Közösségi mozivá alakulna az Odeon Közösségi mozivá alakulna az Odeon

Közösségi mozivá alakulna az Odeon

A hét négy napján a közösségi alapú filmforgalmazás ötletét kidolgozó Magyarhangya-csoport fogja üzemeltetni a budapesti Odeon mozit. Az első kiemelt programjuk Jancsó Miklós filmrendező kilencvenedik születésnapjához kapcsolódik.

December végéig hétfőtől csütörtökig a Magyarhangya elnevezésű „filmközösség" üzemelteti a december 13-án 18 évessé váló Odeon mozit, a közösségekre szervezett mozizással az artmozik csökkenő látogatottságán kívánnak fordítani – mondta el kedden Donáth Péter, a Magyarhangya vezetője. Az Odeon ezeken a napokon lehetőséget kínál közösségeknek, fiataloknak, egyetemeknek a bemutatkozásra – mutatott rá Donáth Péter, kiemelve, hogy a programszerkesztés során nem csupán a premierfilmekből, hanem az elmúlt száz év filmterméséből fognak válogatni, de odafigyelnek a kerület igényeire is.

Borsos Erika, az Odeon mozi ügyvezető igazgatója a Magyarhangya tervéről „a jövő mozizásának modelljeként" beszélt, amely válasz lehet a hagyományos filmnézés visszaszorulására. Akkor lennének elégedettek az új struktúrával, ha a mozi jelenlegi 20 százalékos kihasználtsága 40 százalékra nőne. Ha ezt a Magyarhangyának december végéig sikerül elérnie, akkor a jövőben a moziüzemeltetés szempontjából nyereségesebb napokon is, azaz a hétvégén is a Magyarhangya üzemeltetheti az intézményt.

Az első kiemelt program Jancsó Miklós filmrendező 90. születésnapjához kapcsolódik. Szeptember 22-én a rendezőt az Opál Színház, valamint a Suttogó delek elnevezésű alkalmi csoport köszönti egy színházi előadással. Az est során látható lesz a Stúdió 80 Jancsó-Hernádi adása, valamint a Fényes szelek című film. A programmal az Uránia Nemzeti Filmszínházban szeptember 27-28-án tartandó 24 órás Jancsó-vetítéshez kapcsolódnak, amelyen a rendező valamennyi fontos filmjét láthatja majd a közönség.

A programszerkesztés során tematikus sorozatokban gondolkodott a Magyarhangya. Indul például divathoz kapcsolódó filmklub, a Prizma magazin pedig a skandináv filmekre szervez estsorozatot október 6-tól kéthetente csütörtök esténként. A tervek szerint külön vetítéssorozat indul rövidfilmekből – mint elhangzott, a szervezők igyekeznek minden alkalomra egy-egy premierfilmmel készülni. Az első rövidfilm a sorozat szerkesztőjének, Ipacs Gergelynek az Ádám pincéje című filmje lesz, a második világháborúban játszódó film fő szerepeit Hajduk Károly, Petrik Andrea és Nagy Zsolt játssza.

Címkék
Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu