Meghalt Michel Ciment filmkritikus Meghalt Michel Ciment filmkritikus

Meghalt Michel Ciment filmkritikus

A 85 éves francia filmesztéta a Positif című filmes szaklap igazgatója és a France Inter rádió véleményvezér filmkritikusa volt több mint 50 éve.

Hétfőn, november 13-án elhunyt Michel Ciment, akinek írott és hangzó filmkritikáira a franciák referenciaként tekintettek.

Újságírói és rádiós tevékenysége mellett előadott a párizsi egyetemen, és filmes szakkönyveket írt többek közt Stanley Kubrick, Elia Kazan, Joseph Losey, Francesco Rosi, Jane Campion munkásságáról, enciklopédikus részletességgel az amerikai film történetéről.

A szabad szellemű, a közízlés szóbeli és írásbeli formálására tudatosan törekvő filmkritikust 1994-ben a cannes-i a Maurice Bessy-díjjal is kitüntették: „Michel Ciment nem csupán nagyszerű filmkritikus és nemzetközileg elismert történész volt, hanem egy mozira és művészetre kíváncsi és harcos lélek is volt egész életében” – írta róla pályatársa és a Cannes-i Fesztivál hajdani igazgatója, Gilles Jacob. Egy 2019-es interjúban Ciment azt mesélte, hogy a 60-as években „valaki kritikus volt, nem félt attól, hogy ellenségeket csinál magának. Ma a filmkritika zsugorodik, mint a szamárbőr. A fiatalok óvatosabbak. Lehet, hogy titokban irigylik is azt a korszakot, amikor csatázni lehetett. Nekem az volt az előnyöm, hogy oktató voltam, havi fizetéssel. Ez teljes anyagi szabadságot adott nekem”– idézi a Le Monde.

 

Friss film és sorozat

  • Jeanne du Barry - A szerető

    Színes életrajzi, történelmi, 113 perc, 2023

    Rendező: Maïwenn Le Besco

  • Hidegvér

    Színes bűnügyi, thriller, 134 perc, 2023

    Rendező: Grant Singer

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • MMXX

    Színes filmdráma, vígjáték, 160 perc, 2023

    Rendező: Cristi Puiu

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott

  • Repülés kezdőknek

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Hafsteinn Gunnar Sigurðsson

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Friss film és sorozat

  • Jeanne du Barry - A szerető

    Színes életrajzi, történelmi, 113 perc, 2023

    Rendező: Maïwenn Le Besco

  • Hidegvér

    Színes bűnügyi, thriller, 134 perc, 2023

    Rendező: Grant Singer

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • MMXX

    Színes filmdráma, vígjáték, 160 perc, 2023

    Rendező: Cristi Puiu

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott

  • Repülés kezdőknek

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Hafsteinn Gunnar Sigurðsson