Péntektől erdélyi mozikban is látható a Déva Péntektől erdélyi mozikban is látható a Déva

Péntektől erdélyi mozikban is látható a Déva

A dévai gyermekotthonban nevelkedő albínó kamaszlány története péntektől több erdélyi mozi műsorán szerepel.

A Déva, Szőcs Petra első nagyjátékfilmje Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Maroshévizen, Brassóban és Besztercén látható október 18-tól, novemberben pedig a Bukaresti Magyar Filmhéten is vetítik. Sepsiszentgyörgyön pénteken, az este fél kilenckor kezdődő vetítés után közönségtalálkozó is lesz a film két főszereplőjével, Nagy Csengellével és Fatma Mohameddel.

Katót (Nagy Csengelle), a dévai árvaházban élő tinédzser lányt hajszárítás közben megrázza az áram. Ez az először banálisnak tűnő esemény teljesen felfordítja az életét. Az árvaházat ellepik az áramszolgáltató szerelői, és még egy új önkéntes, Bogi (Komán Boglárka) is megjelenik, hogy segítsen az otthonban helyreállítani a rendet. Katót annyira elbűvöli Bogi, hogy teljesen újra kell értékelnie a saját világlátását. A filmről írt kritikánk itt olvasható.

A Déva nemzetközi bemutatója a 2018-as Velencei Filmfesztiválon volt. Szőcs Petra filmje volt az első magyar projekt, amelyik támogatást kapott a 2012 óta működő olasz Biennale College program keretében. Januárban a Göteborgi Nemzetközi Filmfesztivál New Voices szekciójában is bemutatták, Erdélyben pedig eddig a csíkszeredai Filmszeredán és a 19. Filmtettfeszten vetítették.

A forgatókönyvet Nagy V. Gergő és Szőcs Petra írták, a film producere Fülöp Péter, operatőre Dévényi Zoltán, vágója Dunai László, dramaturgjai Nagy Dénes és Németh Gábor, a rendező munkatársa Bodor Balázs. A főbb szerepeket Nagy Csengelle, Mohamed Fatma és Komán Boglárka játsszák, a gyerekszerepekben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány növendékei láthatók. A film Déván és Petrozsényben forgott.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?