Dr. Lukács Nikolett

Írásai a Filmtetten (3)

A filmalkotásokkal kapcsolatos szerzői jogok az Európai Unióban

2016. február 2.

Cikkem a Magyarországra, mint az Európai Unió tagállamára vonatkozó szabályozást tekinti át a filmalkotásokra vonatkozóan. A korai jogi szabályozástól kezdve mutatja be a filmes szerzői joggal összefüggő irányelvek kötelezettségeit, a tagállamok számára nyitva álló jogi lehetőségeket. A hatályos uniós célkitűzések és programok közül az európai digitális egységes piac mellett a finanszírozási rendszer, a Kreatív Európa Program és annak ütemezése is a tanulmány részét képezi. A cikk az Európai Bíróság joganyagába és néhány kiemelt tagállam szabályozásába is betekintést enged.

A filmalkotásokkal kapcsolatos szerzői jogok szabályozása Magyarországon. 2. rész

2015. december 19.

Gyakorlati kérdések megválaszolásával folytatjuk tegnapi cikkünket. Kiderül többek közt, hogyan lehet egy filmalkotást nyilvántartásba vetetni, mit jelent a magyar részvételi arányok szerinti besorolás, hogyan kaphat egy mozi „art” minősítést,és milyen szabályok vonatkoznak a filmforgatásokra, hogyan lehet például beszerezni a kellékfegyvereket, mi a helyzet a védett természeti területen zajló forgatásokkal vagy milyen zenéket és milyen feltételekkel lehet filmekben felhasználni.

A filmalkotásokkal kapcsolatos szerzői jogok szabályozása Magyarországon. 1. rész

2015. december 18.

Írásom célja, hogy a jelenleg hatályos magyar szerzői jogi szabályokat közérthetően, mégis tudományos igénnyel ismertesse, különös figyelmet fordítva a gyakorlati kérdésekre. Elsőként a szerzői jog célját, védelmének részleteit, a filmalkotás, a film előállítójának és szerzőjének fogalmát határozom meg, majd a filmalkotásokért járó díjazás szabályait ismertetem. Kitérek a jövőben elkészülő művekkel kapcsolatos rendelkezésekre, valamint olyan gyakorlati problémákra is, hogy mennyi ideig köteles a szerző várakozni a mű elfogadásától számítva annak megfilmesítése elkezdéséig, ki lehet ma Magyarországon filmrendező, vagy kiket kell a stáblistán feltüntetni? Végül a mozi-, és tévéfilmek korhatár-besorolását ismertetem, ami szintén gyakran merül fel a nézőkben kérdésként.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes