Magyar animáció kapta a 7. Primanima fődíját Magyar animáció kapta a 7. Primanima fődíját

Magyar animáció kapta a 7. Primanima fődíját

A Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál Nagydíját idén először egy magyar alkotás, Hegyi Olivér Take Me Please című filmje kapta. Filmtett-táboros filmet is díjaztak.

A szemlét október 24. és 27. között rendezték meg Budaörsön. Az idei fesztivál nemzetközi szakmai zsűrije – Ducki Tomek lengyel-magyar animációs rendező, Kreet Paljas, a budapesti Anilogue programigazgatója és Pálos György filmrendező, producer, tanár a Primanima Nagydíját Hegyi Olivér Take Me Please című, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció mesterszakán készült diplomafilmjének adta, mely egy párkapcsolat széthullásának utórezgéseit mutatja be egyszerre humoros és maróan fájó, átélhető módon, a rendező saját, eltorzított hangjának tolmácsolásában.

Take Me Please

A legígéretesebb magyar animációs tehetségnek járó George Pal-díjat szintén egy MOME-diplomafilm nyerte: Varga Tímea Még nem című animációjában az alkotó a szuverén vizuális világába invitálja a nézőt, melyben egy magára hagyott kisfiú szemszögéből világít rá azokra a kínzó kérdésekre, amelyre sok egyedülálló szülő kényszerül. A George Pal-díjat, melyet az NMHH Médiatanácsa 500 ezer forinttal támogatott, hatodszorra nyerte női alkotó: a korábbi években Tóth Luca (Superbia), Kreif Zsuzsanna és Zétényi Borbála (Limbo-Limbo Travel), Bucsi Réka (Symphony no. 42), Horváth-Molnár Panna (Dipendenza), valamint Wunder Judit (Kötelék) kapta az elismerést.

A Legjobb elsőfilm a Primanimán visszatérő alkotónak számító Martina Scarpelli Tojás (Egg) című animációja lett, mely egy tojás elfogyasztásán keresztül geometriai formák segítségével mutatja be egy testképzavaros ember magányos küzdelmeit.

Egg

A Legjobb diplomafilmnek járó elismerést egy észt produkció, Äggie Pak Yee Lee Muteum című alkotása kapta, melyben a múzeumban való helyes és helytelen viselkedést egy pimasz óvodás csoport példázza. A Legjobb diákfilm kategóriában a már tavaly is díjazott Paulina Ziółkowska duplázott: a 6. Primanimán az Oh, anyám című filmjéért érdemelte ki ezt az elismerést, idén pedig az Egészségedre! (Bless you!) című animációjával, melyben egy apró hétköznapi fiziológiás esemény egy grandiózus univerzális rémálommá növi ki magát. Mindkét filmjét a lengyelországi Łodzi Filmiskola égisze alatt készítette.

A Primanimán kiemelt szerepet kap a hangi munka elismerése, ezért hatodik éve külön szakmai zsűri díjazza a legjobb hangvilágú filmet. A PrimaSound négytagú zsűrije – Iszlai József, Kristóf Márton, Székely Tamás és Várhegyi Rudolf – Lucia Bulgheroni Élettelen című bábfilmjének (hang: Louise Patricia Burton) adta a Primasound-díjat. A zsűri indoklása szerint a zörejek és a zenék professzionális felhasználása folyamatosan építi és megfelelő helyeken stilizálja a rendező történetvezetését, mely kiválóan szolgálja és kreatívan érzékelteti a filmben ábrázolt lelki folyamatot.

A PrimaSound zsűrije egy-egy különdíjat osztott ki Jelena Oroz Egymásért (Two for Two) (zene és hang: Dinko Klobucar, David Lovric), illetve Morten Tsinakov és Lucija Mrzljak A nagyszerűség demonstrációja négy felvonásban (hang: Horret Kuus) című animációjának is.

A közönségdíjat Veronica Solomon, Szeress engem, félj tőlem (Love Me, Fear Me) című stopmotion alkotása kapta, a film operatőre, Magyari Zsolt is elkísérte a filmet a fesztiválra. A legnépszerűbb magyar animációnak járó Macskássy Gyula-díjat Csont Zsombor kisfilmje, az Apapara kapta, mely a szülői gondoskodás kezdeti nehézségeinek rendkívül szórakoztató lajstromozása. A másfél perces film a 2017-es Filmtett-workshopon készült. A díjat az NMHH Médiatanácsa ajánlotta fel, mellyel 500 ezer forintos támogatás jár.

Apapara

A győztesek teljes listája itt olvasható.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • The End

    Színes fantasy, filmdráma, musical, 148 perc, 2024

    Rendező: Joshua Oppenheimer

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • The Breakthrough

    Színes bűnügyi, krimi, thriller, 140 perc, 2025

    Rendező: Lisa Siwe

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • The End

    Színes fantasy, filmdráma, musical, 148 perc, 2024

    Rendező: Joshua Oppenheimer

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • The Breakthrough

    Színes bűnügyi, krimi, thriller, 140 perc, 2025

    Rendező: Lisa Siwe

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold