám francia lánnyal, Lizzel (Leslie Caron). Kitartó udvarlásának köszönhetően szerelem alakul ki köztük, Liz azonban eltitkolja, hogy már eljegyezték. Vincente Minnelli Párizshoz írt szerelmes levele összesen hat Oscar-díjat zsebelt be, köztük a Legjobb filmnek, valamint a Legjobb eredeti filmzenének járó díjat is – ez utóbbi talán a legfontosabb, hiszen a musical inda módjára kapaszkodik George Gershwin zenéjére, mely kitűnő aláfestése Párizs álmodozóan művészi hangulatának. 

Midnight in Paris / Éjfélkor Párizsban (r. Woody Allen, 2011)

Gil (Owen Wilson) és Inez (Rachel McAdams) jegyesek, akik üzleti okokból kifolyólag látogatnak Párizsba. Időközben kiderül, hogy a pár nem egészen egymáshoz való. Gil esetleg Párizsban szeretne élni, es komoly íróvá válni, míg Ineznél ez szóba sem jöhet. Gil szeret esőben sétálni, míg Inez nem. Egyik este aztán megtörténik a csoda és Gil rájön, hogy ha éjfélkor Párizs egy bizonyos pontján beül egy fiákerbe, akkor visszarepülhet az általa oly hőn imádott 20-as évekbe. „Ebben a filmben úgy lehet lubickolni, ahogy csak akarunk – a kamera is szerelmes a francia utcákba, s ha eddig nem voltunk, mi is azok leszünk. A fülbemászó dalok és a rokonszenves szereplők is megszerettetik ezt a világot.”

Paris vu par... / Párizs, ahogyan látja... (r. Jean-Luc Godard, Eric Rohmer, Claude Chabrol, Jean Rouch, Jean-Daniel Pollet, Jean Douchet, 1965)

Nos, vajon ki szolgáltatja a legautentikusabb látásmódot álmaink romantikus városáról? Godard? Rohmer? Chabrol? Netán mindhárman egyszerre, még egy kis besegítéssel? Pontosan! A Paris vu par... hat kis újhullámos epizóddal rótta be magát a filmtörténet legemlékezetesebb párizsi momentumai közé, hiszen, ki tudna igazán őszintén beszélni a francia fővárosról, mint maga a francia filmes elit krémje? A 60-as évekbeli zajosan gondtalan Párizs hat különböző szemléletmódban elevenedik meg, így láthatunk egy amerikai lányt kihasználó francia selyemfiút, egy férfi szüzességét elvenni próbáló prostituáltat, és egy olyan nő is feltűnik, aki véletlenül összecserélte, és úgy postázta két szeretőjének szánt leveleit.