Hét magyar film versenyez Cottbusban Hét magyar film versenyez Cottbusban

Hét magyar film versenyez Cottbusban

A Fehér isten című Mundruczó-film nyitja meg holnap este a cottbusi filmfesztivált, ahol négy játékfilm, két rövidfilm és a Vuk is látható lesz. Az idén 24. alkalommal megrendezendő németországi seregszemle fókuszában Kelet-Európa filmtermése áll.

Mundruczó Kornél legutóbbi, többszörös díjnyertes filmje, a kutyák szabadságharcáról szóló Fehér isten nemrég a bécsi Let’s CEE filmfesztiválon a szakmai zsűri elismerésében részesült „az embertelenség és az elnyomás lenyűgöző megjelenítéséért”, majd az 51. antalyai filmfesztiválon elnyerte a nemzetközi szekció közönségdíját. A Fehér isten jelenleg versenyben van az Európai Filmakadémia díjaiért, és Magyarország hivatalos Oscar-nevezéseként a legjobb idegennyelvű film kategóriában az Oscar-jelölésért is.

A cottbusi filmfesztivál versenyprogramjában indul Pálfi György Karlovy Varyban három díjjal jutalmazott Szabadesés című filmje, amely egymás alatti hét emeleten elhelyezkedő lakások és lakóik nem mindennapi történeteit mutatja be. A cottbusi versenyprogramban 12 mozifilm kapott meghívást, a díjakról nemzetközi zsűri dönt.

A rövidfilmek versenyében szerepel Szőcs Petra A kivégzés című filmje és Kárpáti György Mór a Színház- és Filmművészeti Egyetemen készült Provincia című diplomafilmje. Mindkét rövidfilm világpremierje a cannes-i filmfesztiválon volt tavasszal.

Orosz Dénes nagy sikerű Coming Out című rendezése Cottbusban a National Hits válogatásban lesz látható a kiemelkedő mozisikerek között. A Csányi Sándor, Karalyos Gábor és Tompos Kátya főszereplésével készült romantikus komédia 2013 legnézetebb magyar filmje volt, a bemutató óta mintegy 150 000-en látták a hazai mozikban.

Kép a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmből

A legújabb magyar filmsiker, Reisz Gábor elsöprő kritikai sikert arató VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című diplomafilmjét is bemutatják Cottbusban a Spektrum című válogatásban. A filmalap támogatásával készült film csütörtök óta látható a magyar mozikban.

Dargay Attila 1981-ben készült világhírű rajzfilm klasszikusát, a Vukot is műsorra tűzik Cottbusban a legfiatalabb mozilátogatóknak szánt filmválogatásban.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu