Katona Linda

Katona Linda

2007-ben esztétika szakon diplomáztam a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Ma amellett, hogy egy műemlék vízimalom házigazdája vagyok, vízszegény időszakban továbbra is filmek, fesztiválok és filmközeli arcok lelkét vadászom.

Írásai a Filmtetten (46)

Apokaliptikus? Eszkatologikus? Drámai. – XIV. Faludi Nemzetközi Amatőrfilm Szemle – 2009.

2009. november 24.

„A gyermekeknek a varázslat a csoda, a kamaszoknak maga a létezés, a felnőtteknek a váratlan árleszállítás az élelmiszerboltban, az öregeknek az újabb nap, az angyaloknak Isten, Istennek minden.” A Faludi Akadémia honlapján olvastam ezt a pár sort. S milyen igaz is. De talán folytatnám. A nézőnek az a csoda, amit a vásznon lát, a szervezőknek az, amit a nézőtéren, az alkotónak meg az, amit megörökít. De mindben közös a megvalósulás aktusa.

Diktatúra, munkatábor és gulyáságyú – 6. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál – Budapest, november 3–8.

2009. november 18.

Hogy miért kell dokumentumfilmeket nézni? Hogy képben legyünk. Hogy lássuk, mi zajlik a világban. Koncentráltan, összefoglalva egy-egy apró darabot kapunk abból a valóságból, amiben élünk. Emberi jogi filmfesztivál – ha már a valóság, akkor mi lehetne ennél húsba vágóbb? A Verzió immár hatodszor nyújtott át a közönségnek olyan releváns filmcsomagot, amiből csupán egy-egy alkotás is kellőképpen tanulságos.

Jégcsap a mellkasodba – Baltasar Kormákur igazsága

2009. április 14.

Tavaly a versenyben bizonyult a legjobbnak, idén versenyen kívül is legyőzhetetlen volt: Baltasar Kormákur a 16. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál zsűrielnökeként látogatott Budapestre, és meglepetéssel vette tudomásul, hogy Fehér nászéjszaka című filmjét is bemutatja a szemle. Be is sűrűsödött a rendező programja, közönségtalálkozók, zsűrizés, interjúk…

Apropó, Shooting Stars – Bő fél óra Tóth Orsival szakmáról, játékról – „színészkedésről”

2009. február 9.

Az apró lány belekucorodik a fotelba, rágyújt, mosolyog. Készségesen válaszol, mégis tartózkodó. Tóth Orsi olyan ember, akit nem egy interjúból kell megismerni. Meg kell nézni a filmjeit. Játszott, játszik, mert élvezi, mert a játék lényege, hogy önmaga lehet. Volt már Maja, Johanna, Fauna s még sorolhatnám. Kapott már díjakat színészi munkája elismeréseként, de eddig főként csak itthon.

A csillár utazása a bolhapiactól a romházig – Edelényi János: Príma primavera

2009. február 5.

Visszatérés? Első vagy második lehetőség? A múlt meghatározó, de nem kell mindig ahhoz viszonyítani, hiszen nem mindig ez az, ami meghatározza az új munkát. Mindig lehet tiszta lappal kezdeni – bármelyik film lehet első lehetőség. Edelényi János filmje új út, de biztos alapokon épült. Nem mindegy, hogy első filmnek vagy csupán új filmnek nevezzük?

Vadvízi népmese 21. századi módra: kifordulva – Gyarmathy Lívia: Kis halak… nagy halak…

2009. február 1.

Gyarmathy Lívia az a rendező, akinek a filmjében érzem az avar illatát, ha egy szereplő a lehullott leveleken lépked. Pontos, precíz képek, természetfilmbe illő beállítások, releváns témák, problémás szituációk. A Táncrend, A mi gólyánk és A lépcső rendezőjének legújabb dokumentumfilmje a tavaly májusi díszbemutató után a szemlére is meghívást kapott.

Ismeretterjesztő példák – 40. Magyar Filmszemle – Tudományos blokk

2009. január 29.

Tudományos dokumentumfilmek – azért messze nem kell megijedni ettől a kifejezéstől. Ami valójában dominál: az elmélyült, alapos tudományosság nélküli, de szorgos információgyűjtés eredményeként született ismeretterjesztő film. Persze van a válogatásban néhány igazán tudományos is, de azok épp nem a legjobb példák.

Katona Linda

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond