Forog Mayer Bernadette első mozifilmje, az inkubátoros projektként készülő Szemem fénye.
„Édesanyám tinédzserkoromban vakult meg, ketten együtt kellett szembenézzünk ennek minden következményével” – idézi a rendezőt az NFI sajtóközleménye.
A Szemem fénye történetében a művészetoktató Krisztina cukorbetegsége szövődményeként fokozatosan elveszíti látását, ami válságba sodorja nemcsak saját, de fia életét is. Máté, aki újdonsült apaként gyermeke születése után szembesül Krisztina állapotával, erején felül próbál segíteni anyjának, élete lassan kettészakad egyre fojtogatóbban ragaszkodó anyja és saját családja présében, miközben Krisztina retteg attól, hogy egyedül marad a sötétben. A forgatókönyvet Mayer Bernadett és Nagy Zoltán jegyzi.
„Kár szépíteni, a vakság az egyik legborzasztóbb dolog, ami történhet az emberrel. Úgy hiszem, akkor tudjuk átvészelni a tragédiát, ha észrevesszük, hogy ebben a lehetetlen helyzetben is ott rejtőzik az emberi szépség és a humor. Észrevenni ezeket a boldog pillanatokat pedig a legnagyobb kihívás ebben a helyzetben. Ezt a kettősséget fogalmazza meg a film, egy olyan drámát, amin időnként lehet azért nevetni is” – vallja Mayer Bernadette, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett először operatőrként, majd 2016-ban a filmrendező szakon.
A több évszakon átívelő történet két főszerepét, az anya-fiú párost az Örkény Színház színésznője, a filmes és televíziós szerepeiből is jól ismert Für Anikó, illetve Vilmányi Benett alakítja. A legfontosabb mellékszerepeket Waskovics Andrea, Hámori Ildikó, Znamenák István, valamint Hajdu Szabolcs játssza.
A Szemem fénye operatőre az SzFE-n végzett Csepeli Eszter, aki többek között A kivégzés című Cannes-ba is beválogatott rövidfilm operatőre volt, illetve idén Los Angelesben leforgatta az első amerikai nagyjátékfilmjét (Quarter), amelynek főbb szerepeit Eric Roberts és Brooke Shields játssza. „Úgy érzem mintha egész életemben erre a filmre készültem volna: a stáb minden egyes tagja olyan, amire mindig is vágytam, Bernadettel való együttműködésünk pedig az, amiért operatőr lettem, mind szakmailag és emberileg” – idézi a közlemény az operatőrt, akinek a Szemem fénye az ötödik mozifilmje lesz.
A film producerei Petrovits Genovéva, Sólyom Kristóf és Oskó-Szabó Csaba, koproducere Gyurin Zsuzsi. A Szeme fénye a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Kino Alfa gyártásában, a Salamandra Film koprodukciójában készül, látványtervezője Mestyán Lili, jelmeztervezője Szalai Sára.